2008.10.09. 20:12| Szerző: Chipie

Mióta Pömpöllér óvodába jár, a kicsik egész jól megtalálták egymással a hangot, sőt mitöbb, remekül elbohóckodnak egymással, mikor Gergő már tök nyűgös és fáradt, és én már képtelen vagyok bármit is kieszelni, hogy kibírjon még egy félórát lefekvésig, előpattan a királylány,elkezd neki kukucsolni vagy bohóckodni, a kicsi meg csuklásig röhögi magát.

itt meg éppen almával eteti, amire Gergő erősen rákoncentrál, nagyon cukik :-)

Címkék: gergő lujzibujzi  |   | 1 komment
2008.10.09. 12:55| Szerző: Chipie

Anya, én már tudom, miből van a marhahús!

?

Ölött tehénből!

:-))))

------

Anya, ha Isten lát minket, mi miért nem látjuk őt?

Anya, Isten is járt iskolába, amikor kicsi volt?

Komolyan kezdek kikészülni a témától :-D

És az óvodai hittan sem segít, a múltkor volt az első, mentem érte, akkor kezdődött, mondtam, menjen be, én itt kint megvárom, bement, háromnegyed óra múlva kijött, na, mondom, milyen volt a hittan? Mire felháborodik, hogy dehát még nem volt hittan, anya! Mondom, onnan jössz, kisfiam, nem tűnt fel? Nem.

Nem tudom mit várt, őszintén, pedig elmondtam neki előre, hogy a Julika nénivel fognak beszélni Istenről meg Jézusról, de hát Julika néni amúgyis az óvónénije, gondolom valami extrát várt kis hülyém, Jézust, ahogy alászáll a mennyből és elmagyarázza végre rendesen ezt a feltámadásos projektet, vagy valami. :-))

Címkék: ovi pömpöllér szájak  |   | 1 komment
2008.10.08. 12:33| Szerző: Chipie

Mert mit is ér egy királylány copf nélkül, erre már a lánylény is ráébredt, így a korábbi kergetőzéses fésülködés helyett most már sk hozza a hajgumikat meg a fésűt, és üdvözült fejjel tűr az igazi királylányos külső érdekében, majd szabályosan dédelgeti a kész művet, azaz a copfjait, és az utcán egy járókelő sem ússza meg, hogy meg ne kelljen csodálnia őket :-))

Címkék: lujzibujzi  |   | 7 komment
2008.10.08. 10:54| Szerző: Chipie

épül a lenti szinten is egy kandallónk, kicsit lassan ugyan, mert mindenféle macera van vele, begyújtani tehát csak 1-2 hét múlva tudunk leghamarabb, de annyi közvetlen haszna máris van, hogy mivel ott épül, ahol idáig a tv volt, a tv-t és a dvd-t szétszereltük, és már másfél hete nem tévézünk szinte semmit, se a gyerekek, se mi, tök jó. Azért a totális leállás nem sikerült, két sarkalatos pontja van, egyrészt a Dr. House, amit muszáj néznem >pirul<, másrészt, ha egyedül vagyok este a hárommal, akkor bekapcsolom nekik a számítógépen a tv-t, hogy ne öljék meg egymást az alatt a félóra alatt, amíg a Gergőt altatom fent az emeleten, ők meg egyedül vannak a földszinten. Ha addig bebambulhatnak egy mesén, akkor lejőve ez a látvány fogad a vérfürdő helyett :

Címkék: triumvirátus  |   | Szólj hozzá!
2008.10.07. 19:55| Szerző: Chipie

a gyerek, sikerült megint hanyattborítania a röhögéstől az alábbi dumával:

Rajzol, majd hozza megmutatni:

-Anya, nézd, ide meg rajzoltam egy bácsit nyakörvvel!

-Nyakörvvel? De hát az kutyákon szokott lenni, nem?

-Neem, tudod, amilyen a férfiak nyakában szokott lenni az esküvőn!

Megbeszéltük, hogy az nyakkendő, de feminista énem most ugrabugrál odabent mélyen   :-D

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 4 komment
2008.10.07. 15:30| Szerző: Chipie

a törpe, és nagyon ügyes, de ezzel együtt rém nehéz eset, tipikus önsorsrontó gyereket kaptunk harmadiknak, ahelyett, hogy annak örülne, hogy tud mászni, helyet változtatni, és boldogan bebarangolná a lakást, ahogy tették ezt a nagytesók, ő csakis azért küzd, hogy felállhasson, mindenhol, bárhol és akárhol, persze ez nem mindig sikerül, akkor ordít, és nem találja valahogy a helyét csóribogár, folyamatosan zsezseg, és egy percig nincs el sehol, leül, föláll, elesik,felkel, mászik kicsit, felül, feláll, nyekereg, mászik, stb stb, és ezt csinálja egész nap, rém fárasztó. Ezzel együtt persze ellenállhatatlanul tud vigyorogni, de pl nem tudok vele sehová elmenni, mert a babakocsiban nincs maradása, a földre nem tehetem le csak fűtött lakásban, kézben azonnal szabadulni akar, szóval egy kicsit már várom, hogy 10 éves legyen és kéthetes táborba küldhessem.

Címkék: gergő  |   | 5 komment
2008.10.03. 14:07| Szerző: Chipie

már többet is felfedeztem, ki kéne őket aknázni valahogyan, mert szerintem tuti termékek lehetnének, anno a zurammal komplett virtuális plázát felépítettünk, tele olyan boltokkal, mint a Nőicsákány-kölcsönző, a Gyros-megőrző, a fanszőr-ültetvény, a Second-hand kínai étterem, a felfújható víziló-szappanozógép szerelőműhely, a Gyerekutálók nagyker, ahol lehetett kapni fekete kezeslábas guminapozót , a fal tövébe szerelendő Makarenko-hintát és természetesen gyerek-altatópisztolyt, de most találtam még egy tök jót, a gyerekek által használt wc-szűkítő mintájára, a hozzám hasonló nagyseggűeknek igazán forgalmazhatna valaki egy wc-bővítőt, amolyan tölcsérszerűt. :-)))) Ajánlatokat a szerkesztőségbe várjuk.

