2008.08.26. 22:12| Szerző: Chipie

Az előző rész tartalmából: Donna Rebecca orrfelhúzva elvonult, miután a gaz Pömpöllér de Marco a holdra történő felrúgást ígért be neki. Pömpöllér, magára maradva ráeszmélt, hogy élete mit sem ér szíve hölgye nélkül, így utánament, és meglepve tapasztalta, hogy a ladyt máris egy csinos barátnője vigasztalja, a zöldszemű Boglárka. Ám még mielőtt kitört volna a fergeteges gruppen party, szegény gyerekem leesett a lépcsőn (nincs korlát), és finoman szólva is szétzúzta magát, így a romantika után rögvest a horrorcsatorna nyomódott be a távirányítón, a két csaj aggódó tekintettel kísérte haza a patakvér, felhasadt állú, zokogó kiscsávót, aki csak nagy nehezen higgadt le, a feje meg valami egészen hihetetlenül ronda, nem is a nagy horzsolás a brutál, hanem az álla a kétszeresére dagadt, (igazi vérmacsó baseballbika külsőt kölcsönözve egyébként :), és olyan lila, mint a szilva, így fordul át a sztori KÉKszakÁLL történetébe, aki hálistennek már alszik, és ugyanúgy röhög, mint a baleset előtt.

kép, csak erős idegzetűeknek

Lujzibujzi viszont undorítóan viselkedett, szegény bátyját próbáltam ápolni, mosogatni a vért a fejéről, vigasztalni, közben tépelődtem, hogy lesz-e ebből ügyelet vagy sem (mert persze mikor essen le a gyerek két méter magasról a fejére, ha nem akkor, amikor apa céges tréningen vagy mi a szaron van 3 napig), a lánylény meg még talán jobban visított, mint Pömpöllér, hogy nehogy már öt percig ne körülötte forogjon a világ, és a tökéletesen ép lábára mutogatva ordította, hogy neki is bibije van, azonnal őt, komolyan fontolgattam, hogy leöntöm hideg vízzel.

És persze az ideg, az később jön, hogy hálistennek, hogy csak ennyi baja van, mert egy ilyen esésnél konkrétan a nyakát is kitörhette volna....:-/

Címkék: pömpöllér  |   | 5 komment
2008.08.26. 17:04| Szerző: Chipie

Makroszappanoperánk továbbra is tart, a románc a csobánkai Hófehérke és übermacsó szívszerelme között egyre csak bonyolódik, ma reggel ugyanis a gyerek megkérdezte tőlem, hogy ugye tudom, hogy ők a Rebekával szerelmesek, bólogattam, majd megkérdeztem, ő honnan tudja. Hát a Rebeka mondta. Mit? Hát hogy szerelmes belé. És te, mondom, te is szerelmes vagy belé? Igen. És ezt miből gondolod - faggatózom tovább.

Kicsit töpreng, majd felragyog az arca: A szívemből!

Majd még hozzátette, hogy ő akkor is szeretni fogja a Rebekát, ha mindketten meghalnak, ebből kifolyólag mi lenne ha felhívnám az anyukáját, hogy átmehet-e játszani :-).

És innentől kezdve az ifjú pár együtt töltötte a napot, dél körül átköltöztek hozzánk, és egyszer csak arra figyeltem föl, hogy elég komoly smacipartik zajlanak a háttérben, csak néztem, mint hal a szatyorban :-D

 

külön felhívnám a figyelmet a rutinról árulkodó bal kézre, khömm, kezdek megijedni :-)

 

Délután ötre viszont halálosan összevesztek, olyannyira, hogy Rebeka zokogva jött le a gyerekszobából, merthogy összezörrentek valami játékon, és az én érzelmes lelkületű holtig szerelmes hős lovag fiacskám beközölte vele, hogy majd akkor az apukája fel fogja őt rúgni a holdra.  És akkor én meg őrizzem meg a komolyságomat :-))))))

Címkék: pömpöllér lámúr  |   | 8 komment
2008.08.25. 19:43| Szerző: Chipie

kérdezte a gyerek, és elgondolkodtam, hogy végül is igen. Mert lássuk be, bárki más megtenné velem csak a tizedét annak, amit ez a kis dagi megtesz, kitekerném a nyakát. Hiszen már lehugyozott, lekakált, lehányt, megharapott, megkarmolt, véresre rágta a mellem, kitépte két maréknyi hajam - és most csak az elmúlt hétről beszélek :-)

És hogy én miért tűröm mindezt üdvözült mosollyal?

Címkék: gergő  |   | 2 komment
2008.08.25. 15:26| Szerző: Chipie

Jelentem, jövő hét végére fognak elkészülni a kispárnák, mint kiderült, rosszul emlékeztem, csak 3000- egy darab, majd emailben egyeztessünk átadás-átvétellel kapcsolatban, mert a csaj hozzám szállítja őket egyben, neki ez így jobb, én majd továbbterítem, mint a szorgos drognepperek :-)

Címkék: személyes  |   | 3 komment
2008.08.25. 11:35| Szerző: Chipie

Kívánom annak a rohadék gerinctelen szarcsimbóknak, aki képes volt a házunk előtt elfektetett 4 darab gyerekbicikliből az én gyerekem ütött-kopott, horpadt, lehorzsolt festékű, ám igencsak szívheznőtt kisbiciklijét felkapni, berakni a csomagatartóba és eltűzni, hogy szarjon hasmenéses sünt.

Köszönöm, kedves jótündér.

Címkék: személyes  |   | 6 komment
2008.08.22. 22:22| Szerző: Chipie

Az emberek azért halnak meg, (igen, még mindig ez a téma), mert a sejtjeik olyanok, hogy amikor megöregednek, akkor egyszercsak nem dolgoznak tovább és leállnak a szerveik. De a Jézuska, az Isten, meg a Télapó, nekik olyan a szervezetük, hogy örökké élnek. :-D

 

Néztük az István a királyt, végig magyaráztam neki az egészet, de még így is kissé mwgviselte, Géza halálakor nagyon sírt, amikor meg Réka szenvedett, és magyaráztam neki, hogy mi is a baja, akkor könnyes szemmel felajánlotta, hogy ha István nem veheti feleségül, akkor majd ő feleségül veszi, ha nagy lesz, csak ne legyen szomorú, mert olyan szép.

