Mert persze várakat is néztünk a nyaralás alatt, hogy még jobban kidomborítsuk a harcos-férfias-jelleget, a gyerek fejében értelemszerűen zsong most Zrínyi és a Tenkes kapitánya keverve Károly Róberttel meg Mátyás királlyal, ennek köszönhetően a palotajátékok alatt időnként üvöltve faggatózott, hogy mikor is jön már Kinizsi Pál, és hogy akiket most éppen vernek, azok labancok? Mögöttünk nem gyengén röhögtek, meg akkor is, amikor a siklósi várban tartottunk kiselőadást a hős kurucokról a két ágyútölteléknek.

Az a baj a gyerek kérdéseivel, hogy iszonyat hamar mélyvízbe érünk, sikamlós a talaj. Feltesz egy ártatlannak tűnő kérdést az éppen rugdosott kavicsról, és secpec a júrakori tektonikus lemezmozgásoknál vagyunk, amivel nincs is semmi baj, csak én alapvetően bölcsész vagyok, és hát izzadni szoktam, amíg elmagyarázom, hogy miért nincs Csobánkán vulkán, meg ilyenek, illetve a barátnőm földrajz szakot végzett férjét szoktam interjúvolni ilyen ügyekben. És akkor még a vallási és politikai kérdésekről nem is beszéltünk, kicsit szégyellem ugyan, de pl Tésenfán a gyerek megjegyezte, hogy milyen aranyos az a pici kard az ajtó fölött, öt percig csak lestünk, mire kiderítettük, hogy a kis fa feszületre gondol :-D

Kezdek aggódni. Nem is a lányom, inkább az apja miatt, mert előbb-utóbb sittre kerül a rengeteg szépséggel és bongyorsággal, ámde igen kevés józan ésszel megáldott leánykája miatt. Vagy a gyogyóba.

Lujzibujzi ugyanis egy merész húzással amennyire szép, ugyanannyira kéjenc is, amin hol röhögünk, hol sírunk, de az már tuti, hogy nem lesz az a könyörgés, hogy az utcára nyíló ablakú szobát megkapja nagyobb korában.:-)

A nőszemély kéjencsége már igen kiskorában megmutatkozott, már akkor elkezdte azt, hogy ha simogattuk - bárhol, akkor azonnal lemerevedett, lúdbőrzött, későbbiekben enyhén nyögdörészett,  szeme félig fölakadt, és ha abbahagytam a hátsimit mondjuk, akkor erélyesen tiltakozott. Namost a helyzet azóta csak fokozódik, ha bárki hozzáér a nyakbőréhez, gyerek azonnal fényt kap, enyhén megrogy és simogattatja magát. Azt már le se merem írni, mi volt, amikor kicsípte a seggét a pisi a pelenkában és pár napig sűrűn kenegetni kellett, a gyerek félóránként pornószínésznőket bealázó pózokba vágta magát a kanapén, és követelte Ami Neki Jár.

És ma újabb lépést tettünk a promiszkuitás ronda útján, a lánylény megtanult egyedül levetkőzni, így ma meg is örvendeztetett vele vagy négyszer, elég volt elmennem vécére, vagy leülnöm a gép elé öt percre, visszafordultam, és ott meredezett egy pucér segg.

Hihetetlen.

Balázs Pali fáradtan végigsimított az arcán. Le kéne már állni a medencepartykkal, meg a fékevesztett tombolással, végtére fölötte is eljár lassan az idő, bár ez az új ránctalanító krém mintha végre nem lenne átverés.

naszóval az íjazás téma folytatódik ám, mert alighogy hazajöttünk Tésenfáról, aludtunk egyet, mad másnap nagy hirtelenséggel fölkeltünk, és elmentünk megnézni a visegrádi palotajátékokat, ahol tudvalevőleg az egy négyzetméterre eső hagyományőrző, lóról nyilazva sámándobot rázó, a hétköznapokban egyébként valószínűleg teljesen normális életet élő tarsolylemezes hibbantak száma igen nagy, és ebből kifolyólag körülbelül három méterenként volt egy íj és nyílárus, így az is egyértelmű volt, hogy mi sem megyünk nyíl nélkül haza, tekintve a gyerek újonnan felfedezett tehetségét :-)

(ja egyébként felfedeztünk egy új emberfajtát, a fekete neccharisnyás, fekete sminkes-körömlakkos, szimatszatyros, félrezselézett hajú, vállán tegezben nyilakat és íjat cipelő úgynevezett mélymagyar emós szittyapunkot, élmény volt)