:-D

Címkék: személyes röhej  |   | Szólj hozzá!
2008.10.03. 13:58| Szerző: Chipie

a Pömpöllér, ahhoz képest, hogy elég későn kezdett el rajzolni meg gyurmázni (sokáig rajzoltatott és gyurmáztatott engem, tök vicces volt), mostanra szuper ügyes lett, és nagyon klasszakat rajzol, teljesen felismerhető zsiráfot, autókat kormánnyal meg lézersugárvetővel, kincsestérképeket, pókcsaládot, apapókkal, anyapókkal, gézapókkal, lujzipókkal és gergőpókkal, és tegnap ilyen kafa lepkét gyártott nekem tök egyedül:

elfogult vagyok, természetesen, de ez a lepke szerintem totálisan rendben van, főleg csápilag. :-)))

Címkék: pömpöllér  |   | 1 komment
2008.10.02. 12:21| Szerző: Chipie

a csobánkai képviselőtestület, mert amit az ovis gyerekekkel művelnek, az már kimeríti a rém gusztustalan kategóriát. Ugye kevés volt a hely, szarok a körülmények, örültünk, hogy megígérték, októbertől indul egy ötödik csoport egy konténer-épületben, hurrá hurrá, az óvoda jóhiszeműen felvette az összes gyereket, akik most nyomorognak, mint a heringek, a testület meg adminisztratív kibaszócskát játszik, konténernek se híre se hamva, most épp az a vélemény, hogy talán  - talán - decemberre lesz konténer, mindenki hazudozik, a másikra mutogat, a kicsik meg addig rohadjanak csak meg a nevelői szobában huszan.

A zuramnak is elszállt kicsit az agya :-)

http://www.bummafejbe.net/index.php?option=com_content&task=view&id=55&Itemid=2

Miért kell ezt csinálni???????????????

Címkék: ovi  |   | 6 komment
2008.10.01. 20:50| Szerző: Chipie

Azt hittem, nem lehet, de igen, igen, igen, az én lányom képes erre.

Azt ugye tudjuk, hogy a vitákban a fő érve az ÉN KIJÁJLÁNY VADOK!, na ma este sikerült még ezt is tovább fokozni, az én gyönyörűségem ugyanis pucéran állva a pelenkázó tetején, kijelentette:

ÉN VADOK A KIJÁJLÁNY FŐNÖK!

sírunk.

Címkék: lujzibujzi szájak  |   | Szólj hozzá!
2008.09.30. 20:38| Szerző: Chipie

Először is, a királylányt megnézte doktorbácsi, a tüdeje tiszta, a torka ronda, esélyesek vagyunk egy torok vagy mandulagyulladásra, holnap megyünk vissza, addig csak lázcsillapítás, de este már csak hőemelkedése volt, drukkolok, hogy éjszaka ne lázasodjon vissza.

A  másik drukkolnivaló holnapra van, ugyanis holnap megy Pömpöllér először úszni az óvodával, ma kapott hercig úszósapkát, gumipapucsot, nagyon várja, én meg nyomom magamban el a rémképeket, miszerint a) Pömpöllér vízbefojtja Áronkát, b) Áronka vízbefojtja Pömpöllért, c) közösen fojtják vízbe az úszómestert, engem meg udvariasan behívnak fogadóórára az oviba és eltanácsolnak még a faluból is :-))

A vertical guy-t, azaz Gergőbergőt pedig előbb-utóbb én fogom agyoncsapni, mert egyszerűen hihetetlen, amit művel, merthogy én alapjáraton rém büszke vagyok rá, hogy ilyen gyorsan fejlődik és ilyen ügyes, de basszus igazán várhatott volna egy kicsit, mert most perpillanat abból áll a napom, hogy őt kapom el, rántom vissza, szedem ki  mindenhonnan, ugyanis a kis szívem rájött, hogy mászni gagyi, kúszni ciki, ücsörögni csak a lúzerek szoktak, hogy a fekvésről ne is beszéljünk, minden normális féléves egyetlen vágya kizárólag az álldogálás, a felkapaszkodás és a felmászás - szerinte. És egyelőre úgy néz ki, csak az izmai fejlődnek, az agyacskája az nem, ezért konkrétan a szálló pihében is próbál megkapaszkodni és felállni, természetesen folyton lepuffan, előrebuccan, eldől, felborul, és természetesen ezek miatt gyakorlatilag kettő percenként kezd el torkaszakadtából üvölteni, ha pedig olyan helyre teszem, ahol nincs kapaszkodó, semmi de semmi, pölö a szőnyeg közepe, akkor totálisan elkeseredve vonyít, ha kézben van, feszeng mint az őrült, hogy azonnal le a földre és felállni, el vagyok képedve. Mozgásfejlődés sux.

Az viszont iszonyú vicces, hogy ekkora pasi is pasi, magyarázza el valaki nekem, miért dübög a tesztoszteron vagy mittudomén melyik férfihormon egy pár hónapos kis csírában, miért van az, hogy Grübedlit per pillanat csak az alábbi tárgyak valamelyikével lehet egy-másfél percre helybenmaradásra bírni: távirányító, telefontöltő vagy bármilyen kábel, bot, kard, vagy bármi, amivel sikeresen fejbebaszarinthatja magát és ezáltal újra üvölthet, mérőszalag, kalapács, mobiltelefon. Ó jee.

Címkék: betegség triumvirátus  |   | 2 komment
2008.09.29. 21:11| Szerző: Chipie

tele van azzal, hogy már megint kezdődik a betegeskedős félév, tegnap Pömpöllér volt lázas, ma estére meg a kicsilánynak lett 39 fokos láza, ült a kád melegvízben és rázta a hideg, aztán alig volt magánál, most drukkolok, hogy hassanak a csillapítók, és reggelre jobban legyen szegény bogár. :-( Az az igazság, hogy Lujziért valószínűleg mindig is jobban fogok aggódni, gondolom a ronda előzmények miatt, most is parázok...

Három gyerekesek kedvenc sportja a víruspingpong, most várom, hogy holnap Gergő legyen lázas, mert ő még csak 3 hete köhög, ja és persze mindegyik taknyos, ki kicsit, ki nagyon, persze hogy Pömpöllér a takony miatt megint süket, ááááá.

Címkék: triumvirátus  |   | 6 komment
2008.09.29. 21:06| Szerző: Chipie

A gyerekem szellemi fejlődése során eljutott a humor legletisztultabb, abszurdabb, és egyben olyan kifinomult formájáig, hogy innentől kezdve gyakorlatilag már nincsen hova fejlődnie.

Ma kaptam tőle a következő szösszenetet:

Anya, mondjak egy viccet?

Mondjál.

Tangabugyi.

és tíz perc ordítva röhögés.