 

és a csúcspoén, szintén István a király

..."hála néked, fejedelem!"

mire a gyerek: Kinek a feje elem?

:-D

Címkék: szájak  |   | 1 komment
2008.08.22. 21:56| Szerző: Chipie

imádják egymást a hapsik, mióta Gergő nagy sebességgel képes helyet változtatni, azóta az a kedvenc játék, hogy lerakjuk Gergőt a szőnyegre, és tippelgetünk, hogy melyik bútordarab alá fog beszorulni - mert ugye kizárólag hátrafelé képes közlekedni, kivéve amikor egy-egy hirtelen felindulásból elkövetett vetődésből kifolyólag húsz centiket ugrik előre, de azon ő maga is nagyon meg szokott lepődni, mint ahogy azon is, amikor beakad az asztal  alatt, vagy nekitolat a kanapénak, esetleg beszorul Pömpöllér emeletes matchbox-garázsának második és harmadik emelete közé :-)

 

és akkor megint jókat lehet összeröhögni, annyira édesek, szerintem egyre jobban hasonlítanak egymásra, ami azt jelenti, hogy vennem kell még hajfestéket. :-)

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 3 komment
2008.08.22. 17:09| Szerző: Chipie

ez a gyerekem. :-)

Erőteljes visszaszámlálás van már az óvodakezdésig, a gyerekem ugyanis megbuggyant, és egész egyszerűen rommá unja magát itthon, bármivel próbálom lekötni a figyelmét, hiába társasozunk, biciklizünk, kardozunk, legózunk, autózunk, mittoménmi, a gyerek csakis és kizárólag az alábbi tevékenységeknek látja értelmét: 1. húgnyüstölés első visításig , 2. anyanyaggatás 3. destruktív, haszontalan, fájdalmas és totálisan értelmetlen hülye sportágak, mint pl a fedettpályás ordítva földön hempergés, a partvissal történő kősziklaverés, kétkezes kukafelborogatás és a százméteres kisautóhajigálás algás gumimedencébe.

Per pillanat egyedüli megoldásnak a plafonról belógatott cápaketrec ígérkezik, de sajnos azt ugyanolyan nehéz beszerezni, mint a fekete kezeslábas guminapozót, vagy a fal tövébe szerelendő ú.n Makarenko-hintát, és hiába kérek már jó pár éve szülinapomra és karácsonyra egyaránt gyermek-altatópisztolyt is, amivel pedig remekül kiélhetném perverz fantáziáimat, amikoris az egymást csépelő, visító és tomboló gyerekkupacba csak belelövök hang nélkül kettőt, és mindkettő egy-egy órára kifekszik és alszik egy jót, én meg nekilátok egy regénynek a kanapén :-D :-D :-D

Címkék: személyes  |   | 15 komment
2008.08.19. 13:27| Szerző: Chipie

méghozzá francia, és azt hiszem, porcelán. Származási helye: Csobánka. Tisztítás nedves ronggyal és füldugóval ajánlott. Ára: megfizethetetlen. :D

 

 

 

Címkék: lujzibujzi  |   | 4 komment
2008.08.17. 13:38| Szerző: Chipie

a szigeten vagyok és azért nem írok, hanem pusztán annyi van, hogy a számítógépünk összeomlása egybeesett némi magánéleti összeomlással, és így nem igazán kapcsoltam be a gépet a napokban, de már minden javulófélben, így lesz nagy comeback. Soon.

Címkék: személyes  |   | 2 komment
2008.08.10. 21:06| Szerző: Chipie

Pár hete megalapítottuk a Mackó-barlang környezetvédő és természetjáró egyesületet, célunk a természetes és épített környezetünk felfedezése, védelme, fellépés a rongálók ellen. Ez komolyan hangzik, de igazából még csak tizen vagyunk, többnyire barátok, jókat röhögcsélünk meg bográcsolunk együtt, és a mai napon megvolt az első közös kirándulás is, értelemszerűen a névadó csobánkai Mackó-barlanghoz, én sajnos nem voltam Gergőből és Lujziból kifolyólag, de nagyon jó kis csapat jött össze, sok gyerekkel, ezen a képen majdnem mindegyik rajta van

értelemszerűen Gaz Pömpöllér és Hófehérke végig együtt, a nehezebb részeken a zseblovag kézenfogva segítette szíve hölgyét, akiről egyébként tegnap este már félálomban megjegyezte, hogy annyira tetszik neki, hogy ha majd felnő, akkor feleségül is fogja venni, itt is együtt gubbasztanak a sziklán

ez pedig itten a Mackó-barlang.

Amíg ők másztak, addig én krumplit pucoltam, aztán délutánra elkészült a bográcsgulyás, barátnőmék óriási kertjében tovább rohangált - és remekül eljátszott a tizenakárhány gyerek 5 hónapostól 12 évesig bezárólag, a felnőttek meg jót beszélgettek - borozgattak :-)

ja, jelzem Gergő rettenetesen nyomja a négykézlábazást, illetve hihetetlen gyorsan tolat hátrafelé, egy nagy pokróc egyik feléről kábé öt perc alatt leküzdötte magát, majd amikor fűre ért, ott lefagyott fekvőtámaszban, és húsz percig áhítattal nézte és markolászta a gyepet, kép majd jön, Norka fotózott, és remélem átküld majd egyet-kettőt)

update, íme, valóban itt a kis bulldog a fűben, hálistennek senkit sem harapott bokán:

Nagyon jó kis nap volt, na.

 

Címkék: barátok triumvirátus  |   | 1 komment
2008.08.10. 15:06| Szerző: Chipie

Nézem az olimpiát, és folyamatosan eszembe jut, amit a megnyitó közvetítése alatt is éreztem, hogy gondolhatta azt egyetlen magyar politikus vagy sportoló értelmiségi, esetleg értelmiségi sportoló (nem mindegy egyébként :-), hogy Magyarországon valaha ebben a században olimpiát rendezzünk???? Könyörgöm, a mostani megnyitónál effektíve a jegyszedői munkát képtelenek lettünk volna koordinálni, hihetetlen, hogy vannak akik ebben komolyan hisznek. Egy rohadék Forma1 versenytől befullad az egész város, mi lenne itt, még akkor is ha történetesen megszállnának minket az ufók és felépítenék sitty-sutty a szükséges mennyiségű stadiont, uszodát, pályát, olimpiai falut, stb? Tizenikszezer sportoló a világminden részéről állna a dugóban a rakparton, esetleg utazgatna a négyes metrón? Nonszensz.

