Norkától kaptam egy feladatot. Ez egy blogos játék, amelynek a játékszabályai a következők:

1. Linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve

Norkát nem linkelem be, mert azt kérte, az ő blogja nem nyilvános.

De összeírtam magamról hét dolgot, hogy szignifikáns, vagy inszignifikáns, döntse el mindenki maga. :-)

1. Eredetileg keramikusnak készültem, elég komolyan, 12 éves koromtól 18-ig minden szabad időmben rajzoltam, festettem, művésztelepről rajzstúdióba jártam, hosszú szoknyám volt, ötvenmillió bőr a csuklóm körül és nagy kendőim. :-) Aztán az iparművészetis felvételi kellős közepén hagytam az egészet a pitlibe, mert kiábrándultam belőle.

2. Betegesen félek az altatástól, az a kényszerképzetem, hogyha egyszer oda kerül a sor, hogy engem bármilyen műtét miatt elaltassanak, soha nem fogok felébredni. Az okok ismeretlenek, semmiféle precedens nincs.

3. Kiskoromban kedvenc hobbim az volt, hogy csigákat mászattam magamon - anyám legnagyobb kiborulására - aki undorodott tőlük - mindig úgy jöttem be a kertből, hogy a kezemen-lábamon csigák, és gyönyörködtem bennük.

4. Kamaszkoromban fixa ideám volt, hogy le tudok rajzolni pontosan egy villámot, így sokszor órákig álltam a teraszon viharban :-))

5. Meg tudom nyalni az orromat. :-)

6. Van egy jópár sajátos babonám, nem érdekel a péntek 13 meg a feketemacska, de ha elindultam valahová, és otthon felejtek valamit, nem megyek vissza, vagy ha nagyon muszáj, akkor viszont leülök egy percre, és úgy indulok újra, ha hídon megyek át, mind a két oldalra átnézek (ez nagyapám babonája volt, iránta való tiszteletből használom :-), és ha kibontok egy doboz cigit, az első szálat kiveszem, és megfordítva visszarakom, és utoljára szívom el, az a szerencseszál, valamint hiszek a dolgok hármasságában, ha valami megtörténik egyszer, az vagy megtörténik mégegyszer, vagy soha többé, de ha valami megtörténik kétszer, az tuti meg fog harmadszor is, még nem tartok ott, mint a nagyanyám, aki ha eltört egy bögrét, rögtön utánadobott kettőt, mondván úgyis eltörne még ma, de még van időm  :-)

7. Nem ragaszkodom a tárgyaimhoz, szeretem őket, de ha eltörik a kedvenc bögrém, arra gondolok, hogy na, legalább ez se él túl engem, valahol szemtelenségnek tartom a tárgyaktól, hogy sokkal tartósabbak az embereknél, és én már rég sehol sem leszek, amikor a manikűrollóm vagy a kávésbögrém még mindig virulni fog, és majd régészek söprögetik le róla a homokot ezer év múlva.

Nem választok ki senki, de akinek esetleg a kommentelők közül van kedve, az csinálja meg, jó móka. :-D

Még a múltkor beszéltem a gyerek óvónénijével, tanácsot kértem tőle, hogy mit csináljak, ha egy kis rücsök az oviban folyton csúfolja a gyereket, bármit rajzol vagy készít, arra közli, hogy gagyi, ronda, a zeneoviban csak gagyi zenék vannak és csak a bénák járnak oda, stb stb, amit az én betonkocka fejű de belül teljesen macipuha gyerekem elég rosszul visel. Óvónéni szerint semmi értelme a szülőkkel beszélnem, mert a gyerek otthonról hozza a rücsökséget, ő is meg volt lepődve hogy otthon az a színvonal, hogy apuka ordenáré mondókákat tanít a gyereknek poénból - és itt tegyük hozzá, hogy színfehér, szőke, jólszituált családról beszélek.

Elhittem ugyan, amit mondott, de tegnap be is bizonyosodott, és most itt vagyok, lementem az agyamról, és szívem szerint szívlapáttal csapkodnám meg apuka fejét.

Mert az egy dolog, hogy a gyerek azt mondja nekem délután, hogy a Balázs nagyon csúnyát mondott ám rám, el se ismételem inkább, mondom jó, de persze kikívánkozott belőle, hogy nem mondja ki, de legalább a fülembe belesúgja, jó? Jó, mondtam, tartottam a fület, amibe a gyerek jól tagoltan belesuttogta, hogy FASZPUSZILÓ.

Elkomorodtam, mondtam kimegyek, megbeszélem ezt apával, majd kint rettenetesen felelőtlen anya módjára tíz percig röhögtem a falnak borulva, de aztán erőt vettem magamon, visszamentem, megegyeztünk benne, hogy hát ez tényleg elég csúnya szó, ne mondjuk ki soha többet, se hangosan, se suttogva, továbbléptünk.

Azon viszont már fennakadtam, amikor esti mese után a betakargatott gyerek közli velem, hogy anya, tudod hogy hívja a Balázs a kukimat? Há mondom nem, bár eleve nem értem, miért foglalkozik a Balázs a te kukiddal már úgy alapjáraton, de mindegy, hogy hívja, készítettem fel magam megint valami ordenáré hülyeségre.

Kalauz.

Kalauz???

Kalauznak hívja a kukidat? Pislogtam, mint hal a szatyorban. Igen, ő se érti, miért, de igen, de hát mondom, tudod, mi az a kalauz? Igen, persze, ő az, aki a vonaton körbejár, és mindenkinek kilyukasztja a jegyét. Nabazz, itt esett le a tantusz, és rohadt ideges lettem, mert ez annyira egyértelműen apuka-poén, hogy lyukasztónak hívja a saját vagy a fia farkát, hogy nemhogy az én gyerekem, de a drágalátos Balázska se tudja nagy eséllyel, hogy mi is itt a poén, de könyörgöm, milyen undorító színvonal ez? Vááááá.

És akkor most üljek le velük beszélni, hogy kedves apuka, maga egy paraszt?

Tegnap hazafelé a boltból már nagyon kellett pisilnem és a Lujzi már nagyon hisztis volt, így ahogy beértünk a lakásba, lecsaptam a teli szatyromat az ajtó mellé, szélsebesen kibontottam a behóemberezett gyerekeket az overállból, kabátból, ebből-abból, majd berobogtam a vécére, ahova utánamjött a Lujzi, ott volt egy kisebb vitánk, de nem is ez a lényeg, mire kiértem, addigra a Zöldsapkás Igazságtevő kifosztotta a szatyromat, egyrészt megölt két túrórudit, de úgy istenesen, szegényeknek már semmi közük nem volt a rúd formához, szét lettek nyomorgatva-rágva, szottyosra szopkodva, majd miután a kis galád rájött, hogy ebből nem lesz elemózsia, simán cserbenhagyta szegény pöttyös áldozatait, és kirabolt a szatyorból egy zsömlét, aminek aztán ellátta a baját :-))

Zsákmány!!!!