:-)

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 5 komment
2008.09.28. 22:05| Szerző: Chipie

Már nem is mondok semmit, előzménye végül is csak annyi, hogy a gyerek felkelt reggel hétkor, kilenckor elment kirándulni a Holdvilág-árokba, ami nem egy gyenge túra, kettőre értek vissza, itthon volt egy félórát, majd elment az apjával vmit intézni, vissza se jött, átment rohangálni a haverokhoz, ötkor jött haza velük együtt, ugye spontán buli, csatlakoztak még egy páran, este 7ig csináltak kint a kertben vmi orbitális építkezést-sarazást-focizást, majd bejöttek, és itt bent tomboltak ordítva-rohangálva, egészen este tízig, amikor is fürdés nélkül felvánszorgott aludni, és szegénykém aludt volna sokáig, igenám de hugibugi már korábban le lett téve előző este, így fél hétkor őt is kitrombitálta az ágyból, a kép ma délben készült.

Címkék: pömpöllér hülyealvás  |   | 3 komment
2008.09.28. 07:56| Szerző: Chipie

Természetesen, mivel pont kettő napja kezdtem el tudományos alapokon fogyókúrázni, mert elegem lett már a rettegésből, hogy egyszercsak megjelenik itt a Greenpeace és nagy botokkal visszatuszkolnak a tengerbe, és mivel ezt nem vertem nagydobra a szorosabb ismeretségi körben, gondolván vegyék csak észre ők maguk, hogy hirtelen már ide-oda kell ugrálnom a zuhany rózsája alatt, hogy érjen a víz, na szóval persze hogy ilyenkor rendeződik nálunk spontán házibuli, az alábbi résztvevőkkel: 9 felnőtt, 7 gyerek, egy tepsi szilvás pite fahéjjal, temérdek mennyiségű sült kolbász puha fehér kenyérrel, helyben sütött szalagos fánk baracklekvárral, padlizsánkrém piritóssal, különböző borpárlatok, valamint konyakos forralt bor.

De kérem, én lenni híró, mindösszesen kettő darab kisméretű tönkölykenyeret ettem padlizsánkrémmel, höhö, reszkess klaudiassiffer! :-))

Címkék: személyes  |   | 6 komment
2008.09.25. 21:06| Szerző: Chipie

a gyerek, mióta beindultak a nagymozgások, hízni ugyan hízik, de valahogy mégis annyira megszépült szerintem, rengeteget változott az arca, hanyattfekvő tokás kismalacból

 

mostanra egy élénk, mozgékony nagyfiú lett

Címkék: gergő  |   | 2 komment
2008.09.25. 20:41| Szerző: Chipie

vannak nem egyszerű esték. Mert egyedül lefektetni a triumvirátust már alapjáraton sem egy egyszerű történet, de ha még faxniznak is, hát a tökömről is verejték folyik mire mindenki elalszik, ugyanis a lánylény ma délelőtt tizenegykor felvonult aludni, de természetesen fél 1 -kor már fent is volt, aminek eredményeképp délután ötre már a teljes elmeháborodottság jeleit mutatta a fáradtságtól, ült a szőnyegen egyszál magában, a környéken két méterre senki és semmi, ő meg vonyítozott, hogy NEMAKAJOOOM! NEMAKAJOOOM! NEMAKAJOOOM!, majd miután hazaérkezett az óvodából a bátyja, aki egyébként útközben hazafelé jól összeveszett a csajával, így ugrott a mai betervezett randijuk, így tehát ő se volt éppen fényes kedvében, gyakorlatilag az ajtón történő belépéstől számított huszadik másodpercben már összeverekedtek a Lujzival, aminek következtében az amúgy is hisztérikus tyúk nekilátott ultrahangon szirénázni, Gergő pedig, szimpatikus kisgyermek lévén, úgy gondolta, ő se maradjon ki a buliból, és szintén nekilátott telitüdőből ordítani, én meg újfent valami egzotikus szigetről álmodoztam, az se baj ha cápák vannak a környéken, mit nekem.

És az este ebben a szellemben folytatódott, nemakajoom, anyaa, építesz velem sínpályát, vááááá, nemakajooom, anyaaaa, megütööttt, anya elvette, anya szólj már rá, anya viddineeen, anya már megint szétrombolta a síneket, nemakajooom, anyaanyaanyaanyaanyaanya, közben szerencsétlen Gergő próbált volna aludni, de természetesen nem hagyták, így hát tercelt a kamarakórusnak.

Természetesen Lujzi nem akart fürödni, majd igen, de levetkőzni azt nem, visított, fél kézzel lerángattam róla a ruhákat, miközben Gergő a másik kezemben minden izmát megfeszítve és több marék hajamat kirángatva igyekezett szabadulni, bezsuppoltam a libuskát a kádba, kimentem, kettő perc múlva vissza, természetesen addigra már két centi vastagon állt a víz a fürdőben, és két csuromvizes ordító gyerek fogadott, akik egymást túlkiabálva igyekeztek meggyőzni arról, hogy a másik kezdte a fröcskölést, itt már én is ordítottam egyet, mire természetesen Gergő is rázendített, majd felvonultunk, én elöl, kezemben az ordító-feszengő-hajtépő dögfáradt kicsi, két pizsama, cumi, tápszeresüveg,  mögöttem  két fürdőköpenyes lökdösődő zsebgyagya, majd jött a finis, természetesen Lujzi háromszor vette le a pizsamáját, pedig egyszer is alig bírtam ráadni, közben Gergő kapálódzik, már az ágyra sem tehetem le, mert azonnal öngyilkos akar lenni és vetődik, így jó szorosan fogom, közben újra belegyömöszölöm Lujzit a pizsamájába, életveszélyes fenyegetésekkel látom el arra az esetre, ha negyedszerre is levenné amíg elfordulok, természetesen Pömpöllér a létező leghosszabb Benedek Eleket választja ki, amit vállamon egy kapálódzva nyüszítő tizenegykilóssal adok elő, némileg leredukálódott átélési képességgel, majd  miután mindenki boldogan él, amíg meg nem hal, már csak két pohár víz, betakargatás, puszipuszi, villanyleoltás, mégegypuszira visszamenés, és jöhet Gergő, aki eddigre már olyan fáradt, hogy a vacsoráját se bírja betolni, hatszor alszik bele a két decibe, majd hálistennek ő is föladja, én meg lebotorkálhatok végre, és nem értem, hogy a viharba akartam én ma este tornázni..