Oké, hogy Kína most nagyot akart villantani, sikerült is neki, de ha köbgyököt vonunk a teljesítményükből mind anyagilag, mind műszakilag, mind szervezésileg, mind koncepcionálisan, és az eredményt osztjuk egymillióval, még akkor se vagyunk a környékükön sem. Bakker, sorba álltak több tízezren, hogy önkéntesnek jelentkezzenek, mi lenne nálunk, itt Abszurdisztánban? Egymásra mutogatnának a minisztériumok, hogy kinek kellett volna megszerveznie a megnyitót, a több száz tervezésre felkért szakértő vihogva zsebre tenné a millióit, a sportolók pedig mondjuk megugranák a világcsúcsot otthon a nappalijukban, majd beküldenék videófelvételen elbírálásra.

Ehh.

Címkék: személyes  |   | 41 komment
2008.08.10. 12:46| Szerző: Chipie

Terveim szerint majd vállalok ilyesmit is, meg gyerekszoba falfestést, mert egyszerűen felháborít, amiket láttam különböző gyerekrendezvényeken, hogy pofátlanul sok pénzért milyen szarokat festenek szegény kis klambókra, akik órákat állnak sorba a tűző napon, majd öccázé kapnak egy minimalista macskabajszot, vagy egy odakent virágot a bal pofacsontra, és mehetnek is, ennél én bekötött szemmel is szebbeket festek uszkve négy perc alatt, falra meg pláne, az is szégyen és gyalázat, hogy a tökéletesen elrajzolt csökött mesefigurákért milyen sok pénzt elkérnek, ismétlem, én ennél, stb stb. csak nőjön meg kicsit Gergő, lehessen rábízni kicsit másra, és már indulunk is a barátnőmmel.

Címkék: személyes  |   | 1 komment
2008.08.09. 21:08| Szerző: Chipie

na úgylátszik a mai nap az ilyen cuki beírásos, szóval az a lényeg, hogy imádom a lányomat, és rém boldog vagyok az összes idegtépő nyávogása ellenére, hogy a két fiú mellett összehoztunk egy ilyen szépséges kis nőt, annyira más mint a fiúk, annyira empatikus, békés, nyugis, szöszölős, emlékszem hogy meglepődtem, amikor őt fürdettem babakorában, mert Géza úgy fürdött - jelzem Gergő dettó ugyanezt csinálja - hogy mire végeztünk, gyakorlatilag a tökömről is habos víz csöpögött, keze-lába járt mint a cséphadaró, forrt a víz körülötte, vetődött, csapkodott, nyelte a vizet, ő is, én is, szóval kész cirkusz volt. ehhez képest Lujzibujzi beült a kádba, és elmélyülten piszkálgatta két ujjal a habot hosszú negyedórákon át. :-)

És bár a bátyja a fullfavorit a kismalacnál, azért Lujzi is gyűjti a pirospontokat, például Gergő imádja a haját, hogy szőke meg loknis, és ahogy teheti, két kézzel elkapja és a gyönyörűségtől sikongatva marcangolja, Lujzi meg ilyenkor némán tűr, illetve finoman csápol felém, hogy szabadítsam ki, eszébe se jut ordítani. Bezzeg ha a bátyja nyúlna a hajához......:-)

És a legújabb, mióta Gergő négykézlábas-fekvőtámaszos csávó lett, azóta rendszeresen mellé telepedik, és mesét olvas neki, olyan édesek. :-D

Címkék: gergő lujzibujzi  |   | 1 komment
2008.08.09. 21:00| Szerző: Chipie

Hiába marakodnak naphosszat, hiába piszkálják egymást rendszeresen, hiába hergeli a nagy a kicsit, hiába perforálja a kicsi a család összes dobhártyáját, azért ilyenkor csak megnyugszik egy kicsit a szívem, amikor egy fárasztó nap után így, összebújva egy kupacban alszanak el a kanapén, félálomban ölelve egymást :-D

 

2008.08.08. 11:29| Szerző: Chipie

Pömpöllér, és az ő építménye, kicsire nem adunk jelszóval :-)

majdnem az egész láda duplót belegyúrta a Szuperkastélyba, ami előtt az van kiírva egy táblára - kifejezetten a ded kérésére (gyengébb idegzetűek tekerjenek): Ne Gyere Be Ide Mert Különben Neked Annyi! :-D :-D

Címkék: pömpöllér  |   | 1 komment
2008.08.08. 11:24| Szerző: Chipie

csak egy átlagos, csendes délután Rostáséknál :-D

na, ki tudja megszámolni, hány kiskorú is van a képen?

Címkék: barátok triumvirátus  |   | 5 komment
2008.08.07. 14:53| Szerző: Chipie

a paparazzot, aki a titkos terrorista-képzőnket leleplezte és kirakta a világhálóra. A büntetésen még töprengünk.

Címkék: pömpöllér  |   | Szólj hozzá!
2008.08.07. 10:47| Szerző: Chipie

Pedig esküszöm nem speedeztem terhesen, és semmilyen gyorsítót nem toltam, Gergőbergő mégis iszonyat tempóban nyomul, úgy döntött, neki nincs ideje erre a hülye, egy évig tartó mozgásfejlődéses tötymörgésre, ő gyorsít. Ebből kifolyólag éppen bújik kifelé a harmadik és negyedik foga, pár napja tolat ugyebár, de már azt is megunta, és tegnap este fogta magát és felállt négykézlábra, többször is, kb 8-10 mp-ig bírta magát tartani, ma reggel ugyanez, már egy kicsit hintázott is. És még nincs öt hónapos, beszarok.

:-)

Címkék: gergő  |   | 17 komment
2008.08.06. 16:21| Szerző: Chipie

Kattogunk azért még a haláltémán továbbra is, rágja rágja, forgatja a kis agyában, de nem igazán bírja lenyelni, ezért ilyen párbeszédek sokasága van megint mostanában

 

-Anya, a régi hősök meg vitézek már mind kihaltak? (sic:-)

-Igen, mind meghaltak már.