Gyorsan, mert jön a seriff!

Ó ez csak Lady Mariann. :-))

Tegnap este végre elkészült a lenti kandallónk, még csak strukturálisan, tehát még nincs beburkolva, de először ki akartuk próbálni, hogy rendesen működik-e, hogy ne kelljen utólag szétszedni a burkolatot. De működik, szuperul és tökéletesen, úgyhogy ennek örömére kibontottunk egy 15 éves hatputtonyos tokaji aszút, amitől konkrétan összeragadt a szám, és néztük a sárkányunkat. :-)

továbbra is együtt, mióta Gergő a járás-projekten munkálkodik véres komolysággal, azóta Pömpöllér még szívesebben foglalkozik vele, imádom őket, hempereg vele a földön, és nagyon vigyáz, hogy oda ne koppantsa a fejét, együtt másznak négykézláb, Gergő gyakorlatilag az egyetlen, aki képes az ortopéd viccein szívből és göcögve nevetni, és hát  persze tanítja járni, pontosabban mi galád szülők kihasználjuk, hogy neki még nem kell kétrét görnyednie, amikor az ifiúr sétálni óhajt. :-)

kis gyakorlás, és már a bécsi keringő is pöpecül fog menni :-)))

Jöjjön hát a müvvészúr és az ő alkotásai mind starwars témakörben, a birodalmi lépegetők (azért pirosak anya, mert a sivatagban nagyon erősen süt a nap és nincs sehol árnyék)

majd egy...hát nem is tudom, pedig elmagyarázta, a buckalakók valamije, ami rengeteg helyen lő és lézerágyú is van benne meg még sok lövő, a fönti piros maszatok pedig már felrobbantott birodalmi kishajók. Nekem tetszik egyébként, jó mozgalmas, látszik, ahogy a filmélményét (nyuffnyuffnyufftyűűtyűű) próbálja meg belerajzolni :-)

és a végén maga a Sötét Úr. Nem röhög :-))))

és akkor arról még nem is beszéltem, hogy letiltottam a gyerekemet a számítógépről, mert a múlt héten megengedtem neki, hogy a lego oldalon megnézegessük együtt a starwarsos izéket, na ez oda fejlődött tegnapra, hogy a gyerek teljesen önállóan behozza a legooldalt, és mindenféle videókat meg játékokat elindít rajta bakker, érzem mélyülni a generációs szakadékot, és mivel se azt nem szeretném, ha két hét múlva megállna a fekete kocsi a házunk előtt, mert a gyerek meghackelte a pentagon oldalát, se azt, ha a gyerekből az ígéretes kezdetek ellenére egy albínó gyík lenne, akinek a buli netovábbja a háromnapos lan-party, így teljes letiltás van a gépről, de egyébként félelmetes, hogy mennyire könnyedén és ripsz-ropsz ráérzett erre a dologra, hiába na, a huszonegyedik század gyermeke. Az utolsó csepp egyébként az volt, amikor hozta megmutatni, milyen szuper birodalmi lépegetőt rajzolt, majd könnyedén megkérdezte, hogy anya, ugye ezt is berakod a blogodba? :-)

Mert bár néha a falnak megyek tőlük, és időnként simán odaadnám mindegyiket egy óvszerreklámnak (v.ö miért is fontos a védekezés), azért időnként annyira zseniálisan aranyosak tudnak lenni, hogy mindent elfelejtek, pl amikor Lujzi odabújik hozzám, és közli cérnahangon, hogy Anya, szejetlek szépen! meg amikor Pömpöllér azt mondja nekem, hogy én az ő gyönyörű, okos anyukája vagyok, és mégsem akar utána starwarsos legót :-), meg amikor vacsoránál az asztal alatt csereberélik egymással a sajtot meg a sonkát (Pömpöllér utálja a sajtot, Lujzi viszont egy egér reinkarnációja), és Pömpöllér olyan kijelentéseket tesz, miszerint de jó, hogy ilyen családiasan eszünk :-), amikor a két kicsi a nevetéstől visongva szabályszerűen kergetőzik négykézláb, amikor a Lujzi a bátyja ölében ülve nézi a mesét, amikor a kanapén heverésző apához odalopakodnak és hirtelen össze-vissza puszilják, majd kuncogva elrohannak, és sok ilyen van hálistennek, ezek miatt lehet kibírni a többit, amikor viszont kökeményen marják egymást, sőt a múltkor a Lujzi duplóval fejbeverte a Gergőt, volt némi cirkusz.

Hát basszus, Gergőbergő nagyon bedurvított gazficokságilag, ma hajnalban bekente popsikrémmel a kandallót - előtte értelemszerűen valahogy leszerelte a krémesdoboz tetejét, pedig az csavarható, felborította megint a cd-állványt, pedig az alja már rögzítve lett, és egy játszóasztalt is elétoltam, de mi az neki, kiszerelte egy mozdonyból a két ceruzaelemet, és azokat kezdte rágcsálni, lerángatta a könyvespolc ötnyolcadát, majd az ötnyolcad kétharmadát megrágta, az egyharmadát meg széttépte, lepakolta a konyhai alsó polcokat - közben megölt egy hanyagul ottfelejtett zacskó zsemlemorzsát, úgyhogy most az a felállás, hogy amikor éppen nem utánam koslat, akkor én koslatok utána. Zsír. És még csak nyolc hónapos :-D

Ja, és amúgy is megérne egy videót, hogy hogy közlekedünk mostanában, Gergő mellettem a nadrágszáramba kapaszkodva lépeget, én meg az ő tempójában, azaz mint egy reumás tojógalamb, igyekszem nagyobb mértékű lábemelés nélkül előrehaladni, kész vándorcirkusz vagyunk esküszöm.

Ilyen voltam terhesség előtt, és már 5 kilóval közelebb vagyok ehhez az énemhez.:-)

Van egy kisfiú az oviban, gyakorlatilag fullos szókinccsel - én röstelkedek néha - és persze az összes fiú eltanulta tőle, a gyerekem is néha olyanokkal állít haza, hogy csak lesek. Ma az oviból hazafelé viszont próbált bűbáj lenni, és közölte:

Anya, én soha nem fogok a márkóra hallgatni, és nem fogom tőle eltanulni a csúnya beszédet, főleg nem azt, amelyik GE betűvel kezdődik!