Címkék: triumvirátus  |   | 5 komment
2008.09.25. 10:13| Szerző: Chipie

avagy bemutatom Álló Bika törzsfőnököt, reszkess világ! :-))

Címkék: gergő  |   | 4 komment
2008.09.24. 20:46| Szerző: Chipie

Mielőtt bárki rosszra gondolna, a Gergő állt fel ma este a járókában, majd az elé táruló félelmetes perspektíváktól olyannyira megijedt, hogy azonnal bősz zokogásba kezdett. :-)

Kimentettem és elkezdtem sorolni magamban, hogy mi mindent kell megint átszerelni a lakásban, mert útjára indult a zsebkamikaze, ájj jájj. :-)

Címkék: gergő  |   | 5 komment
2008.09.24. 14:07| Szerző: Chipie

Ugyanis hiába erőlködöm én itthon mindenféle Benedek Elekkel meg János vitézzel meg Süsüvel, a gyerek már részben kikerült a befolyásom alól, beszippantotta az óvoda, és az óvodában ugye trendek vannak, nem is akármilyenek, mert ugye a Pisti Power Rangerst néz, a Márkónak Bentíz órája van, és körülbelül minden fiúgyermek hordoz a testén valami pókembereset, az a tény, hogy szerintem a tizedük is csak nagyjából tudja miről van szó, most teljesen irreleváns, haladni kell a divattal, pókemberes alsógatya nélkül nem lehet manapság sikeres már egy kiscsoportos sem.

Namost Pömpöllérnek a leghalványabb fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen ki a fene is az a Pókember, nem is áll szándékomban megmutatni neki, ahogy a Power rangerst (ahogy ő ejti: páváléndzsörz, és ezt nekem komoly fejjel kell végighallgatni :-)), meg a Bentizet sem, őt hálistennek teljesen kielégíti és szociális helyzetét megóvni segít egy-egy pókemberes ruhadarab vagy egy papírból hajtogatott Bentíz óra, amire Zalán rajzolt neki mutatókat. Bentíz egyébként valami japán kis köcsög, aki az órája segítségével mindenfélévé mutálódik, és szörnyekkel küzd, képzelem.

De eljött a pillanat, amikor az én gyerekem úgy érezte, hogy Transzformer nélkül az ő élete egy siralomvölgy, és mivel ráadásul még tök jó is volt mostanában, és nagyon régen kapott bármit is, elmentünk transzformert venni, ami tulajdonképpen autóból robottá illetve robotból autóvá hajtogatódni képes kis izé.

Először picit fibrilláltam a játékboltban, mert a legolcsóbb cucc is ötezer volt, de aztán hálistennek a corában találtunk kisméretű transzformert ezresért, és annyira de annyira röhögtem a gyereken, a kiválasztott robotunk neve ugyanis Bonecrusher - amit természetesen nem fordítottam le neki, de van egy ilyen nagy (relatíve nagy, az egész akkora mint egy matchbox) vasvillaszerű cucc, ami kiáll a hátából, alias lethal weapon

namost az én gyerekemnek nem nagyon jutott eszébe a csonttörés, mint lehetséges opció, először is deklarálta, hogy ez egy magyar transzformer, és Magyarországot védi, másodsorban pedig milyen jó is neki, mert meg tudja vakarni a saját hátát, és spagettit is ehet bárhol, mert van saját villája, de kócos sem lesz soha, mert csak előrántja a hátifésűjét, elnevezte Robinak, és Robi azóta is változatos kalandokat él át nálunk, eredeti funkcióját hálistennek elvesztve.

Mondtam már, hogy imádom a gyerekem?

Címkék: ovi pömpöllér  |   | 11 komment
2008.09.23. 12:14| Szerző: Chipie

Címkék: személyes  |   | 1 komment
2008.09.23. 12:07| Szerző: Chipie

csak testvérek, és a sok veszekedés ellenére, amikben egyébként főleg Lujzi a hunyó mostanában, időnként egész jól eljátszanak együtt.

Címkék: pömpöllér lujzibujzi  |   | Szólj hozzá!
2008.09.23. 12:05| Szerző: Chipie

én így szoktam pihenni! Szó sincs róla, hogy felborultam volna! Hukk :-)

Címkék: gergő  |   | 4 komment
2008.09.20. 21:39| Szerző: Chipie

Helyreállítom Mr. Butánnéző megtépázott renoméját, és prezentálom az igazi, autentikus grübedlimalac-vigyorgást, amiből egy nap sokat kapunk, csak nehéz fényképezőgéppel elcsípni, de meg kell zabálni, ez se lesz sokkal kisebb hóhányó mint a drágalátos bátyja :-D

Címkék: gergő  |   | 5 komment
2008.09.20. 20:30| Szerző: Chipie

Van egy sztori, vagy vicc, vagy nem is tudom, minek nevezzem, a lényege a következő: a cowboy megérkezik a városkába, és kiköti a lovát a kocsma elé, ahol már ott áll az aranyásó lova. A cowboy lován egy könnyű nyereg és más semmi, az aranyásó lova roskadozik, zsákok, ásók, csákány, sátorlap, komplett felszerelés a hátán. A cowboy lova végigméri a másikat, majd így szól: hát nem semmi, hogy hogy bírod ezt a sok terhet! Mire az aranyásó lova: Milyen terhet?

Na, hát kábé én is így érzem magam hirtelen, ugyanis itt volt ma nálunk paramami barátnőm, házat nézni (ugyanis Csobánkára akarnak költözni, jippiájóó :-), és délután hirtelen felindulásból kifolyólag elvitte magával a két nagyobbik gyerekemet ottaludni, akik örömmel és vihogva mentek, Lujzibujzi is serényen pápázott, én gyorsan összeraktam a cuccukat, és viszlát, én meg itt maradtam parlagon, egy , azaz egy darab kisméretű gyerekkel, és nagyon furcsán érzem magam, tengek-lengek, a zuram dolgozik, én meg röhögök magamon, hogy mennyire megszoktam már, hogy este hárman csimpaszkodnak rám, hogy vacsoráztatás közben Gergőt ringatom, hogy tápszerkészítés közben harisnyát húzok, hogy fél kezemben mesekönyv, másikban orrszívóporszívó, harmadikban egy gyerek, hogy este két könyvből mesélek párhuzamosan, majd lerogyok, most meg semmi, azt az egy szem kiskorút hipp-hopp leraktam, és most úgy érzem magam, mintha az aranyásó lováról levették volna a zsákokat :-D

Címkék: személyes triumvirátus  |   | 5 komment
2008.09.19. 17:27| Szerző: Chipie

Viszlát nyár, pedig ez a kép nem is készült olyan rég...