-És ki tömette el őket? (erről nem tudom lebeszélni, hogy nem tömetni, hanem temetni :-)

-Hát a családjuk, a rokonaik, azok akik szerették őket.

-És már azok is meghaltak?

-Igen, persze, ők is olyan régen éltek, és már rég meghaltak.

-És akkor őket ki tömette el?

---------------

-Anya, ha ti meghaltok, akkor egy másik család fogja megvenni a mi házunkat? - kérdi szomorúan

-Nem, mire mi olyan öregek leszünk, hogy meghalunk, addigra ti már felnőttek lesztek, lesznek saját gyerekeitek, és majd ti laktok itt.

-TÉNYLEEG? DEJÓÓÓ! - és elugrándozik.

-----------------

-Anya, miért nem élnek az emberek iszonyatosan sokáig, ezer évig?

-Hát, mert az emberek olyanok, hogy a testük, a szerveik egy idő után, öregkorukban, már nem működnek tovább, és meghalnak.

-De emlékezhetünk rájuk, ugye?

-Igen (szipp), akit szeretünk, és meghal, az ottmarad a szívünkben, és mindig emlékezünk rá.

-Akkor jó. :-D

 

 

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 2 komment
2008.08.05. 13:12| Szerző: Chipie

az kéne minékünk, pontosabban püfedlimalacnak, aki ész nélkül nyomul hátrafelé, valamelyik hajnalban letolatott a babakocsiról, én a puffanásra ébredtem, nézem, hol a gyerek, és látom hogy lent nyomja a fekvőtámaszt a szőnyegen, és érdeklődve néz, sírni esze ágában sincs :-D

Ha meg berakom a járókába, három percen belül addig tolat, amíg a túltöltött zoknira hajazó lábacskáit ki nem szuszakolja a rácsok között, majd imígyen beszorulva jelzi, hogy akkor mi lenne ha kiszabadítanánk :-)

 

Címkék: gergő  |   | 1 komment
2008.08.05. 10:00| Szerző: Chipie

ezt már a doki is megmondta róla pár hónapos korában, meg azt is, hogy kössem föl a gatyámat, az asztrológusnéni meg azt mondta róla, hogy mivel gyakorlatilag az összes szarvas állatot begyűjtötte az asztrológiai jegyek közül (bika, kos aszcendenssel, hold a bakban), készüljek fel arra, hogy az én feladatom lesz megtanítani a női nem tiszteletére. Ha nekem nem megy, senkinek nem fog, és nem lesz könnyű. Hát nem az. :-)

Szóval igazi kis vezérbika meg okoskos, fejjel a falnak, miegymás, nyilaz, kardoz, lovagol, lő, ugrik, szalad, vetődik, harcol, bukfencezik, ordít, bántás feltételezése esetén azonnal rúg mint a veszedelem, de közben meg egy iszonyú szeretnivaló maci is. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen ember lesz.

Ugyanazért lesz sok baja, amit nagyon szeretek benne, hogy egyenes mint a petrencerúd, nem sunnyog, nem lapít, nem bosszúszomjas, ha sérelem éri, azonnal megtorolja, azonnal elmondja, ordít, nem tud hazudni, pár rákérdezés után azonnal bevallja ha rosszat csinált, könnyen megbocsát, küzd az igazáért, lobbanékony, indulatos, de ugyanolyan hamar fordul a kedélye.

És egyszer tuti eléri hogy megverjenek minket miatta. Ugye apjának van egy nagy 2300 köbcentis benga motorja, amire a gyerek rém büszke, és a múltkor is Visegrádon ott parkolt két böhöm nagy Harley, nézték is az emberek, a tulajokat nem tudom, hogy ott voltak-e, amikor a gyerek leírhatatlan hangsúllyal fennhangon megjegyezte : De gagyi. Apukám motorja sokkal nagyobb. És az a tény, hogy valóban nagyobb, nem fog minket megmenteni a pokol angyalaitól :-))))

És olyan nagy és önálló, hogy ihaj, egyedül öltözik-vetkőzik, fürdik, fogat mos, fogkrémet nyom, segget töröl, mosogatógépet kipakol, terít, asztalt leszed, tereget, gyakorlatilag képes ellátni magát (némely fránya nadrággombtól eltekintve :-), és még csak négyéves, és az én agyamban még mindig ott van az a fehérszőke kisbaba, aki volt. Sóhhh. :-)

 

 

Címkék: pömpöllér  |   | 2 komment
2008.08.05. 09:38| Szerző: Chipie

vagy cumis tündér a pókhálós ablak mögé bújva ?

Címkék: lujzibujzi  |   | 3 komment
2008.08.04. 15:48| Szerző: Chipie

zseniális fotója a nyilazó ördögről, és az őt figyelő trónkövetelőtől, legjobb a nyíl elsuhanó vége a bal szélen :-)

Címkék: pömpöllér  |   | 2 komment
2008.08.04. 10:02| Szerző: Chipie

hajnalban kilovagolt. Hmm - gondolta szórakozottan, mintha rossz nyerget tett volna fel a lovászfiú. Na mindegy, vágtázzunk egyet.

Címkék: lujzibujzi  |   | 1 komment
2008.08.03. 20:47| Szerző: Chipie

Ma, amíg Gaz Pömpöllér a maga békés és csendes kis módján szelíden fürdőzött az unokatestvérével

addig stábunk illegális terrorista-kiképző osztagot fedezett fel a békés kis kert egy eldugott szegletében. Képünkön az egyik, vélhetőleg kiskorú tanuló.

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 2 komment
2008.08.03. 20:41| Szerző: Chipie

a gyerek, segítség, konkrétan virágot lehetne locsolni vele, úgy folyik a nyála.:-)

 

Egyébként meg ezúton szeretnénk hivatalosan is elnézést kérni a Michelin-babától már ami a térdhurkákat illeti. :-D

Címkék: gergő  |   | 1 komment
2008.08.02. 19:53| Szerző: Chipie

Egészen hihetetlen, de a négy és fél hónapos zsebrambóm kinyomja magát fekvőtámaszba, és ezerrel tolat hátrafelé inverz kommandóskúszásban. Eszem megáll és hátranéz. :-) Mi lesz itt, egy évesen lenyomja szkanderban Fekete Lacit? Valamint két napja nem csupán tejet és tápszert hány a hátamon végig, hanem almát és banánt is, juhhé.

ja, és a nyílvesszőt is kettéharapja :)

Címkék: gergő  |   | 2 komment
2008.08.02. 19:49| Szerző: Chipie

most lesz neked jaj,

kietted a fél nutellát

no de semmi baj

ha göndör a haj :-D

 

Címkék: lujzibujzi  |   | 1 komment
2008.08.01. 08:58| Szerző: Chipie

Az orvosi rendelő várójában puccos-fodros militarybe öltöztetett másféléves leányka meglátja a Lujzi kezében gyűrögetett, erősen elhasznált fél kiflit, és jelzi, hogy neki az kéne. Mire puccos-fodros anyuka fennhangon lecseszi a következőképpen: Jaj Szintike, hát otthon van a csoki, a chips, a nyalóka, hát neked pont ez a vacak kifli kell???!