Még jó hogy sál volt rajtam, bele tudtam röhögni észrevétlenül :-DDDD

Miközben a nagyok balhéznak, Víziló Vili szép stikában növöget, holnap lesz 8 hónapos, ennek örömére a "Fogat minden hónapra" zászlaja alatt kinövesztette a nyolcadik fogát, a család legnagyobb örömére nekilátott a kétkezes sétálgatásnak, derékfájás rulez mottóval, és elkezdett egyedül álldogálni - még nem sokáig, csak pár másodpercet, de az időtartamot naponta növeli, (nekünk reszeltek - a szerk. megjegyzése ), öltöztetni nem lehet, mert birkózó olimpikonjainkat szenesre gyalázva egy másodperc töredéke alatt perdül ki a kezemből, ahogy hanyattfektetem, fürdetni nem lehet, mert a vízben hülyét kap, és összevissza kapálódzik, rugdos, csapkod, fröcsköl, vetődik, persze mindezt hangosan sikongatva az élvezettől. Egyébként egy tündérbogyó, az egyedüli orbitális szívás vele, az az hogy gyűlöli a babakocsit, keksszel és csörgős játékkal 20 perc a maximuma, ez elméletileg pont arra elég, hogy rohamléptekben elmenjek vele az óvodáig, meg vissza, ha valami miatt csúszunk, akkor már az utca végétől velőtrázóan ordít és dobálja magát a babakocsiban, belépünk az ajtón, levetkőztetem, és azon nyomban kisimult arccal barangolni kezd a pecóban, úgyhogy most már nem reménykedek abban, hogy megszokja, azt várom, hogy elkezdjen járni, és onnantól kezdve gyalog fogunk közlekedni, készpassz.

ja és már nagyfiú barátai is vannak, tényleg nemsokára azon kapom magam, hogy hajnalban esik haza a tejbárból, ahogy Lucia írta :-)

Egyébként ebben a tél dologban egyetlenegy dolgot gyűlölök, de azt nagyon, mégpedig ezt a kibabrált sok ruhát, amibe bele kell gyömöszölni a kölyköket. Kezdek kabátfóbiás lenni, és ez leginkább délutánonként csúcsosodik ki, az oviban, mint a múltkor pl, amikor négykor elmentem Pömpöllért, aki kitalálta, hogy márpedig ő ott szeretne maradni néptáncolni. Utál táncolni, és én ezt tudom, de ugye a remény hal meg utoljára, meg az óvónők is rábeszéltek, oké, menj kisfiam, megvárunk. Na ekkor Gergő babakocsiból ki, kabát, sál, sapka, pulóver levesz, Lujziról sál, sapka, kabát, pulóver, csizma levesz, magamról ue. Bementünk a csoportszobába, ahol elvoltunk egy negyedóráig, amikoris megjelent a gyerek, hogy ő mégsem akar táncolni. Oké kisfiam, akkor szedelődzködjünk. Gergőt berakom a babakocsiba, persze utálja és üvölt, ezzel meg is van a zenei aláfestés. Természetesen a gyerek nem öltözik, hanem vmi hasonszőrű kis elmeroggyant barátjával elkezdenek rohangálni a folyosón, természetesen amíg Lujzit kiimádkozom a csoportból, el is tűnnek valahova. Amíg kiderítem hogy hova tűntek (ki, egyébként egy szál rövidujjúban ), addigra Lujzi tűnik el megint valamelyik csoportban. Mire kihalászom és ráadom a pulcsit meg a kabátot, Géza felveszi a cipőjét, közben Gergő kitartóan ordít. Amíg Gergőre feladom a kabátot-pulcsit-sapkát-sálat és bezsákozom a kocsiba, Lujzi megint eltűnik kabátban és harisnyában, mire előkerítem, Gergő feje már lila, és Pömpöllér még mindig nem vette fel a kabátját, és így tovább és így tovább, rólam már patakban folyik a víz, mire kiérünk, Gergő természetesen hazáig ordít, és a tizenkettedik  öreg néninek, aki gügyögve megkérdezi, hogy mi baja a babucinak, már csak morgok, mint a bolhás kutya. :-)

A Hülye Alvások Minisztériuma úgy döntött, hogy mivel az örökös miniszteri poszt ugye foglalt, ezért az alább látható félelmetesen tehetséges ifjú hölgyet ezennel megteszik államtitkárnak. A kép este 11-kor készült, többórányi altatási kísérlet, hisztérikus ordibálás, ágyból kimászkálás, fiúk aludni nemhagyást követően, és az is lehet hogy annak az eredménye, hogy kínunkban a szombat esti lázat nézettük vele a tévében. :-D

fotózás közben csendesen rogyadozott a lába álmában, így az államtitkári poszthoz szükséges hivatalos dokumentáció elkészülte után felpakoltam a kanapéra teljes terjedelmében,

majd az apja pokrócba csavarva felvitte az ágyába, másnap reggel hétkor kelt, és indultunk is a jó levegőre szemetet szedni - ezért volt olyan, amilyen, hazafelé úton a kocsiban már kizárólag artikulálatlanul üvölteni volt képes a fáradtságtól, itthon aludt több mint négy órát, és azóta megint hellyel-közzel normális. :-))))

Pffff... És ez jön még majd mégegyszer Gergővel is. :-)

Birodalmi vadászgépek két óránál! Töltsd fel a lézerágyút, ifjú padawan!

Most megkapjátok, gonoszok!

Tyjűű, tyjűűű, nyuffnyuffnyuffnyuff, báááááng,nyuffnyuff tyjűű, tyjűűűűű!

Darkfater hova tűnt?

 hogy mennyi szemetet hordanak az emberek az erdőbe, szedtük, talicskáztuk, vonszoltuk, cipeltük, és amikor már azt hittük, hogy nagyjából végeztünk, rábukkantunk Menyét Miska Használtgumi-kereskedésére az erdő szélén, majd továbbmenvén elénktárult úgy 2-300 köbméternyi sitt, az állam leesett, a gyerekek meg menekülteset játszottak a horizontig terjedő sittkupacokon. Feljelentünk meg fotóztunk, de ez akkor is döbbenet.

NAgyon jó hangulatú volt az egész buli, sokan is voltunk, ahogy számolgattam gyerekestül úgy 30-35-en, volt forraltbor meg sok beleugrálható pocsolya, ennyi szemetet összeszedtünk:

 egyedül Lujzi volt vérgáz, annyira kialvatlan volt, hogy gyakorlatilag szünet nélkül vernyogott valamiért, pontosabban nem is, időnként abbahagyta avernyogást, és akkor meg ordított, az okokról meg muszáj írnom egy külön posztot mindjárt, csak szerintem a zuram bealudt a fürdőkádban. :-D

Valahol, valamikor, észrevétlenül a gyerek megtanult kicsit önmagán kívül másokra is odafigyelni, és ez ma reggel baromira jól jött, tegnap este ugyanis - hónapok óta először - kimozdultam este, az index fórumos csajokkal beültünk dumálni, éjjel kettőre keveredtem haza, de nagyon jól éreztem magam, és az este végére még bónusznak összetalálkoztam két franciával, akik teljesen ledöbbentek azon, hogy én nem lehetek magyar, hiszen úgy beszélek franciául mint ők, biztos francia vagyok, csak hülyéskedek, és ez jólesett az egómnak :-)))

Na mindegy, a lényeg hogy kettőre hazaértem, ötkor, a szokásos idejében kelt a Gergő, lehoztam, megetettem, és még kicsit visszaaludtunk a kanapén. Valamikor hat körül felkelt Pömpöllér is, de ahelyett hogy a fejemen ugrált volna, mint idáig, szép csöndben leült rajzolni, egy jó félórát rajzolt számításaim szerint, majd amikor Gergő felébredt mellettem, csendben odajött, és a kezébe adott egy játékot, amivel a kicsi még vagy negyedóráig elvolt csöndben, én meg szunyáltam, és arra ébredtem - magamtól - hogy két kicsi pasi néz vigyorogva, Pömpöllér meg kajánul vigyorogva megjegyzi, hogy anya, nagyon elfáradtál a csajbulin, mi?