Címkék: lujzibujzi  |   | Szólj hozzá!
2008.09.18. 18:58| Szerző: Chipie

Az van nálunk bőven, úgy látszik, Pömpöllér szerelmes típus - egyelőre legalábbis - Rebekával ugyanis fordulatokban bővelkedik a kapcsolatuk, a múltkor a csaj kirakta, és ettől az én kockafejű übermacsóm kicsit megdöccent, én meg éreztem magamban felhorgadni az undorító anyóst, aki legszívesebben kitaposná a belét annak, aki a fiacskája lelkébe gázol, amikor este, már lámpaoltás után az én kicsi szívem már álomittas hangon a következőket mondja: Anya, tudod kit szeretek a világon a legjobban? Téged, meg a Rebekát, aki az én szerelmem, de szakított velem, de én még mindig szeretem. Hát kész voltam, mondom, figyelj, lehet hogy a Rebeka meggondolja magát, legyél vele nagyon kedves meg aranyos, és hátha megint összejöttök, jó, ragyogott fel a hangja, majd elaludt, én meg legszívesebben kiosztottam volna két ordas pofont annak a hülye libának, aki én gyerekem érzelmeivel szórakozik, és lent háborogtam az embernek, hogy milyenek már a mai fiatalok, pföj, csak úgy használja , majd eldobja, mint egy zsebkendőt.

Na másnap, megyek az oviba, ott ragyognak kézenfogva és közlik, hogy ők szerelmesek, tegnap csak viccből mondta a Rebeka, amit mondott, fátylat rá, egész estig nálunk dekkolt az ifjú pár, megint belebonyolódtak valami totálisan szürreális szerepjátékba, volt benne öreg király, meg kis királylány és az őrdínójuk, meg egy targonca is, de a sztorit már ne kérdezzétek, na mindegy, és játék közben egyszercsak Rebeka elszólta magát, hogy most minden lány a Barnabásba szerelmes, meg a Bogi is, meg a Kitti is, és a Kitti gyűrűt kért a Barnabástól, mire a kisfiam előveszi a zsebéből anyám antik ezüstgyűrűjét, amit az ékszeresdobozomból bányásztak ki, azt hittem lefordulok a székről :-DDDD

Egyébként szerintem itt arról lehet szó, hogy Pömpöllérnek -a legtöbb ovis fiúval ellentétben - nem derogál egy cseppet sem a lányokkal játszani az oviban, sőt pl kifejezetten élvezi, amikor papás-mamásat játszanak, a múltkor is fuldokoltam a röhögéstől, amikor közeledett a fiacskám, mögötte a hárem, toltak egy babakocsiban egy csoffadt babát, akiről elmesélték, hogy ő Atika, és fiú, és a Barnabás az apukája, mire apuka beközölte a baromfiudvarral, hogy csöndben legyetek, most altatok, mire a csajok engedelmesen bekussoltak és néma áhítattal figyelték, ahogy Géza elkezdte tologatni a babakocsit (itthoni minta ugyebár) és énekelte hogy Tentebabaatenteeee :-))))

Elkezdtem gyűjteni gyerektartásra.

Címkék: pömpöllér lámúr  |   | 5 komment
2008.09.18. 14:15| Szerző: Chipie

Tekintve, hogy a Hülye Alvások Világversenyét már nem is indítják, mióta Gazpömpöllér megszületett, merthogy minek, úgyis ő nyeri meg, úgy döntöttünk, hogy új, fiatal versenyzőnket egy teljesen új műsorszámban indítjuk, és ezennel benevezünk a Világ Legostobábban Néző Gyereke versenyre (amely Alfred Hitchcock-hasonmásverseny is egyben :-), és ezúton rögvest elnézést kérünk a többi versenyzőtől. :-))))

és még egy, itt se néz túl értelmesen a lelkem :-) 

Címkék: gergő  |   | 3 komment
2008.09.17. 11:00| Szerző: Chipie

Isten ő is a maga módján, főleg Gazpömpöllér számára, és ez nagyon rendben van. Bár épp most hallottam (ájláv falu) hogy állítólag ver engem, barátnőmet állította meg egy néni az előbb, és kérdezte, hogy rendben van-e a házasságunk, mert ő a múltkor rémületes hangokat hallott tőlünk kiszűrődni, egy nő kiabált segítségért, és ő majdnem bejött, de aztán mégse, és különben is, ugye hogy iszik az én párom, mert már látták a kocsmában, és tuti ver engem :-)))))

Felhívtam a pasit, hogy elmeséljem neki mi hír járja, kicsit hümmögött: Asszonyverés? Italozás? Régi álmaim! :-))))

Az lenne a csúcspoén, ha megint elkapnék hányós vírust, mert rólam tudni kell, hogy utálok hányni, előtte-utána két napig rosszul vagyok, és nagyon nehezen is hányok, de akkor viszont úgy, hogy elpattannak az arcomon a hajszálerek, és effektíve úgy nézek ki, mint akit összevertek, a múltkor nem mertem utcára menni három napig, de most esküszöm kimennék, és parádéznék, hogy mindenki lássa, az én uram egy vérnősző asszonyverő dúvad!!! :

:-DDDD

ez meg egy baromi jó kép róla

 

update: aszonta, ha nem teszem be róla ezt a képet is, megver. :-)))

Mert ez az igazi énje, az asszonyverős. cimborázós, ivós-dajdajozós, igen, igen, sóhaj sóhaj :-))))

Címkék: személyes  |   | 15 komment
2008.09.16. 22:47| Szerző: Chipie

elég csehül állunk ezzel az Isten-kérdéskörrel, többször csúfosan befürödtem, az alapvető baj az, hogy én sem tudok igazi meggyőződéssel egyik vagy másik elmélet mellé állni, ezért a hogyan lett a világ típusú kérdésekre általában úgy válaszolok, hogy felvázolom, hogy az emberek nagy csoportja ebben hisz, a másik nagy csoportja meg abban, de biztosat sajnos senki sem tud, én sem, és nem is lehet tutira eldönteni, hogy most ádáméva vagy ősrobbanás.

De közben meg szétröhögöm a fejem, Jézus például úgy került bele a párbeszédeinkbe, hogy mentünk kocsival, és egymás mellett két feszület is volt az út mentén, kérdi a gyerek mi az, mondom Jézus szobra. Mindkettőt ő csinálta? Nagyon ügyes!

öööö, nem egészen, köhögtem, majd felvázoltam neki Jézus életét zanzában, nagyon tetszett neki hogy csodákat tett és meggyógyította a betegeket (akkor ő doktorbácsi volt? öööö nem egészen ), feltámasztotta azt a Lázár nevű pacákot, majd saját magát is. Na ezt rágcsáltuk tovább, hogy akkor ő rendesen meghalt, majd pedig újra élt, igaziból? Igen, feltámadt, stb, visszament Istenhez, akkor ő tulajdonképpen halhatatlan? Igen, mondom, mire a gyerek gondolkozik, szóval akkor olyasmi, mint a transzformerek?