Eszem megáll komolyan.

Címkék: személyes  |   | 3 komment
2008.08.01. 08:52| Szerző: Chipie

HIába na, itt vidéken azért más az élet. Lujzibujzi felkelés után rögtön a gumicsizmáját húzza magára

Pömpöllérnek meg tehén a barátnője :-D

 |   | 4 komment
2008.07.31. 21:42| Szerző: Chipie

Ezek ketten valahogy mindig együtt vannak, valahogy mindig fogják egymás kezét, valahogy mindig egymás mellé ülnek. A Fiú keveset beszél, lovagiasan zárkózott, kedves, okos és jóképű, szeretően terelgeti a lánykát, óvja, segít neki, felszedi ha elesik, odasiet, ha sír, sose hagyja magára, néha szórakozottan megsimogatja, olyan igazi kis hétéves mufurc lovag módjára, Lujzi effektíve a tenyeréből eszik, neki szót fogad, neki nem dacol, nem hisztizik, hálásan fogadja a kedveskedést, szorítja a kezét, és mellé bújik a kertmoziban. Kéretik megfigyelni a klasszikusan hanyagul a karfára ejtett fiúkart. Kész vagyok tőlük. :-)

Címkék: lujzibujzi lámúr  |   | 3 komment
2008.07.31. 13:23| Szerző: Chipie

és hát persze a kicsipasik továbbra is remekül szórakoznak, a kicsi harapdálja a nagyot, csapkodja, az meg bohóckodik neki, körberakja legóval és remekül szórakozik :-)

 

ja és a kisdömpert beoltották és lemérték, a jófejdokink szomorúan csóválta a fejét, hogy nahát, nincs tíz kiló, csak kilenc és fél, pedig ő arra tippelt :-D

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 12 komment
2008.07.31. 12:58| Szerző: Chipie

van Lujziszájam is, amin nagyon röhögtünk, az pár napja volt, amikor lezser mozdulattal a szőnyegre csapta a tarhonyás hússal teli tányérját, majd az etetőszékből kihajolva megszemlélte a látványt, és fennhangon elkezdte sajnálni a tarhonyákat, úgysmint szeeeegény tahhonya, szeegény tahhhonya :-D

A másik pedig tegnap reggel történt, én a kanapén kómáztam lent egy átgergőzött éjszaka után, mikor arra ébredtem hirtelen, hogy Lujzi az előző nap kapott szandáljának a talpát próbálja az orromba gyömöszölni, és erélyesen felszólít, hogy vegyük föl. Kissé morcosan közöltem a lánylénnyel, hogy mindjárt, várjon már egy kicsit, előbb fel kéne öltözni, mire hisztirohamot kapott és úgy vágta a falhoz a szandált, hogy csak úgy csattant. Na itt én kezdtem el morogni meg rászólni, hogy ilyet nem szabad, mire az egérmakett üvöltve közli velem, mint egy végső érvet: APÁJÉÉ VADOK!

Igeen? - mondom én ledöbbenve-röhögve, akkor mehetsz fölfelé hozzá! El is indult a csirke duzzogva, apja pont jött lefelé a lépcsőn, félúton találkoztak,  és a karjaiba vetette magát, és negyedóráig magyarázta neki, milyen rettenetes és felháborító dolog történt vele.

Egyszer úgyis agyoncsapom. :-D

Csak hát olyan szép, a múltkor hagyta hogy befonjam a haját, kész nagylány :

Címkék: lujzibujzi szájak  |   | 2 komment
2008.07.31. 12:49| Szerző: Chipie

Először is köszönöm a sok testvérféltékenységes kommentet, tanácsot, biztatást, jó elgondolkodtatóak voltak, el is gondolkodtunk, próbálkozunk. :-)

Kicsit úsztam mostanában, mert ugye itt a jó idő, minden klambó egész sötétedésig vagy az utcán biciklizik, vagy a hátsó kertben lövöldözi a nyilakat, mire lezavarom az esti rutint, már fél 11, és én is bedőlök az ágyba, ráadásul Gergővitéz minden második éjszakát végigbulizik, úgyhogy a számítógép környékét is elkerültem pár napja.

Most viszont muszáj megmutatnom egyrészt azt, hogy melyik is az a hülyealvási póz, amivel örök nyertesek vagyunk, és amely híven illusztrálja az "alszik, mint akit fejbekólintottak" kifejezést

és másnapi párját, ami szintén bizonyítja, hogy nálunk minden kispárna, a tányér, de a szék is

Címkék: pömpöllér hülyealvás  |   | 2 komment
2008.07.25. 13:47| Szerző: Chipie

-Anya, emlékszel arra a majomra amit a múltkor láttunk, az a pirosseggű pávia.

-Pávián.

-Mi van a pávián???

:)

ma meg mezzot néztünk alvásidőben és a hangszerekről dumáltunk, a gyerek szerint a cintányér egérből van, a hárSfákon tündérek játszanak, a vadászkürtnél meg nézett hogy oké de hol a vadász?

 

-Anya, lejöttem, mert úgy gondoltam, hogy hagynom kéne a Lujzit csendben pihenni az ágyában - mondja, amikor alvás helyett lecaplat az emeletről.

-Oké, mondom, de Te miért nem alszol?