Teljesen elképedtem, basszus, az ember kicsit nem figyel oda, és ezek meg fogják magukat és megnőnek.

:-D

Hirdettünk a múltkor rajzpályázatot, és 57 rajzot kaptunk, én nem is számítottam ennyire, tegnap végre megnéztük őket, hát zseniálisak egytől-egyig, itt egy link hozzájuk, érdemes megnézni, az én személyes kedvencem a 8-as, aki meg tudja nekem mondani, hogy az milyen állat, valamint hogy a Csobánka erdői és a benne élő állatok cím alatt miért bújik meg a jobboldalon egy kóbor királylány, vendégem egy fagyira, meg a 34-es azokkal a pllangókkal engem megvett :-) 

http://picasaweb.google.hu/Rostifotok/RajzpLyZat2008#

És igen, és igen, és igen, eljött ez is, Gergő nem gyengén kezd beturbósodni, most már villámsebesen mászik, feltérdel, feláll, elég gyorsan lépeget a bútorok mentén - és hát olyan rossz lett, mint az ördög maga, elkezdődött az utánaszaladgálós korszak, amikor egyrészt antigravitációs tényezőként kell közreműködnöm, másrészt katasztrófavédelmisként, a drága kis tündérbogár ugyanis csak ma reggel az alábbiakat bírta elkövetni: leborította a cd-állványt, lerántotta a kábelnél fogva az egyik kis hangfalat, végignyalta apa cipőjének a talpát, leoperálta a fellógatott orrszívót a falról és jóóól megrágcsálta (broáf), bekapcsolta a porszívót, amitől természetesen halálra rémült, valamint megzabált egy fél túrórudit, amit a bátyja hanyagul lerakott a dohányzóasztalra, és én már csak a rettenetes, szörcsögő, csámcsogó hangokra lettem figyelmes, és ahogy odanéztem, láttam, hogy két kézzel gyömöszöli be a szájába a túrórudit, azt hittem leesek a székről...na hát majd most kiderül, van-e tejallergiája :-D

az én lányom, mert ugyan némileg hisztis, de ezt esélyesen kinövi a királylányallűrjeivel együtt, viszont nagyon szép, és ráadásul házias is, mostanában folyton főz, nem véletlenül fog játékkonyhát kapni karácsonyra, kavargatásban olimpiai szintet üt meg, és  rendkívül tehetségesen takarít, (a recesszív gének, ugye, mert tuti nem tőlem örökölte :-)), adtam neki saját rongyot meg kiürült ablaktisztítós spriccelőkét, és pucevál mindent gyönyörűen, ha meg egy portalanító kefét sikerül megkaparintania, hát kérem, frenetikus támadásba indul a porok és macskáik ellen :-)

Harcra fel!!

rendes lány, a kisöccsét is tisztán tartja :-)

Azért (is) szeretem a zeneovit, mert ilyeneket rajzol alatta a sarj, a másodikon mi vagyunk apával :-)

Ez cigányul azt jelenti, hogy nézd csak, és elég vicces az albínó gyerekem szájából hallani, de nekem tetszik. Viszont dilemmázok ezzel kapcsolatban, kíváncsi lennék a véleményetekre. A helyzet ugyanis az ugye, hogy az oviban relatíve sok a cigány gyerek, amivel nincs semmi baj, teljesen normálisak, aranyosak, a legnagyobb seggfejek zöme elit, hófehér újgazdag családból jön be reggel az oviba.

Csobánkán is sok a cigány, amivel szintén nincs bajom, személy szerint nekem legalábbis, legtöbbjükkel jóban, köszönőviszonyban vagyok.

Viszont.

A múltkor az utcában bicikliző nagyfiúknak volt valami afférjuk pár helyi romagyerekkel, akik el akarták szedni a biciklijüket, be is csöngettek hozzám, hogy segítsek, mire kimentem, leléptek, de a srácok ottmaradtak puffogni, hogy a rohadt cigányok mindent ellopnak, stb, stb, persze mindezt a tátott szájjal figyelő gyerek füle hallatára, és bár rájuk szóltam ugyan, de az infó már átment, és a gyerek szépen bekönyvelte magába, hogy a cigányok lopnak, biztos az ő biciklijét is a cigányok vitték el. Elmagyaráztam neki, hogy ez nem így van, hogy a cigányok között is van rossz és jó, ugyanúgy, ahogy a nem cigányok között, hogy egyedül azt kell nézni, hogy egy ember mit csinál, az alapján ítélni, stb, stb.

Viszont támadt egy gyanúm, és megkérdeztem, hogy ő ismer-e cigányokat, mire nemmel felelt, pedig az oviban több haverja is cigány, én meg most azon penészedek, hogy elmondjam-e neki, hogy látod, kisfiam, az Amanda is cigány, akivel hintázni szoktatok, és tökre szereted és soha nem bántott téged, mert elsőre persze hogy igen, de aztán elképzeltem, ahogy a szokásos kis petrencerúd modorával odamegy mondjuk Amandához, és megkérdezi, hogy ő tényleg cigány-e és szokott-e lopni, háááát, nem tudom.

Szerintetek?

Egyébként félelmetes, hogy ahogy nő egy gyerek és nyiladozik az értelme, mennyire arra kényszeríti az embert, hogy magába nézzen, és őszinte és hiteles véleményt alkosson az Élet Nagy Dolgairól :-), és szembesüljön a saját hitével, álszentségével vagy kegyes hazugságaival...

ja, és ha esetleg arra is tudna nekem valaki válaszolni, hogy miből van a fém, mert ezen nem bírtunk túljutni ma, hiába próbáltam elmaszatolni, hogy hát az egy anyag, van többféle, puha meg kemény, alumiínium meg acél, meg ötvözetek, minduntalan visszakanyarodtunk oda, hogy oké, de MIBŐL VAN? :-)

Most olvastam, hogy tegnap este sajnos feladta a pici fiú és angyalka lett. Nagyon-nagyon sajnálom, szegény szüleit meg végképp, egyszerűen nem hiszem, hogy egy ilyet ép ésszel ki lehet bírni. :-((((

Emlékszem, nyüszítve röhögtem, amikor olvastam, hogy szepiszori, azaz szeparációs szorongás, ami általában a 8-9 hónap körül szokott bekövetkezni, és szépen kitalált neve annak a jelenségnek, amikor az ember gyereke virtuálisan odaragasztózza magát az anyjához, és ha ez utóbbi fél méternél távolabb kerül tőle, azonnal rettenetes vonyítozásba kezd.