Na itt raktam be a Gryllus cd-t. :-)

És egyébként is a mai gyerekek annyival pragmatikusabban állnak hozzá ezekhez a témákhoz, tegnap Pömpöllér a nőjével a kanapén összebújva lapozgatott egy játékkatalógust, és egymást túlmutogatva gyűjtögették, hogy ilyet is szeretnének, meg ilyet is, meg ilyet is. Mondom fiatalok, az a megoldás, írni kell a Jézuskának levelet, belerajzolni, hogy mi az , amit a legjobban szeretnétek, kitenni az ablakba, jónak lenni, és akkor halleluja. Mire a kiscsaj (ugye mi nők, mindig is földhözragadtabban gondolkodunk, kivéve amikor nem), kicsit töpreng, majd felragyog az arca, és közli, hogy akkor miért nem rakjuk ki a játékkatalógust az ablakba?

Kéééész. :-D

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 10 komment
2008.09.16. 21:35| Szerző: Chipie

egész jó a részidőm, fürdőkádból kiszedéstől alvásig 48 perc, és mindhárom átokfajzat az ágyában szunnyad tisztán, fogmosottan, pizsamásan, túl 3 mesén, 2 versen, némi danolászáson (Gergő), 2 pohár vízen, 10-15 puszin, nem mondom, hogy nem izzadtam le némileg, de akkor is logisztikai zseni vagyok :-D

Címkék: triumvirátus  |   | 5 komment
2008.09.16. 21:26| Szerző: Chipie

Haladunk, haladunk, a legfrisebb családábrázolásán a gyerek már nem úgy rajzolta le magát, hogy az egész család fölé magasodik, a testvérei meg a fűbe odakent légypiszkok, ez most nekem egész tisztességesnek tűnik, a legszélső tüsihajú apa, ő maga van középen nem sokkal, de azért mégis kisebb nálunk, a másik oldalán én, és nagyjából arányosan a tesók, a kockafejű robottörpe a balszélen Gergő :-))))

Címkék: pömpöllér  |   | Szólj hozzá!
2008.09.16. 18:56| Szerző: Chipie

Segítsetek: Isten élőlény? Négyéves szinten kérném a magyarázatokat :-)

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 6 komment
2008.09.16. 10:52| Szerző: Chipie

bocsánat, de ez a téma megunhatatlan - számomra legalábbis :-)

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 1 komment
2008.09.16. 10:50| Szerző: Chipie

egy csaj ez a Lujzi, még akkor is gyönyörű, ha a táblatörlő rongyot húzza a fejére. Mi lesz itt. Hajjaj.

ez itt pedig az a pupillaméret, amit nem szeretnék viszontlátni tizennégy év múlva a diszkóból hazajövet.

Címkék: lujzibujzi  |   | Szólj hozzá!
2008.09.13. 16:23| Szerző: Chipie

Ma fél éve, hogy kirobbant belőlem a miniszumóbajnok :-), figyelem közhely jön: baromi gyorsan megy az idő, és a kiskopaszfogatlandagiból nagy fogas-hajas-ülő-mászó dagi lett, aki ma már olyannyira aktívan mászott, hogy eltévedt a pecóban, mert bekavart valahogy a fürdőszobába vezető folyosóra, ahol viszont pánikrohamot kapott, hogy most akkor hol is van, és rendesen, könnyel bőgött ijedtében. Kilók száma valahol az egekben, 10 és 11 között, fogak száma 6.25, kedvenc sportja a lábujjharapdálás (ma reggel az enyémbe harapott bele, amíg ideültem a gép elé, biztos így kívánta jelezni, hogy anya, netfüggő vagy), a hajtépés, és naponta szembesít azzal, hogy nem takarítok elég alaposan, mert ahogy nyálas tenyérrel csúszik-mászik, olyan szépen szedi össze a legkisebb dzsuvát is, hogy öröm szedegetni az ujjai közül....no de sebaj, így építünk immundrendszert ugyebár.

De nagyon jófej kiskrumpli, tegnap először fürdött együtt a nagytesókkal, képeket majd este mellékelek, volt öröm, móka és kacagás, csak ne kelne fel minden éjjel 2-3 körül, és döbbenne rá, hogy az élet lényege a buli és a zabálás úgy három-fél négyig....

Címkék: gergő  |   | 3 komment
2008.09.13. 11:19| Szerző: Chipie

rulez, imádom, ahogy kitalál szavakat a saját logikájával, legóztunk az előbb, mutogattam neki, hogy hogyan lehet még stabilabb, amit épít, hogy mindig át kell hidalni, stb, erre az előbb mondja, hogy na, ezt is meg kell még stabilítani :-)

tegnap este meg észrevette, mikor bement a szobába, hogy egy törülközőt az ágya szélére tettem, mire felháborodottan megkérdezte: Ki törülközőzte le az ágyamat??

Címkék: pömpöllér szájak  |   | Szólj hozzá!
2008.09.13. 11:00| Szerző: Chipie

Gyakorlatilag megőrült. Mármint a lányom, kezdetét vette ugyanis a nagybetűs és sok cés dackorszak, és én még azt hittem, hogy nem lehet überelni a bátyját, akinél ugyanez a periódus abban a fürdésben csúcsosodott ki, amikor ült a kád vízben, kezében a gumikacsával, és teli torokból üvöltötte, hogy NEM VÍZ!! NEM FÜRDÖK! EZ NEM KACSA!

Namost ehhez képes Lujzibujzi  nem csupán nem akar, nem akar és sokadszorra sem akar semmit, amit mi, tehát nem akar enni, fürödni, odajönni, felöltözni, levetkőzni, körmöt vágni, fésülködni, fogat mosni, semmit de semmit a világon, saját magát is zavarba hozva néha ezzel, v.ö ilyesmi párbeszédek a reggelinél:

-Kéjem kalácsoot!

-Tessék, Lujzi, itt van.

-Neeeeeeeeeeeeem keeeeeeelll!

-Jó, akkor elveszem.

-Kéjem a kalácsoooot!

-Tessék.

-Neeeeeeeeeem!

Jó, akkor nem.

-Kéjjjjeeeeeeem!

-Tessék.

-Neeeeeem!

és így tovább a végtelenségig, illetve idegeink fogytáig, amikor kizsuppolom az etetőszékből, mert akkor már azért ordít, hogy ültessem vissza.

De ez mind hagyján, a legagysorvasztóbb és fárasztóbb az az, hogy még ha nem is vele beszélünk, minden mondat utolsó szavát közbeordítva tagadja, és így elég vicces bármit is megbeszélni bárkivel, mert a legbanálisabb, mit-vegyek-a-boltban típusú társalgást is igencsak feldobja, ld.