-Hmm, érdekes kérdés....-vakarja az állát, és olyan műfelnőttesen gondterhelt, hogy falhoz csap a röhögés, hogy hogy visszakapom a pofámba a kitérő válaszaimat, ha vmire nem akarok neki válaszolni :-))))

Címkék: szájak  |   | 6 komment
2008.07.25. 11:22| Szerző: Chipie

Nem értem én ezt, de eléggé elkeserít. Én egyke gyerekként a fél lábamat odaadtam volna egy kistesóért, de nem lehetett, pedig a szüleim mindent megpróbáltak. Többek között ez is az oka annak, hogy több gyereket szültem, mert úgy gondoltam, sokkal jobb annak a gyereknek, akinek van testvére, de per pillanat úgy érzem mindjárt megőrülök tőlük, pontosabban a féltékenységüktől. Gergőt mindketten szeretik és becézik, egymással viszont igazi tőrölmetszett zsebköcsögök mindketten, Géza folyamatosan baszkurálja a kicsit, Lujza viszont a legcsekélyebb vélt vagy valós sérelemre úgy visít, hogy az összes hajam kihullik, ma konkrétan az egész délelőttöt átzokogta a medve tudja hogy miért.

Az a baj, hogy már annyit bántják egymást az utóbbi időben, hogy nem bírnak letérni a bejáratott útvonalaikról, és ha véletlenül az egyik történetesen kedves akarna lenni a másikkal, az már kapásból rosszul reagál még a kedveskedésre is, Lujzi visít ha Barnabás meg akarja ölelni, Géza meg úgy löki félre őt, mint a rongyot, ha valamit akar neki adni pl, és már indul is az újabb visító-puffogó-derbi, én meg állok közöttük és azon tépelődöm, mennyiért lehetne mindkettőt felrakni a vaterára.

Akinek esetleg van kis korkülönbséges testvérekkel tapasztalata, az írjon már valami okosat, én próbálok lavírozni köztük, meg igazságot tenni, az a baj, hogy Pömpöllér még kicsi ahhoz, hogy igazán toleráns legyen, előbb-utóbb győz a méltánytalanság fölötti sértettsége meg az igazságérzete, Lujzi meg abszolút pocsék korszakában van, ma délelőtt pl már a fenekére vertem a kertben, mert így legalább tudtam, miért vonyít.

És kis sunyozoid mindkettő, Lujzi pl lebukott már, hogy amikor azt hitte hogy nem látom, röhögve lecsúszott egyedül a csúszdán vagy ötször, de amikor ott vagyok, akkor felmászik és vonyít zokogva, hogy segítsek neki, mert ő fél, muhaha, Géza meg kis alattomos rúgásokat helyez el testszerte a hugin, illetve rondaságokat sugdos a fülébe, amikor azt hiszi hogy nem látom, csak az a ciki, hogy a kicsi ugye majomkorszakban van, és mindent hangosan elismétel, én meg kapom az agyvérzéseket sorban.

Közben persze mindkettőt megértem, Pömpöllér a falnak megy a kis piócától, aki mindenhová utánamegy, mindenből az kell neki ami éppen nála van, félpercenként vonyít valamiért, csapkod, visít és követelőzik, és még csak felrúgni se szabad látványosan, Lujzi meg éppen a státuszát próbálja megerősíteni a családban, és azonnal vérig sértődik és látványos összeomlást produkál, ha valamiből ő kimarad, lett légyen az egy pohár víz akár. Ha a báty két pohár vizet iszik, akkor az ő belső kategórikus imperatívusza azonnal azt parancsolja neki, hogy amennyiben nem akar végzetesen alulmaradni, akkor ő is tegyen ugyanígy, még akkor is ha majd megfullad tőle. Géza meg provokálja, ne már hogy ne.

Szerintetek van rá esély, hogy jó testvérek legyenek valaha, mármint felnőttkoruk előtt?  Mert én ma már dühömben pl felvázoltam a gyereknek, hogy ha ennyire nem bírja elviselni a testvérét, megoldhatjuk, elválunk az apjával, különköltözünk, döntse el kivel akar lenni, és akkor a Lujzi a másik szülővel lesz a másik lakásban és nem kell együtt szenvedniük tovább, mire persze kiborult, hogy nem, ő azt akarja hogy mindenki maradjon itt örökre, apa anya meg Gergő meg ő meg Lujzi, mire mondtam, hogy akkor próbáljon meg úgy viselkedni, hogy ne kerüljek diliházba, nem kell szeretnie a testvérét, erre úgy se lehet senkit kötelezni, felőlem utálhatja, de bántani tilos. Tegnap meg mutattam neki az ő kétéves korában felvett videókat, amikor nem gyengén csapkodja magát visítva a földhöz, hogy lám-lám ő is ilyen volt, ő is kinőtte, Lujzi is ki fogja (már persze ha agyon nem csapkodom addig), de semmi eredmény, ugyanúgy ölik egymást ma is, mint tegnap, én meg eléggé kilátástalannak érzem a helyzetet.

Persze vannak néha reményt adó felvillanások, ragaszkodnak egymáshoz, önként osztoznak mindenen, a múltkor pl egy banán maradt csak a gyümölcskosárban, és Pömpöllér azzal jött oda, hogy anya, elfelezhetjük a Lujzival? Lujzi meg önként és dalolva felez meg mindent a bátyjával szintúgy, ha két kekszet adok a kezébe, azonnal viszi az egyiket a bátyjának, és aludni se tudnak már egymás nélkül, de akkor is. Help.

2008.07.24. 14:51| Szerző: Chipie

Gergőmalacot, fantasztikusan értelmes tekintetének hála, tagjai közé felvette az elit brit titkosszolgálat, az Unintelligence Service. :-D

de amúgy is ő a világ legaranyosabb maCIA

:-D

Címkék: gergő  |   | Szólj hozzá!
2008.07.24. 14:50| Szerző: Chipie

Címkék: triumvirátus  |   | 1 komment
2008.07.23. 15:20| Szerző: Chipie

Gergő ma rátámadt a bátyjára, a cél egyértelműen az alfahím trónfosztása, és a családon belüli uralom átvétele volt. Először sátáni kacaj kíséretében megpróbálta egyesével letördösni a báty ujjait

 

majd mikor ezirányú igyekezete sikertelennek bizonyult, megpróbálta egészben begyömöszölni a némileg meglepődött ellenséget a szájába és felfalni szőröstül-bőröstül.