ZsebHulknál is eljött ez a korszak, szabályosan menekülök előle időnként, mert gyakorlatilag folyamatosan a nyomomban üget, mint egy felspannolt kiskutya, ráadásul - mint rájöttem - még nem tud kanyarban mászni, és egyelőre még lassabb nálam, ezért amikor jövök-megyek a lakásban, folyamatosan ipszilonoznia kell, mászik utánam erre három métert, de hoppá, én már visszafelé jövök, akkor gyorsan leül, ipszilon, kis tolatás, megfordul, irány a vad, aki már eddigre megint visszafelé jön kezében némi szennyes ruhával, és ezt így el tudjuk még játszani párszor, mire végérvényesen elkeseredne és tutulni kezdene.

Ha nem lát, egész jól elvan nélkülem, főleg csini csajok ölében, de ha megpillant, azonnal elkezd kapálózni felém, és nyígni és szenvedni, és megtámad, és úgy főzök, hogy a nadrágot rángatja le rólam és nyíg, és úgy mosok, hogy leülök a mosógép elé a földre, úgy pakolom be a ruhát, mert így őméltósága a hajamba kapaszkodva ácsoroghat és kopaszthat, úgy ülök a számítógépnél, hogy közben félkézzel a gatyámba kapaszkodva a másikkal a létező összes telefontöltőkábelt gyömöszöli befelé a szájába, egyedül a vécén sikerül megmenekülnöm, így a harmadik gyereknél megelégeltem a társas szarást, hogy úgy kell ülnöm a budin, hogy közben az egyik seggtörlési tanácsokat osztogat ordítva, a másik a mesekönyvét túrja befelé az arcomba, hogy meséjjjjmeséjjjjanyaanyafinduuuuszt, a harmadik meg csak szimplán vonyít, és azt akarja hogy vegyem fel, így tehát ajtó becsuk, és nem érdekel, kinek mennyire sérti ez a személyiségfejlődési ütemtervét :-D

Amúgy meg kezdek allergiás lenni a Star warsra, a gyerek ezt is a rá jellemző vehemenciával kezeli, tegnap este már megfenyegettem, hogy ha még egyszer kiejti a száján hogy sztárvórz vagy lúk szájpóker, kirakom a kertbe és ott regélhet a jedikről a cinkéknek. Befogta, de azért az esti sonkás kenyeréből csak kirágott egy Ezeréves Sólymot, és ilyenkor már nagyon kell röhögni :-)))

Íme a bizonyító erejű fotó, hogy nemcsak testalkata, hanem fogazata is erre a névre predesztinálja a legkisebbiket.

mert hát az, lássuk be. Ma bejelentette, hogy barbie akar lenni, szerintem ez kromoszóma-alapú. :-D

elégedetten elhevert a kanapén, és színpadiasan felsóhajtott: Hát ez pakkapikusz!

azaz fantasztikus :-DDDDDDDD

hogy démoni nézésben nagyon ott van a csaj a szeren, végülis majdnem 06.06.06 lett a születési dátuma, csak aztán mégse, mert lusta volt kibújni.

Remélem Gergőbergő életében még sokszor fogja hallani azt a mondatot, amit a barátnőm mondott neki egyszer: Imádom, amit a nyelveddel művelsz! :-D

A fogzás miatt ugyanis folyamatosan kint a nyelve az egérmakettnek, és mindenféle kunsztokat is tud vele, fölpödörni meg ilyenek. :-D

Lujzi, mint érett, kétésféléves nő, úgy döntött, ideje fiatalítani, úgyhogy pasit váltott. Az új pasi kicsit fiatalka ugyan, de vitathatatlanul és tagadhatatlanul jóképű, és olyan szája van, hogy már csak ezért megértem a lányomat.

Kééész van a gyerekem, útjára indult nálunk a Star-wars-mánia, ma este kollektíven megnéztük az első részt, mármint a régi elsőt, ami tulajdonképpen a negyedik, hát a csávó kész volt, végig az ölemben ültek, én meg magyaráztam ötezerrel, iszonyúan élvezte, a végén, amikor Lúk Szájbunker (eleinte így hívta :-)) sikeresen felrobbantotta a gonosz űrállomást, ugrabugrált örömében, hogy Tudtam! Tudtam! :-)

És természetesen azóta ő Luke Skywalker csobánkai reinkarnációja, már régebben kapott a nagyapjától egy x-szárnyú repülőt, benne egy fél centis Luke-kal, meg egy három milliméteres R2 droiddal (azóta gondolatban párszor már elbeszélgettem a játék legyártójának édesanyjával egyébként, amikor a zokogó gyerekkel együtt vadásztuk a rohadék kis szarokat a kanapé alól, aki tudja mit jelent egy három milliméteres szürke kis bigyót előtúrni három gyerek összestócolt játékai közül, az érti mire gondolok :-), namindegy, ez a repcsi most a number one, egész este itt berregett vele, apja volt a vadászrepülőkkel, én alakítottam (felettébb hitelesen by the way:) a halálcsillagot darkfaterestül, Lujzi természetesen a kakaóscsigasérós hercegnő volt, és ő is hozzátette a maga tup-tup-ját az akciódús estéhez, nagyon királyság volt. Imádom a kölkeimet. :-D

És most lehet átírni a karácsonyi bevásárlólistát :-))))

Nem tudja valaki, miért lett jelszavas és zárt a beteg kisfiú blogja, amit a múltkor belinkeltem? Remélem, nincs baj...

Egy igazi művész, már zsenge korában is tudja magáról, hogy az. A  mi kis leendő csobánkai hírességünk is már kezdi kimutatni a foga fehérjét

Rájött ugyanis arra, hogy az igazi művészet nem tűri a korlátokat, a sablonos, megszokott, unalmas megoldásokat. Egy igazi művész kreatív, és minden felületben meglátja a benne rejlő lehetőségeket. Ugye.

Mert minden jel arra mutat, hogy a család kiskorú tagjai orv és galád összeesküvést szőttek a kikészítésemre, és elég jól állnak, az a helyzet.