Szóval a klapec megkapta a fegyvereket, ahogy terveztük, ám amire egyébként szintén számítani lehetett, ismerve Gaz Pömpöllér jellemét és jellegét, a nyilak és az íj per pillanat magányosan, elkobozva szomorkodnak az emeleten. A gyerek ugyanis majdnem sikeresen félárvává tette vele magát és kisméretű testvéreit, amikor öt centi híján fejbenyilazta szülőatyját :-)

de egyébként véletlen volt, és csupán a nagy lelkesedésből fakadt a majdnem-baleset, megkapta ugye a csávó az íjat, örült, mint majom a farkának, hazajöttünk, apjával felmentek hátra a kertbe, apa elővette a nagy íját, mert neki olyanja is van, és nekiláttak a hapsik kartondobozra nyilazni, dübörgött a tesztoszteron. Majd egyszer csak robog le a gyerek bőgve, apja meg dühös képpel, ugyanis amíg odament a céltáblához kiszedegetni a nyilakat, egyszercsak hogy, hogy nem, egy nyílvessző süvített el a füle mellett...........

úgyhogy volt nagy lelki élet meg íjelkobzás, és most a gyerek a visszaszerzésén melózik, azaz nyomatékosan és folyamatosan JÓ, ami most már nála nem csupán annyit jelent, hogy nem rossz, hanem hogy segít, gereblyéz, autót takarít, ilyesmi, a verebek azt csiripelték, hogy még egy-két nap, és újból retteghetnek a csobánkai mókusok. :-)

Tésenfán jó volt. Ez a bejegyzésem lényegi mondanivalója, Tésenfán jó volt, a derékfájás, a lujzihiszti és a szúnyogok ellenére is.

Tésenfa egy kis zsákfalu az Ormánságban, ahol egy harmincas értelmiségi házaspár, megunván a trendi pesti közgazdászok wellness-szállós életét, leköltözött, és létrehozott egy gyerekbarát ökoüdülőhelyet. Az volt a céljuk, hogy a tápos pesti gyerekek megismerhessék kicsit a vidéki életet, birkástul, tehenestül, szalonnásrántottástul. Velünk kicsit melléfogtak, mert ugye vidékről mentünk vidékre, és a gyerek azért már fogott szarvasbogarat meg gilisztát meg sünt, meg dzsuvás is szokott lenni meg ilyenek, szóval neki nem volt nagy felfedezés a dolog rurális része, viszont remekül érezte magát és mi is, pedig én azért belül igencsak rettegtem a dologtól, mert így, három töpörödöttel még nem indultunk neki hosszabb útnak.

Gergőben abszolút pozitívat csalódtam, alig sírt, ellenben rengeteget vigyorgott, nézelődött, ráadásul stikában kinövesztette a két alsó fogát, és beturbósodott, ami azt jelenti, hogy fekvő helyzetben biciklizik, hátonúszik, helybenfut, és csapkod ezerrel, valami gorilla is lehetett a buliban anno, mert úgy döngeti a mellkasát, hogy Jane Goddall már napok óta nyomja a csengőnket a receptért. :-)

Lujzibujzi egy rettenet volt magunk közt szólva, az a mázlija, hogy a kocsiban a hátam mögött ült, mert különben esélyesen hátralendült volna a kezem egy párszor, az tuti. Több, mint fél órát visított mögöttem azért, mert kioldódott az egyik szandáljának a csatja, majd harmincöt perces szívettépő zokogással kifogásolta azt, hogy egy légy repült be a kocsiba (ZÜMIIIII, ANYAAA, ZÜMIIIIIII, stb,stb), és hasonlók. Folyamatosan nyávogott, nyafogott, hisztizett, úgyhogy eléggé megtépázta az idegeinket, mert ugyan ezek egy részét rá lehet arra fogni, hogy nehezen viselte, hogy kibillent a megszokott napi kis ritmusából, de azt senki nem magyarázza meg nekem, hogy egy étteremben miért csak és kizárólag azt lehet megenni, amit ÉN rendeltem, és azt is csak úgy, hogy eleinte visít, ha bárki megpróbálja etetni, viszont egyénileg beteríti az étterem padlóját gombás rizzsel, majd pár perc múlva meg azért hisztizik, hogy őt igenis etessük, mert neki derogál megemelni a kanalat, szóval vááááá.