Ámde csúfos kudarc lett a vége ennek is, és amikor a Főellenség egyszerűen és szimplán röhögőgörcsöt kapott tőle, Gergő vérig sértődött és azóta is a bosszú eszközein tépelődve pofozgatja a csillagos hasú gumimacskát a járókában.

(egyébként meg továbbra is halálos, ahogy ez a két kiskrapek szereti egymást, a jövő horizontján aggasztó fekete, együttesen elkövetett gazemberség-felhők kezdenek feltünedezni, a levegőben viharszag terjeng. :-)

Címkék: gergő pömpöllér  |   | 1 komment
2008.07.23. 10:11| Szerző: Chipie

Eddig legyártottunk 43 kilónyi gyereket 25, 14 és 9 kilós elosztásban, és ami elborzaszt, ez a három gyerek összesen 60 körömmel rendelkezik, erre tegnap jöttem rá körömvágáskor :-))

Címkék: röhej  |   | Szólj hozzá!
2008.07.22. 16:11| Szerző: Chipie

és mélységes köszönet a zacskós zizi gyártójának, illetve a Minimax gyerekcsatorna szerkesztőinek, mert a két termék kombinációjának köszönhetően (zacskó zizi tálkában a szőnyegen, űrpingvinek a tévében) az űzött szülők bezárkózhatnak egy negyedórára a fürdőszobába. :-D

Lám lám a termékkapcsolásnak csak van valami értelme.

Címkék: személyes  |   | 6 komment
2008.07.22. 14:15| Szerző: Chipie

Kedves vásárlóink figyelmébe ajánljuk baba-mama webáruházunk legújabb termékét, egy teljesen innovatív készségfejlesztő játékot, amely egyszerre stimulálja a kisbabák látását, hallását, valamint a kéz-szem-koordinációra is rendkívül jó hatással van. A kisbaba megtanulja, hogy a végtagjai mozgatásával hogyan csaljon elő hangot ebből a fantasztikus játékszerből, amely teljesen biztonságos, a higiénia érdekében lemosható műanyagból készült, belül egészséges durumtöltettel. Súlya mindössze fél kiló, könnyen magunkkal vihetjük bárhová, hogy gyermekünk mindenhol a legjobb minőséget kaphassa, és személyisége fejlődéséhez maximálisan és környezetbarát módon járulhassunk hozzá. A termék bevezető ára 9900.- forint, a zacskón látható 249.- -es szám senkit nem tévesszen meg, az az ára euróban. :-D

Címkék: gergő  |   | Szólj hozzá!
2008.07.22. 09:45| Szerző: Chipie

Azért csak egy alomból vannak ezek a kölykök, a lánylény elkezdte ugyanazt az alvás-szabotálást amit a bátyja ugyanennyi idősen, és ugyanolyan eredménnyel. Azaz a déli alvást teljes mértékig elutasítja, viszont fizikailag még szüksége lenne rá a hibbant kis lúdnak, gumikalapáccsal mégse üthetem le hogy aludjon, ha egysze rnem alszik, így ünnepélyesen bejelentem, hogy ezennel Lujzibujzi is felvételt nyert a Hülye Alvások Minisztériumába, amikor is tegnap este sikeresen elájult még a vacsora megevése előtt kiskanalát szorosan a kezében tartva :-)

de frankón elájult, az apja vakuval fotózta, és hangosan röhögtem, a bátyja meg kizabálta a lecsójából a virslit, és meg se rezzent csóribogár, úgy kellett kifeszegetnem a kezéből a kanalat, majd apja felcipelte az ágyába, állítólag vetkőztetés közben nyekkent egyet, de aztán arcraborult az ágyában és moccanás nélkül aludt reggelig. :-)

Címkék: lujzibujzi hülyealvás  |   | 3 komment
2008.07.21. 14:40| Szerző: Chipie

I.P. monogrammal rendelkező kedves olvasóm figyelmébe ezt a képet, kicsit megkésve ugyan, de törve nem. Pömpöllér és a kabriobusz :-)

Címkék: pömpöllér  |   | 2 komment
2008.07.21. 11:20| Szerző: Chipie

Pedig az ultrahangon semmi nem látszott :-)

Címkék: röhej lujzibujzi  |   | Szólj hozzá!
2008.07.21. 11:18| Szerző: Chipie

Mivel Lujzibujzit mostanában sűrűn látni ezzel az arckifejezéssel

Gergő úgy döntött, hogy megvigasztalja, és felvázolja neki, később hogy is fogja Gazpömpöllért a földbe döngölni

a sztori megragadta Lujzibujzi fantáziáját, és komoly tárgyalásokba kezdtek. Az eredmény még nem publikus, de el tudjuk képzelni. :-D

Címkék: gergő lujzibujzi  |   | 1 komment
2008.07.20. 16:15| Szerző: Chipie

Kezdek megrettenni Gergőmalac méreteitől, másfél kilót ver rá az ennyi idős Pömpöllérre, de nem igazán dagadt (bár combhurka tekintetében sikerült féltékennyé tennünk a Michelin-emberkét), hanem csak nagy. Nem tudom, mekkora lesz, lehet hogy úgy gondolja, két ilyen rettenetes nagytestvért csak nyomasztó fizikai fölénnyel lehet lenyomni a későbbiekben. Érdemes a képet megnézni, egymás mellett a tizennégy kilós kétéves meg a kilenc és fél kilós négyhónapos, és a fejük, khömm, hát majdnem egyforma....

Címkék: gergő  |   | 1 komment
2008.07.20. 08:31| Szerző: Chipie

Szóval az van, hogy én nagyon imádom a családomat, de per pillanat, ha valaki a kezembe nyomna egy repülőjegyet bárhová, gondolkodás nélkül elmennék pár napra, valamint tegnap pl csak azért nem csapkodtam agyon mindegyiket, mert nem volt itthon elég fekete szemetesszák, illetve csak kisméretűek, és francnak van kedve annyiszor fordulni.

Gergőce ugyanis rájött arra, hogy igazából csak az az élet, ha kézben van és rázzák azt a méretes valagát, minden egyéb felháborító és megalázó tengődés csupán, így elvből elutasítja a járókában történő fetrengést, a babakocsiban való tilitolizást és a kanapén abszolvált békés nézelődést egyaránt, amik idáig pedig trendinek számítottak négyhónapos vízilókörökben, és cipelteti magát folyamatosan, ami tekintve az ő szolid kilenc és fél kilóját, az én még éppcsakhogy rendbejött derekamat, meg azt a tényt, hogy mostanában tanulja távirányítani a végtagjait, és valahol elvesztette a műszaki leírást, ezért csapkod, rugdos és hadonászik összevissza mint a megveszekedett, igen vicces eredménnyel jár. Pluszban igazi bulicsávóvá vedlett, azaz minden második éjszakát átbulizzuk, részemről némileg kevésbé lelkesen.