Tegnap ugyanis - egy igen hosszú és fárasztó nap után, amiben volt  összeveszés, kibékülés, nemalvás, hisztiroham, egymásrugdosás, játékegymáskezébőlkirángatás és Gergőnemaludnihagyás, végre este nyolckor mindenkit bepasszíroztam az ágyába, majd lejöttem, elégedetten hátradőltem, de még az igazi mély sóhajtás ki sem ért a tüdőmből, Gergő már felordított, így rohanhattam föl csicsijababájázni a kis Hulkot, tíz perc és visszaaludt, betakartam, lejöttem, leültem, megint felordított, megint felloholtam, megint visszaaltattam, és ezt így még eljátszottuk még kétszer, mire meguntam, és lehoztam. Itt lent ordított még egy bájos 40-50 percet úgy hogy halványlila fingom nem volt, hogy mi baja van, levetkőztettem, felöltöztettem, meglázmérőztem, etetni próbáltam, lerakni, felvenni, ringatni, tologatni, akármi, ő elszántan ordította bele a világba, hogy szar az élet. Háromnegyedóra múlva a jóisten tudja mitől, de megnyugodott, és rögvest előtört belőle a partiállat, vigyorogva jött-ment a nappaliban, rágcsálta a kábeleket, és minden altatási kísérletnek ellenállt egészen éjfélig, amikor már kezdett nyűglődni.

Na ekkor lépett színre a kettes számú szereplő, Puncilla, aki pontban éjfélkor megint elkezdett ordibálni, hogy anyaanyaanyaanya, felbaktattam hozzá, miközben Gergő itt lent nyomta a szirénát, megsimiztem a buksiját, megpróbáltam meggyőzni arról, hogy aludni KELL, és mindenki alszik ilyenkor, még a királylányok is, persze ő csak tutulta hogy ő nem akar, majd húsz perc után nemes egyszerűséggel otthagytam, hogy átadhassam magam annak az élvezetnek, hogy sztereó vonyítást hallgatok hajnali fél egykor, egyiket élőben, másikat a bébiőrön keresztül, miközben a neten a repülőgép-menetrendet böngészem a Maldív-szigetekre.

A nagy összeesküvésben csak Pömpöllér lett a galád törpék árulója, végigszunyálta ugyanis az egész bulit, gondolván, ő megtette a magáét nappal, és valóban.

Fél kettőre végre elaludt az egész rinyáló bagázs, én meg ruhástul felborultam a kanapén, és tudtam, és tudtam, és tudtam, hogy hajnali ötkor fogok megint kelni, és azon gondolkodtam, hogy kinek kell ilyenkor benyújtani a felmondásom?

Lehetetlen Gergőről egy olyan fotót készíteni, amin áll, mert ahogy megpróbálkozom vele, azonnal lerohanja a fényképezőgépet. Taktikám szerint megpróbálom észrevétlenül és gyorsan lekapni, hogy már éppcsakhogy támaszkodik, persze a kép életlen lesz.

Mire a másodikat elkattintanám, a ded észrevesz, feje felragyog: zsákmány!!

rögvest elszánt fejjel elkezd térdreereszkedni

és közelít

és fél percen belül megérkezik kiszemelt áldozatához, akit először jól szemügyre vesz

majd nemes egyszerűséggel lecsap rá, ennyi volt, köszönjük szépen, viszlát.

Csakis ez lehetett.

Valamikor a közelmúltban egy ronda ufóhadsereg rohanta le Csobánkát, és kicserélte az én szépséges, kedves és bűbájos lányomat egy nem kevésbé szépséges, ámde totálisan elviselhetetlen vipera-hárpia keverékre. Ezúton szeretném nekik üzenni, hogy legyenek szívesek és hozzák vissza, különben baj lesz.

Kitört és teljes erővel tombol ugyanis a nagybetűs Dackorszak, minden, de minden türelmemre szükségem van - és nem állnak végeláthatatlan készletek raktáron, az az igazság.

Mert elég sokat elhasználtam belőle pl. tegnap este, amikor vacsora, fürdés, pizsama, mesélés, puszik, pohár vizek, simogatások, miegymás után a fiaim szépen elaludtak, a rémündérke meg nekilátott telitüdőből visítozni az ágyában, randán visszaélve azzal, hogy nem hagyhatom ordítani, mert felkelti a többieket, így persze be is mentem, bő félóráig próbáltam suttogva, simogatva, énekelve jobb belátásra bírni, de ez a megátalkodott teremtés csak visongott, NEMAKAJOKALUDNIIII!!!, NEMCSUKBESZEMEDSZÉPEN!!! NEMÁLMODOOOOOK!

Jó, akkor ne aludj, lehoztam a földszintre, ahol kéremszépen egészen pontosan éjfélig produkálta magát az álmosság leghalványabb jele nélkül, ugrabugrált, csiripelt, énekelt, be nem állt a szája, én viszont némileg depressziósan fogadtam, hogy a napom 3 darab nyugodt, gyerekmentes óráját is elvették tőlem, most már tényleg 24/7 anya vagyok bassza meg a nyúl.

És folyamatosan feszegeti a határokat, anyaanyaanya, kérek almát, megpucolom, nem kell, anyaanyaanya, kérek szőlőt, megmosom, nem kell, anyaanyaanya kérek körtét, nem kapsz kislányom, kéreeeeeek körtéééééét, kéreeeek körtééééét, vááááááá, tundalanda tup tup, hiszti, ordítás, dobálja, ami a keze ügyébe esik, felvenni nem hajlandó, és ezt így naponta kb ötvenszer, bármikor, bármiért.

És undorító módon féltékeny felfelé és lefelé is, ha a bátyja csak elmegy mellette már ordít hogy haddabbaaaaa, ha a fürdőkádban hozzáér a kislábujja, már ordít hogy neeeeefááááj, és felháborodásában az összes fürdőjátékot kihajigálja a kádból, a múltkor lebukott, reggel vonyított az ágyában, hogy jaajj, neeee, hagydabbaaa, ááááá, ember benyitott, hogy már megint mi van, a bátyja ott horkolt az ágyban, muffolini meg önszórakoztatásból mószerolta hisztérikusan. Szerencsétlen Gergőt úgy fellökte a múltkor, hogy rendesen koppant a feje, mert hozzá mert érni az egyik játékhoz, ami neki kellett volna, véres cirkuszt rendezett azért, hogy Pömpöllér ne nézze akkor a tévét, amikor ő, hogy ne játsszon vele egy szobában, ne nézzen rá csúnyán. Pömpöllért se kell félteni persze, bár százszor megbeszéltük, hogy türelmesnek kell lenni a Lujzival, nem szabad megütni, most ilyen hisztis korszakát éli, stb, stb, de azért ha nem nézek oda, elég gyakran kirakja a lábát, vagy ha megelégeli a hisztit, megrázza a libát, mint floki a lábtörlőt, és magunk közt szólva egyre inkább kezdem megérteni, mert az elviselhetetlenség határát súrolja most már a hisztériája.