Gaz Pömpöllér volt a legjobb arc Tésenfán, hihetetlen jól érezte magát, nagyon jól vislekedett, naponta többször megállapítottuk, hogy bakker, vele már tényleg bármikor bárhová el lehet menni, és élvezni is lehet az utat, mert okosakat kérdez, vagány, mindent kipróbál, minden érdekli, és a hisztifaktor a nulla felé tendál. Egyetlenegye grimbusz volt csak, amikor orrbanyomta a vendéglátóink kisfiát egy félreértésből kifolyólag, de ezen is túllendültünk.

Itthon aztán rekonstruáltuk, hogy az volt a jó, hogy Tésenfán lehetett szilvát enni a fáról

Gyula bácsi segédletével kopjafát faragni

lehetett szénát hordani

békát fogni

amit Lujzipicciolina mérsékelt lelkesedéssel fogadott, a smacipartiról pedig hallani sem akart :-)

de a legeslegjobb az egész nyaralásban a lovaglás, helyesebben póniglás és az íjazás volt, amin egy kicsit ledöbbentünk az apjával, ugyanis azt hiába tudtuk eddig is, hogy a gyerek egy atomtorpedóba oltott izomgombóc, most egy kicsit mi is meglepődtünk azon, hogy milyen természetes könnyedséggel pattan fel a póni nyergébe, és vagy másfél órát megy rajta úgy, hogy közben csinálja a gyakorlatokat, amiket az oktató mutat neki, majd a másfél óra leteltével leszáll, mintha mi se történt volna és megy rohangálni. Vendéglátóink mondták, hogy négyéves korban átlagban húsz percet bírnak a klambók a nyeregben, aztán egyszerűen fizikailag nem megy tovább. Na a mi gyerekünk nem olvasta ezt a részt a szakkönyvekben :-)

Másnap is visszamentünk a pacigolóhelyre, ahol, mint kiderült, íjászkodni is meg lehet tanulni, és a gyerek effektíve vérszemet kapott, mi meg megint csak lestünk, mint hal a szatyorban, hogy egy újabb egy órás lovagolás után a gyerek kapott egy közepesen nehéz íjat, amit általában a 8-9 éveseknek szoktak adni (azóta ezt meséli mindenkinek, annyira büszke magára a lelkem), és megtanult vele lőni, ami nála azt jelentette, hogy az oktatósrác párszor megmutatta neki a fogásokat, lőttek párat együtt, majd a gyerek közölte, hogy most már akkor egyedül, és lőtt egy kurva nagy tizest a céltábla közepébe vagy tíz méterről :-)

majd ezek után lőtt még kábé vagy kilencvenezerszer, szemlátomást nem bírta megunni a témát, és hiába kérdezgették tőle, hogy ugye kisfiú, már nagyon fáj a karod, ő nemes egyszerűséggel közölte hogy nem, és lőtt.

Tell Pömpöllér :-)

annyira büszkék voltunk rá, plána amikor a lovarda szűkszavú tulaja a búcsúzásnál azért odadörmögte, hogy hej de jó lenne, ha közelebb laknánk, mert ilyen legényekkel öröm a munka, ja mert a félórás lovaglás meg az egy órás nyilazás után pömpöllér még lovagolt egy adagot, majd kérő tekintetének nem bírván ellenállni, a tulaj elvitte őt magával egy kis erdei terepíjászkodásra :-D

Imádom a kölyköt, Isten egyértelműen jókedvében teremtette :-D

Jelentem Rostás "Bucifej" Gergely ma átfordult a hasáról a  hátára. Örvendjünk!

Ennek örömére megpróbálunk elmenni nyaralni a három kölökmacival Tésenfára, biztos különleges élmény lesz, főleg, hogy nekem három napja kiakadt a derekam, és kissé meggörnyedve és nyögve közlekedek, illetve az előbb jól összevesztünk az emberrel a biciklitartókon. :-)

Ha túléljük, jelentkezem, addig mindenki rosszalkodjon!

Csak ismételni tudom magamat, az eszem megáll ezen a gyereken :-)

Tegnap reggel egy döglött szarvasbogár kapcsán valahogy leesett neki a tantusz, hogy én is meg fogok halni, és szegénykém megzizzent, tőle eléggé szokatlan módon egy jó órán keresztül ült az ölemben, belém fúrta a fejét, patakban folytak a könnyei, hüppögött, és azt kérdezgette, hogy akkor én is meg fogok-e halni, majd az igenlő válaszra még jobban zokogott, akárhogy is próbáltam tompítani mennyországgal meg angyalokkal, teljesen kikészült, már én is a könnyeimet nyeltem, és megfogadtam magamban, hogy nem szokom vissza a cigire szoptatás után sem.

