Gergőbergő mostanában sorozatosan rössz döntéseket hoz szegénykém. Úgy gondolja, hogy a jobb kezében tartott kiskanál biztonságosabb kapaszkodó, mint a bal kezével markolt szekrény, hogy rohammászás közben botorság előrenézni, hiszen a széklábak úgyis félreugrálnak az útjából, hogy rendesen felállni csak akkor van értelme, ha egy szék alatt tanyázik éppen. Azt is gondolja csórikám, hogy az emberek haja kizárólagosan arra szolgál, hogy marékszámra lehessen tépkedni, hogy anya az ő kizárólagos rabszolgája, és hogy az újságpapír és a virágföld sokkal táplálóbb, mint az almapempő (különösképp imádja a Magyar Narancsot, fene a gusztusát).
Szent meggyőződése, hogy csak azért hajolnak hozzá közel mindenféle méretű és nemű emberek, hogy ő leharaphassa az orrukat, hogy hanyattvágódni sokkal praktikusabb, mint csak úgy snassz módon leülni, hogy az öltözködés, és úgy egyáltalán mindenféle ruha a Sátán találmánya az ártatlan kisgyermekek megkínzására, és hogy a Jóisten azért adott neki hangot, hogy a világ és önmaga szórakoztatására fülsértő módon vigyorogva rikoltozzon vele számunkra végtelennek tűnő tízperceken át.
Imádnivaló kis hapsi, de rohadt nehéz vele, bevallom, ha ő lett volna az első gyerekünk, egyke maradt volna, így viszont ez van, a tesói felállították a szülőbarát kelepcét, mi meg botor módon belesétáltunk, gondolva, ez a harmadik gyerek is olyan lesz mint a másik kettő, akik éjszaka aludtak, nappal ettek-ittak-játszottak-nézelődtek-vigyorogtak, a nyűglődés, a küszködés, a nyavalygás, a nyekergés és a hobbiüvöltözés kimaradt a repertoárból, hát most megkaptuk csőstől. Tudom, fogzik, meg kicsi, meg salallala, de ez akkor is egy nehéz időszak, notóriusan minden éjjel 3-tól 5-ig fennt van, minden délután fél 6-tól alvásig szenved és ordibál, elmenni sehova nem lehet vele, most hogy hidegebb lett, mert kézben feszít és hajtép, babakocsiban feszít és üvölt, ehh.