Még szerencse, hogy azért beosztják egymás között a kölykök, hogy egyikük mindig aranyos, ha a másik megkergül, most, hogy Lujzi beboszorkányosodott, Gergő lett tündérbogyó, lehet hogy elkiabálom, de már harmadik éjszaka alszik szünet nélkül este nyolctól reggel hétig, folyamatosan vigyorog, mászik, tolja maga előtt a játékasztalkáját és lépeget, kibújt végre teljesen a hetedik foga. Pömpöllér is kezelhető, meg aranyos, bár Lujzi miatt nem tudunk szinte semmit játszani, ha kirakózni próbálunk, azonnal jön a libatyúk, szétdobálja, belenyúl, hisztizik hogy ő is, persze nem egy másikkal, hanem azzal, amivel a bátyja, és már kész is az ordítozós összeveszés, ha társasozni, memóriakártyázni szeretnénk, dettó ugyanez a helyzet, mi marad a kölyköknek, mint szórakozás? Egymást basztatni.

Néha azért tízpercekre-negyedórákra visszajön a régi tündérbogár huncut kislány, olyankor lehet vele mondókázni, meg bohóckodni, ma reggel pl egészen önmaga volt, bizakodom, illetve azt számolgattuk az emberrel, hogy mire majd Gergő is túlesik ezen az agyromboló korszakon, Pömpöllér fogja kezdeni a prekamaszkort, csak hogy mindig legyen valami, ami az eget tartja.

szerintem nem kell ecsetelnem, mennyire rákattant a gyerekem Benedek Elekre, elég ha leírom a tegnap délutáni párbeszédünket:

-Kisfiam, nem akarsz menni aludni, nem vagy álmos?

-Nem vagyok biz én!

Várom hogy mikor kezd el idesanyámnak szólítani, és követeli a hamuba sült pogácsát.:-D

Van egy gyönyörű kisfiú, Botondnak hívják, egy nappal Gergő előtt született, és nemrégen kiderült, hogy leukémiás. Most éppen mélyaltatásban, élet-halál között lebeg egy kórház intenzív osztályán és küzd az életéért, én meg totál kiborultam, az ember ilyenkor szégyelli el magát, hogy panaszkodik, amiért nem hagyja őt aludni a gyerek éjszaka, meg hisztizik, meg kiköpi a sütőtökpürét, miközben el-elfelejt hálát adni azért, hogy mindezt megteheti, mert egészséges, és van és működik, ahogy a testvérei is. Istenem.

Itt alszik most mellettem a babakocsiban a szokásos Mekka felé imádkozó leborult pózában, én nézem, és tiszta szívemből kívánom a kis Botond szüleinek, akiket csak az internetről ismerek, hogy sikerüljön valahogy visszakaparni a gyereküket a halál torkából, és hogy gyógyuljon meg, és egyszerűen hihetetlen, hogy ilyenek megtörténhetnek kisbabákkal meg úgy egyáltalán, azt hiszem kiveszem a gyereket hittanról.

http://picibaba.freeblog.hu/

Merthogy van neki sok, az ártatlan, a kíváncsi, és a rettenetesen gonooooosz!

Pömpöllér már tök jól beszél, bár sok hangot nem mond, tuti logopédus lesz ebből jövőre, nem mondja az R-t, az S-t, és van még pár hangzója, ami nem tiszta, de jó hosszú összetett mondatokkal mesél, jó kis szókincse van. Gergőbergő még nem jutott tovább a hö, gö, geee, és beee hangkombinációknál, úgyhogy perpillanat Lujzin szórakozunk a legjobban, aki gyakorlatilag folyamatosan beszél, és rém viccesen. Van amit sikerül megfejteni, azon pl elég sokáig agyaltunk, hogy mi lehet az hogy EGEDEBOGOJA, aztán tökvéletlenül rájöttem, hogy Egészségedre a vacsorát! A legújabb rejtély, amit akkor mond, amikor dühös, így hangzik (átkozódó hangnemben, visítva) TUNDALANDA! TUP TUP! Megfejtés egyelőre nincs, elég egzotikusan hangzik ahhoz, hogy mondjuk egy Fülöp-szigeteki ocsmány káromkodás legyen :-)

Na és ezen még a bátyja is hemperegve röhög, nemhogy mi, de amúgy a csaj alapjáraton is hozza az összes klasszik gyerekszájat, az enyém az szerinte tiém, (TIÉM MOTOJOM LÚZIÉ!) a haja, az hajája, és amit külön imádok, az az, hogy nem tudja kimondani m ég az F hangot, P-t mond helyette, ezért a mit mond a malac kérdésre a válasza: JÖP-JÖP, A MALAC JÖPÖG.

Lehet hogy ezt csak én találom ellenállhatatlanul humorosnak, végül is négy éve vagyok gyesen itthon, de tökmindegy, akárhányszor hallom hogy jöpjöp, elkezdek röhögNi.

Minden kérdésre az első és spontán válasza az hogy NEMAKAJOM, majd kis szünet, elgondolkodik, és revideál. tehát pl, Lujzika, menjünk aludni? Nem akajoom aludni, nem, nem, jó jó, menjünk aludni!

Folyamatosan kamutelefonál, és közben nyomatja a hihetetlen szövegeket, halló szia, mizu, ááá, nem jó, képzeld, neem, cipő, nem gumicsimma, oké, oké, puszi :-)))

A mi ez, az szerinte MEIZ? és nyomatja naponta kilencvenszer, és az általa ismert - kb húsz mondókát és dalocskát is, természetesen egzotikus halandzsaverzióban és folyamatos remixben, tehát pl csigabiga dejekii, indombindom mindenkii, kapsz holnap majaaa, csigabiga házába, és elölről. :-D

A levél az LÖVEL, így szögediesen, és így is ragozza, PIGYEJJ, ANYA, ITT A PIJOSZ LÖVELÖM!  ja és kezdődik a cukiskodás is, pedig nem tőlem tanulja esküszöm, mindenből kell neki egy nagy meg egy kicsi, tehát van a BABALÖVEL, meg az APUKALÖVEL, ésa babalevelet ölelgetni kell, és mondani neki, hogy decukiiiii babalövelöm :-))))

és ez csak egyre rosszabb lesz, sejtéseim szerint, most csak rögzíteni akartam a jelenlegi helyzetet. :-)

hogy a Lujzi tud fütyülni? Beszarás, egy-két hete hallottam először, mostanra cifrázgatja is. :-)))

kezdjük először is a gyerek első kérdésével, hátha valaki mond rá okosat: Ki teremtette Istent?

Pömpöllér kétféle választ is el tud képzelni, a) Isten teremtette saját magát, b) a világegyetem teremtette Istent

én nem tudok dönteni, csak hápogok kicsit ilyenkor.