....jó, és akkor kéne még piros textilfesték..(NEEEEEM FESZTÉÉÉK!), oké, meg arra gondoltam, hogy elmegyek holnap a boltba (NEM BOLTBA!), mert felhívott onnan a haverom (NEM HAVEJOM!), hogy kéne még három sárga póló (NEM PÓÓJÓÓ!)....stb stb, hihetetlen :-D

ja és időnként spontán magától elbődül, úgy hogy a kutya nem szólt hozzá, hogy NEM AKAJOOM!, biztos ami biztos alapon.

Címkék: lujzibujzi  |   | 8 komment
2008.09.08. 15:36| Szerző: Chipie

senkinek :-)

Most is majdnem megzabáltam, elmentünk vásárolni szupermarketbe, az ő kis életében először úgy, hogy nem a kocsiban ült, mert oda felpakoltam a Gergő hordozóját, neki meg kerítettem egy gyerek-bevásárlókocsit, amit tolhatott, és kész voltam, olyan volt, mint egy kis árnyék, pontosan olyan ívben kanyarodott, ahogy én, jött szépen mellettem lightosan csicseregve, szöges ellentétben a drágalátos bátyjával, aki ha ilyen kocsihoz jutott ennyi idősen, olyan rodeót nyomott vele farolással, mindennel, hogy égett a fejem anno, pláne amikor kislisszolt vele a kasszánál, az őt feltartóztató biztonsági őrt meg felszólította, hogy pukkadjon meg. :-)

De most minden szép és jó volt, gyorsan bevásároltam mindent, ám eljött a dicstelen vég: a kassza, ahonnan nem lehet továbbtolni a kiskocsit, le kell tenni. Namármost Lujzibujzi nem egy könnyelmű típus, ő a tartós párkapcsolat híve, így a kocsiját sem adta. Nem és nem. Nem hisztizett, egyszerűen fogta két kézzel a kiskocsit, jó szorosan, és mereven nézett előre, miközben már a fél Cora áruház próbálta győzködni, hogy mi lenne ha odaadná annak a görkoris néninek a kocsit. Jó, bólintott, odatolta a néninek, de továbbra sem enegedte el, már mindenki röhögött, végül a pénztáros csaj felajánlott neki egy tollat, ha átengedi neki a túszát, akkor végül kiengedte a kezéből, mindenki felsóhajtott, közben én fizettem, indultam volna el, de a tyúk lecövekelt a pénztáros előtt, és szilárd hangon közölte vele, hogy KÉJEM SZÉPEN VISSZA A KISKOCSIMAT!

:-DDD

Imádom. Végülis sikerült elterelnem a figyelmét, úgyhogy megúsztuk, de tanultam az esetből. :-)

Címkék: lujzibujzi  |   | 8 komment
2008.09.07. 21:52| Szerző: Chipie

avagy megdöglesz Nadal, itt az új teniszcsillag, a jövő tündöklő reménysége. Labdakezelése fantasztikus, az ütővel, khömm, még vannak problémák, de mint tudjuk a lepényhal megy előre, a remény hal meg utoljára.

ja és persze pucéran indul :-)

Első lecke; ez itt az ütő.

 

Hol??

Ja, hogy ez? Akkor essünk neki!

Aszongyátok nem szájjal kell?

Értem. Na, akkor jöhet a labda!

TE MEG OTT NE RÖHÖGJÉL!!! :-D

Címkék: lujzibujzi  |   | 6 komment
2008.09.07. 21:41| Szerző: Chipie

A Babaszagszervezet vádat emel Gergőbergő ellen doppingvétség gyanújával, a jövő héten hat hónapos gyereknek áttört a hetedik foga, két napja előrefelé közlekedik, igaz még nem teljesen szabvány mászással, ú.n. égbemeresztem-a-seggem-és-vetődök üzemmódban, de még így is képes hangtalanul becserkészni és bokánharapni egyes gaz fehérnadrágos terrorista-gyanús egyedeket

valamint úgy ül, mint egy félisten

 

és Houdini mestert túlszárnyalva képes magát kikukackodni bárhonnan, avagy mars fiam a babakocsiba, inti fiát a vén kukac...:-)

egyetlen hibája a humorérzék hiánya, így sajnos viszont szó szerint értelmezi a "szádba lépek" és a "letépem a zarcodat" argotikus kifejezéseket,  ma reggel meg pl szép csöndben odakommandózta magát a szőnyegen bambán mesét néző bátyjához és orvul nagylábujjon harapta :-)

Címkék: gergő  |   | 1 komment
2008.09.04. 20:56| Szerző: Chipie

egészen friss, és pompásan illeszkedik a kettővel ezelőtti bejegyzésemhez róla, felmászott a székre cipővel, én rászóltam, hogy jöjjön le, nem, mondta dacosan, én mégegyszer rászóltam, megint csak tiltakozott, rászóltam harmadszor is, már erélyesebben, mire mgsértődött, és felcsapott fejjel ezt kiabálta oda a pofámba bele, mint mindent ütő aduászt és végső érvet:

ÉN!! KILÁJLÁNY!! VADOK!!

hámostmicsináljak. :-D

Címkék: lujzibujzi szájak  |   | 4 komment
2008.09.04. 20:52| Szerző: Chipie

Ebben a számban fogunk indulni a szept. 13.-i Aquavity elnevezésű kaland-vízitúrán Visegrád és Szentendre között, pontosabban csak a felnőttek, de azért ez jó lehetőség arra, hogy kimenjünk minden adandó alkalommal egy szentendrei csónakházba, ott együnk-igyunk-mulatérozzunk, na meg evezzünk mindenféle felállásban. Pömpöllérrel természetesen madarat lehetett volna fogatni az örömtől, hogy ilyen program lesz, türelmetlenül toporzékolva várta, hogy ő is beülhessen végre, és Apájaistennel elevezhessenek a kalandok irányába

MIndenki baromi jól érezte magát, mi Gergővel a füvön hemperegtünk, Pömpöllér boldog volt, volt kaja

 

pia,

 

 

meg persze haverok és sarazás

Lujzibujzi mindenáron a kenusokkal akart menni,

 

de nagyon

úgyhogy végül őt is elvitték a barátnőmék egy körre, nagyon édes volt, semmi nem látszott belőle szinte, csak egy nagy mentőmellény, meg két copfocska, de tetszett neki, kapaszkodott, ücsörgött a hajó aljában, nézelődött, szolidan integetett a rajongótábornak.

Párkapcsolatomban viszont óriási törés állt be, közénk férkőzött ugyanis egy lepke, aki előző életében biztos az emberem óriási szerelme lehetett, vagy valami ilyesmi, mert rászállt a kezére, és el nem moccant onnan félóráig, el se lehetett kergetni, ha fel is rebbent, azonnal visszaült a helyére, ő eldöntötte, hogy neki ez a pasi kell, én meg szerényen félreálltam, végül is hol van nekem türkiz meg narancssárga mintás fehér szárnyam....