Majd egyszercsak snitt, szipog, sírás leáll, téma leejt, és félóra múlva elhúzott a fogkeféjével a retekbe, a barátaihoz aludni, azóta se láttam, nem jött haza, még köszönni is elfelejtett a nagy lelkesedésben, hogy máshol alhat, kezdek megsértődni :-). Ráadásul olyan csend van a lakásban, senki nem faggat arról, hogy miért szőrös a málna, hogy járnának az emberek, ha nem lenne lábuk, szokta-e a sas kifenni a csőrét a hatékonyabb marcangolás érdekében, és hol van a gilisztának a segglyuka.

lehetne, de mégsem bírjuk megunni a fiacskám, azaz a Hülye Alvások Minisztériumának vezetője újabb és újabb pózait. Általában vacsora környékén pukkan ki a csávó, ugye gészen addig kint megy a cangaparty, és amikor beparancsoljuk őket, még megy a puffogás, aztán bejön, kézmos, leül, megesz, és elájul vetkőzés közben úban a kád felé :-)

így kezdhette Jimi Hendrix is, nem?

Én nem hiszem el a gyerekemet, de tényleg.

Reggel hetes kelés után tizenegykor barátaink elvitték az erdőbe gombászni, délután háromra ért haza, megjárta tolnát-baranyát, látott hánytató galambgombát és sátántinórut, vaddisznótúrást (amit először nem értett, lévén eddig csak vakondtúrásról hallott, és nem igazán vágta, hogy hogy a manóba közlekedik egy vaddisznó a föld alatt :), fejetlen és fejjel rendelkező szarvasbogarakat, kecskekoponyát foggal, amit haza akart nekem hozni hogy főzzek belőle levest, madárfészket és fiókát, farakást és lovakat, hazafelé már szó nélkül baktatott, mesélik, maga után húzta a botot, amit kapott.

Bejött, összefoglalta a fentieket kettő és fél mondatban, majd érdeklődött, hogy akkor megyünk-e biciklizni. :-))

Bezavartam ebédelni, és lenyomtam egy félórára tévét bambulni, majd utána kimentünk biciklizni, egészen este fél tízig biciklizett a nőjével, majd este a kádban közölte velem, hogy ő soha többet nem fog lábat mosni, mert akkor ő lesz a Világ Legbüdösebb Lábú Embere, és ha bármilyen gonosz meg akarna minket támadni, ő a rettenetes, ú.n. Mocsárbűz-Lábszag-támadással azonnal leöli, én csak ne aggódjak amíg őt látom.

Legalább már van életcélja :-D

Dráma, az van nálunk bővivel, elég hozzá egy ici-pici, teljesen sík talajon történő seggretottyanás, és máris lendül a virtuális függöny, tust húz a zenekar, és Missz Lujzi dö Bujzi előadja egészestés magánszámát, teljes drámai eszköztárát bevetve, úgysmint szájgörbítés, spicc, melodramatikus sikolyok és ronda, vádló nézés.

Hogy miért is jó három hónaposnak lenni? Hadd gondolkodjam.....

etetnek,

csak intenem kell és ugrik a szolgahad:

jó csajok csókolgatnak:

néha többen is egyszerre:

na persze időnként idegen pasik is

de finom arcmimikámból hamar megértik, hogy az érett nők társaságát jobban értékelem, mint a szakállas muksókat:

úgyhogy vissza a női nemhez!

és jelentem, jól vagyok. :-)

Lujzibujzi alapvetően sportos lányka, szeret biciklizni:

 és rollerezni is, a lényeg, hogy lehetőleg a pasik végezzék el helyette a dolog fizikai részét: 

mert így csinálják a királylányok.

beszélni promiszkuitásról egy háromhónapos esetében, vagy csak simán kéjbérenc, amikor 3 nővel simogattatja magát?

illetve nevezhető-e szexrabszolgának lujzibujzi, amiért a bátyja ma a kádban vagy félórán keresztül a farkát locsoltatta vele a fogmosópohárból?