Másik kérdés: Akkor most a Szaturnuszt is Isten teremtette? És ha igen, arra miért nem teremtett embereket?

És hát a teremtéstörténetet hallani a gyerek verziójában egyenlő a negyedórás vinnyogós röhögőgörccsel, amikor előadja, hogy Ádám és Éva a fáról ették az almát, és emiatt az lett a büntetésük, hogy hason csúszva kellett közlekedniük egész hátralévő életükben, meg ilyenek, kész vagyok, ma reggel is potyogtaka könnyeim, úgy röhögtem szégyen és gyalázat, tudom.

csak kicsit ritkán, és általában visítás a vége, de én pozitívan gondolkodom, és a már a békés jáccással együtt töltött három és fél percnek is lampionos ünnepséget rendezek. :-)

étkezni készült éppen

Hmm - gondolta, meg kéne már nevelni Fifikét, hogy ne kolduljon az asztalnál.

  ÜL !!

Mivel az officiel nagy szemétszedő napot sikerült hétfőn 10-14 órára kiírni, amikor aki éppen nem dolgozik, az gyereket altat, ezért a Mackó-barlang egyesület szervezett egy kis elő-szemétszedést vasárnap délelőttre, az Oszoly tövébe, én persze Gergőből kifolyólag megint nem tudtam elmenni, de a család fele képviseltette magát, és érdekes dolgokat is találtak a szép erdőnk közepén, pl egy komplett szétrohadt ágyat, ami már csak azért is droid egy dolog, mert azt oda felcipelni a meredeken nem lehetett egyszerű, de megcsinálták.

Lujzibujzi adott a dzsuvának természetesen méretre szabott gumikesztyűben:-) és nagyon örülök, hogy megint volt sok gyerek, mert ezek a gyerekek itt tanulják meg igazán, hogy ne hajigálják el a szemetet, sőt, szedjék össze, ha látnak valahol, és vigyázzanak a természetre, egy ilyen kirándulás többet ér száz oktatófüzetnél és kiselőadásnál.

A csipet-csapat és a szemetek :-)

A szemétszedés után paprikáskrumplifőzéses orbitálbuli sikeredett, az egyik legjobb, ami mostanság volt, ki merem jelenteni.

közül az egyik legnagyobb, hogy hogyan képes egy tízkilós kis test percenként fél liter takony előállítására. Váááá. Három gyerekem egyszerre még sohasem volt beteg, na most dzsembori van, Pömpöllér a legstrammabb, köhög és taknyoz, de mivel mióta elmeséltem neki, hogy a ronda bacilushadseregek hogyan menetelnek föl az orrából a füléig, azóta úgy fújja az orrát, mint egy állat, kegyetlenül irtja abaktériumokat, és minden telinyomott zsebkendő után elégedett és gonosz háhhháááá! felkiáltást hallat, és természetesen a gyáva tábornokok maradnak a legvégére, azoknak minden fújás után jár a diadalordítás. Innentől lefelé exponenciálisan romlik a helyzet, Lujzibujzi is rém taknyos és randán köhög, de ő még hősiesen tűri az orrszívást, feltéve ha a végén az összes jelenlévő üdvözült fejjel megtapsolja, hogy milyen ügyes és bátor királylány, Gergő viszont a porszívót is besorolta a Sátán találmányai közé, és teli tüdőből, hörögve sikít, ha bekapcsolom, mindenközben persze nem tud enni a bedugult orrától, emiatt persze vérhisztis, persze éjszaka felébred, ha meg alszik, akkor olyan hangeffekteket produkál, mintha Darth Vader nagyúr pihenne a hálószobánkban.

Egyébként meg lenyűgöző, hogy mi mindent kell csinálni ezekkel a beteg törpékkel, már röhögök, ezt rajtam kívül a család egy tagja sem lenne képes fejben tartani, kezdve a vitaminoktól, át a sósvíz-befecskendezés-orrszíváson, némi élet-halál harccal fűszerezve, majd orrcseppentés, mellkasbekenőcködés, lázcsillapítás, háromféle szirup, kétfajta kúp, háromféle orrcsepp, kétféle vitamin, salvus víz a hidegpárásítóba mindkét szobában, ken, fúj, szív, csöppent, nyel, szörcsög, nyafog, hörög, köhög, ordít.

Azért dráma nincs, alapból jókedvűek hálistennek, Pömpöllér oviba is ment, a kicsik meg elröhincsélnek itthon, de azért bakker.

Gergőbergő mostanában sorozatosan rössz döntéseket hoz szegénykém. Úgy gondolja, hogy a jobb kezében tartott kiskanál biztonságosabb kapaszkodó, mint a bal kezével markolt szekrény, hogy rohammászás közben botorság előrenézni, hiszen a széklábak úgyis félreugrálnak az útjából, hogy rendesen felállni csak akkor van értelme, ha egy szék alatt tanyázik éppen. Azt is gondolja csórikám, hogy az emberek haja kizárólagosan arra szolgál, hogy marékszámra lehessen tépkedni, hogy anya az ő kizárólagos rabszolgája, és hogy az újságpapír és a virágföld sokkal táplálóbb, mint az almapempő (különösképp imádja a Magyar Narancsot, fene a gusztusát).

Szent meggyőződése, hogy csak azért hajolnak hozzá közel mindenféle méretű és nemű emberek, hogy ő leharaphassa az orrukat, hogy hanyattvágódni sokkal praktikusabb, mint csak úgy snassz módon leülni, hogy az öltözködés, és úgy egyáltalán mindenféle ruha a Sátán találmánya az ártatlan kisgyermekek megkínzására, és hogy a Jóisten azért adott neki hangot, hogy a világ és önmaga szórakoztatására fülsértő módon vigyorogva rikoltozzon vele számunkra végtelennek tűnő tízperceken át.

Imádnivaló kis hapsi, de rohadt nehéz vele, bevallom, ha ő lett volna az első gyerekünk, egyke maradt volna, így viszont ez van, a tesói felállították a szülőbarát kelepcét, mi meg botor módon belesétáltunk, gondolva, ez a harmadik gyerek is olyan lesz mint a másik kettő, akik éjszaka aludtak, nappal ettek-ittak-játszottak-nézelődtek-vigyorogtak, a nyűglődés, a küszködés, a nyavalygás, a nyekergés és a hobbiüvöltözés kimaradt a repertoárból, hát most megkaptuk csőstől. Tudom, fogzik, meg kicsi, meg salallala, de ez akkor is egy nehéz időszak, notóriusan minden éjjel 3-tól 5-ig fennt van, minden délután fél 6-tól alvásig szenved és ordibál, elmenni sehova nem lehet vele, most hogy hidegebb lett, mert kézben feszít és hajtép, babakocsiban feszít és üvölt, ehh.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez vadszőlő, ami benőtte a házunk elejét, de akármi is, egyszerűen gyönyörű színorgiát rendez így mostanság