Jó kis nap volt ez is, most szombaton is megyünk, kenuzás rulez!

2008.09.04. 20:15| Szerző: Chipie

És akkor most, az engem ostromló kiéhezett tömegek pressziójának engedve, következzen egy kis "best of lujzibujzi" összeállítás, a lányomból ugyanis akkora majom lett az elmúlt időszakban, hogy az állatkertbe csak sapkával a fején fogom bevinni, nehogy ottfogják. Maca és cica, pózol és dacol, nyafog és kacag, öltözik és vetkőzik, minden parlagon heverő ruhadarabot ellopkod, a  múltkor a barátnőmék készülődtek a strandra, a nagylány már sírva kereste a bikinialsóját, feltúrták a lakást, eközben az én édes kicsi lányom békésen ült a sarokban, a farmerjára felhúzott, orvul elorozott fényes cuccal és lapított :-), amit meg az evezésen művelt egy szintén ellopott bikinifelsővel, az bealázza az összes szupermodellt. Íme a bikinis portfólió

mindenki engem néz?

akkor megigazítom a dekoltázsom,

ne lessetek

 

divatot teremteni született,

 

 

 

 

majd csókot hintve az őrjöngő tömeg közé, 

 

csábosan elvonul a balszélen.

 

 

Természetesen cow-girlként se piskóta.

 

 

és tud tündér módjára sziesztázni a hintaágyban (majd félálomban lefordulni onnan, és olyat puffanni, mint ökör, de ez már egy másik történet:-)

de a sötét arcát csak most sikerült lelepleznünk! Íme a brutális csokispiskóta-gyilkos minirém, aki először gusztustalanul marcangolva kibelezi áldozatát

 

majd a lelepleződés okozta érzelmi stressztől hirtelen Gáspár Laci és Adolf Hitler szerelemgyerekévé mutálódik, és olyan ocsmányul néz, hogy mi elszaladtunk. :-)

Címkék: lujzibujzi  |   | 3 komment
2008.09.01. 15:39| Szerző: Chipie

evezni voltunk (nagyképűen hangzik, én effektíve egy fa alatt hédereltem egy pokrócon Gergővel, de a többiek mind eveztek) a Duna-parton, este mesélek, addig előzetesbe csak ennyit:

Címkék: lujzibujzi  |   | 14 komment
2008.08.29. 21:34| Szerző: Chipie

avagy most már Lujzibujzinak is büdös itthon lenni, és ma a barátnőméknél alszik, igaz a szomszédban, tehát dráma esetén hazahozható azonnal, de a dráma előfordulási esélye erősen a zéróhoz tendál, tekintve, hogy ahogy meglátta a barátnőmet, azonnal tépte a kezét, hogy menjünk, menjünk, sétáljunk, nekem egy laza hátraintegetés jutott, se puszi, se pá, se bű, se bá, és már le is koccolt. Istenem, ha belegondolok, hogy ehhez a gyerekhez egy éves koráig effektíve senki nem nyúlhatott hozzá az apján és rajtam kívül....de konkrétan nem, nemhogy felemelni nem hagyta magát senkinek, ha csak egy ujjal meg akarta valaki simizni a fejét, már húzódott el és visított, ha ránéztek, már rosszul volt, és csinálta mindezt egy napos kora óta, alig hittem el anno, hogy a két hetes kis csíra már vonyít ha más kezében van, és azonnal elhallgat ha visszaadják.

Ehhez képest a szomszédban már éppen tömegverekedés kezd kibontakozni azon, hogy ki aludjon a lánylénnyel a lovagjai közül, jelzem, sejtésem szerint ez nem az utolsó balhé e témában....misszpunci meg élvezi hogy most épp egy másik komplett családot forgathat szépen az ujjacskái körül. Irtóra örülök, hogy megvagányosodott, én erre vágytam mindig, hogy e tekintetben (szigorúan csak e tekintetben :-) olyan legyen mint a bátyja, aki azonnal bárkivel, bárhova, és bármeddig elment, olyan szinten le se szarta a fejünket, hogy az már-már bántó volt, de én úgy gondolom - persze ez gyerektípustól is függ azért-  hogy egy gyerek akkor mer kimozdulni az anyja szoknyája mellől, ha biztonságban érzi magát, akkor merész, ha tudja, hogy mindig van hova visszamenni, ha bízik önmagában és a szülei szeretetében, és örülök, hogy a maca is eljutott idáig.

Az se mellékes amúgy, hogy ezzel Gézának is szerzett egy remek estét, kettesben velem, Ordító egeret hamar leraktam aludni az emeleten, és mi meg békésen társasoztunk, kártyáztunk, ökörködtünk, vele fürödtem, vízicsatáztunk, annyira kellett ez most neki, ez a csak vele való foglalkozás, hogy szép magyartalan legyek, mint egy falat kenyér, olyan édes volt, ült a kádban az ölemben, mostam a haját, és közölte, hogy Olyan jó nekem! Azt hiszem, ez mindent elárul :-D

Címkék: pömpöllér lujzibujzi  |   | 2 komment
2008.08.28. 21:23| Szerző: Chipie

de már csajozik, avagy hogy talált egymásra Csokibarbie és Albinóboy :-D

Címkék: gergő lámúr  |   | 6 komment
2008.08.28. 21:19| Szerző: Chipie

És nem és nem és nem bírom megunni őket kettőjüket, kis tökfej és nagy tökfej :-)

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 3 komment
2008.08.28. 09:38| Szerző: Chipie

Híres lettem :-)))

http://travelline.hu/hirek-tippek/20080828_jo_levego_varrom_barlang_csobanka_ajanlo.aspx

Címkék: személyes  |   | 20 komment
2008.08.27. 21:05| Szerző: Chipie

ilyen is ritkán van, és megmondom őszintén, élvezem. Ember még mindig céges dajdajon, kékszakáll a haveroknál alszik, a két kicsit pedig már föltalicskáztam az ágyába, és most tökegyedül fogok semmittenni, dr house-t nézni, és olvasni, jeee.

egyébként köszönjük az aggódást, semmi baja a csávónak, rondán néz ki, az tuti, de egy órával az incidens után már biciklizett, utána bevacsorázott, aludt békében egész éjszaka, ma reggelre pedig azt mondta, hogy már nem is fáj, annyi kár van még, hogy az egyik hátsó fogából lepattant egy darabka, de az se zavarja, meg azzal se lehet mit tenni, tejfog, majd kipottyan. Vasból van a lelkem, és külön kirendelt védőangyallal rendelkezik :) 

Címkék: személyes pömpöllér  |   | 3 komment
süti beállítások módosítása