Ja és ma reggel kinézett a szoptatásból, közölte velem, hogy ÜLYE, majd békésen zabált tovább, szóval véleménye már van, akárcsak humorérzéke és fejlett zenei kultúrája - legalábbis az apja szerint ezt jelenti, hogy ha éneklek neki, hangosan gurgulázva végigröhögi a kis mocsoládé. :-D

Pömpöllér szerint nálunk Gergő a főnök, mert ő ordít a leghangosabban. :-D

A zsákomat tovább telíti az én édes kicsi lánykám, aki némileg megbokrosodott. Az egy dolog, hogy alaphangerőn úgy ordít, hogy kiesik a mókus az odújából, és ezért naponta átlagban háromszor ébreszti fel akaratlanul szerencsétlen öccsét, kétszer meg akarattal, ugyanis nem tűri, ha a közelében valaki alszik vagy pihen, azonnal odarohan és addig szeretgeti ötmillió decibellel, hogy szívrohammal felébred az illető. Az is oké, hogy dackorszakos, és minden rászólásra vagy tiltásra azonnali leszúrtmalac-visítással reagál. Amitől effektíve a falnak megyek az az, hogy neki minden, de minden kell, ami másnak, de főleg a bratyesznak van, és mindent de mindent csinálni akar, amit a báty. Képzeljük el, ahogy a báty íjászkodik apával, ugye értelemszerűen a lánylény max mozgó célpontként funkcionálhat, ezért cserébe végigordítja az egészet. Meg amúgy is, ugye a fizikai korlátai is akadályozzák abban, hogy mindenhová kövesse a tök ügyes és jómozgású bátyját, aki fejenáll meg tigrisbukfencezik meg leugrik mindenhonnan, de persze csakazértis csinálja, így naponta átlagban egyszer fejre esik valahonnan, és akkor meg ugye jön a jólismert visítás. És ha Géza tejet iszik, ő is azonnal azt követel, ha bármit eszik, neki csakis és kizárólag az kell, semmi más, ha játékot mer a kezébe venni, Picciolinácska már ordít is hogy ő pont azzal akart játszani, szóval remélem hamar elmúlik ez az időszak, mert unom egy kicsit hogy kiképzőtisztbe oltott vigasztalórobotként vezetek le napi 20-25 vitát, és senki nem alszik délben, mert nem hagyják egymást, helyette ötvenháromszor lejönnek, visszamennek, veszekszenek, és a lakás úszik, mert a két pelenkapusztító meg az unatkozó ovis mellett csakis este jutnék hozzá ahhoz, hogy kibírhatatlanul rendetlenből szimplán undorítóvá takarítsam, de akkor meg már dögfáradt vagyok, és dühít az, hogy az a jutalmam, ami régebben a bünti volt, hogy mondjuk este, amikor már mindenki alszik, elmosogathatok végre.

Még Gazpömpöllér a legkibírhatóbb, attól eltekintve hogy folyon nyilazni akar, és újabban duzzogósra vette a figurát, ha valami sérelem éri, akkor meg olyanokkal fenyeget, hogy ha majd nagy lesz, akkor elköltözik egy saját házba és ott marad örökre, és lesz saját barátja, és akkor se jön el hozzám vendégségbe, ha hívom, amivel egyébként tudtán kívül egy eléggé reális jövőképet vázolt fel. :-D

 

Szóval ha lenne főnököm, MOST vennék ki egy hét szabit.

 

2008.07.18. 07:10| Szerző: Chipie

Mini kiadásban persze. Természetesen Gergőről beszélek, aki kezd hihetetlen méreteket ölteni, másfél kilót ver rá az ennyi idős Pömpöllérre, pedig az se volt egy kis darab, hosszú, és olyan izmos, hogy csak lesünk, úgy szorítja az ujjunkat, mint a nővére, vagy még erősebben, simán kinyomja magát állásba ha engedjük, a fölé rakott műanyag babatornáztatót pedig fél kézzel hajítja le a kanapéról, és vágja el a szőnyeg közepéig :-)

Valamint izomból vetődik oldalra, hasra, bárhonnan lerugdossa magát hanyattfekvésben, iszonyúakat rúg, csap, ha elkapja a hajam, ki nem szedem a kezéből 40-50 hajszálnál kevesebb veszteséggel, és hihetetlen módon imádja a tesóit, érdekes módon azok viszontimádják, kis játékait tiszteletben tartják, még Lujzi, a minipukkancs is, és bár a nagyok között dühöng a testvérféltékenység, a kicsit iszonyúan szeretik mindketten, és most, hogy  már interaktív lett, szanaszét röhögik magukat rajta. Pömpöllér kedvenc játéka, hogy egyik lábamon ül Gergő, ő meg odaáll szorosan mellé, Gergő persze izgalomba jön, hogy ilyen közel van az egyik bálványa, és elkezd hónaljból csapkodni meg berregni, Géza meg kapja az óriás sallereket és fejhangon röhög. És ezt játsszák bármeddig. Ja meg a robot-támadást is, ami úgy néz ki, hogy Gergő fekszik a kanapén, amikoris megtámadja őt egy legó-harcos, lehetőleg minél több ráaggatott fegyverrel-páncéllal. Gergőenk persze felkelti az érdeklődését a színes vacak, és elkezd kaszálni a mancsaival, hogy megszerezze, és persze szanaszét csapja, repülnek a minisisakok meg pajzsok, Géza meg gurul a röhögéstől, és dícsérgeti az öcsit, hogy mekkora harcos. Annyira jófejek! És érdekes módon még Lujzi, akinek tízenöt perces hiszti ha egy szösz van a kisujján, még ő se nyikkan meg, csak röhög, amikor öcsipöcsi két kézzel tépi a loknijait. Jaj, annyira szeretném, ha jó testvérek lennének!

Címkék: gergő triumvirátus  |   | 3 komment
süti beállítások módosítása