Igazából még nem is írtam le, mitől lett pömpöllér gaz, mert mostanra már szuperkulturált, értelmes és öntudatos nagyfiú, fene se nézné ki belőle, hogy milyen brutál kiskölyök volt ő még nem is olyan régen.

Emlékszem, amikor láttam békésen bazseváló anyukákat az utcán, úgy hogy az 1-2-3 éves csemetéjük egyhelyben állt a lábuknál, arra gondoltam magamban, hogy ezek a szegény gyerekek biztos betegek, vagy az anyjuk telenyomta őket gyógyszerrel, mert az én kölyköm, ha nem fogtam vasmarokkal a kezét, azonnal elrohant a bús picsába és futhattam utána ordibálva Kenyáig.

Emlékszem, amikor magára borította az apja motorját, tél volt, overállban volt, én 5 méterre álltam tőle, a motor kettőre, kitámasztón, odatrappolt, megragadta a kormányt -  és azzal a lendülettel borította is magára a 150 kilós gépet, majd feküdt alatta és nézett, a kormányvilla a fejétől balra tíz centire, a benzintank a fejétől jobbra húsz centire. Akkor sikerült megtapasztalnom, amiről addig csak olvastam, hogy az adrenalinfröccstől az embernek remegnek az izmai, és hogy 4 hónapos terhesen simán felrántok egy 150 kilós motort fektéből, miközben üvöltök az apjáért, mert persze megtartani már nem tudom, és mindeközben még arra is van időm, hogy lássam lelki szemei előtt a gyereket tolószékben, fekvőgipszben, a sírban. Persze semmi baja nem lett, az én ordításomtól kezdett el ő is bőgni, maga az eset olyannyira nem rendítette meg, hogy pár nap múlva megint felborította a motort, csak akkor már elugrott, és ő jött be szólni, hogy apa motorja felborult, mondom magamban ááá, dehogy, apja kint volt vele, de azért kinéztem, hát persze hogy ott állt a motor felborulva, de nekem már pillám se rebbent.

Emlékszem, amikor valamiért bementünk a takarítócsajszinkkal az anyósom volt szobájába, Lujzi fent aludt az emeleten, és még éppen csak hogy beléptem az ajtón, Gazpömpöllér mögénk lépett, bebaszta az ajtót, természetesen kívülről, ráfordította a kulcsot és vadul röhögve elrohant, mi meg csak azért menekültünk meg, mert abban a szobában is van egy telefon, és így felhívtam a szomszédban lakó barátnőmet, hogy ugyan jöjjön már át és szabadítson ki minket, mert a gyerek bezárt.

Emlékszem, amikor kétévesen lelopta a helyéről a slusszkulcsot, kinyitotta vele a kocsit, beszállt, és pöcc nélkül beindította a verdát, ami hálistennek üresben volt és a kertben állt, majd mire odarohantunk az apjával, már a kéziféket rángatta és pléhpofával leintett, hogy csak pomázra megy fagyit venni.

És amikor bezárta magát a kocsiba, aminek csak egyetlen kulcsa van, és az is apja zsebében maradt, aki elment motorral dolgozni, és én vagy másfél órát báboztam a gyereknek a kocsiajtó előtt, hogy ne essen kétségbe, és ne zúzza szét a berendezést, és amikor a medence túlsó végében kijelentette, hogy ő már prímán tud úszni úszógumi nélkül is, majd habozás nélkül fejest ugrott, és persze elsüllyedt mint a féltégla, és úgy halásztuk ki az aljáról, és amikor bemászott a kútba, és felmászott a kocsi tetejére, és kimászott az emeleti terasz ereszére, és amikor megpróbáltam szobafogságra kényszeríteni, mire fakockával kibaszta az üvegajtó tetejét és alját is, és és és és, kész csoda hogy még él, meg mi is :-)))

Viszont mostanra beérett valahogy a sok magyarázás, ordibálás, bőgés, szidás, dicsérés, mesélés, le van higgadva a kölök, esze mint a penge, úgy biciklizik, mint egy isten, úgy focizik, mint egy állat, és nagyon-nagyon szerelmes vagyok belé, az apja meg csak úgy ragyog a büszkeségtől, ha róla beszél. És még csak négyéves :-D

maugli és a kistesó

http://picasaweb.google.hu/zsuskafoto/OvisKPek

itt van egy pár fénykép a szuper ovink kerti játékairól, amire az önkormányzat évek óta nem hajlandó egy fillér támogatást sem adni, aki szeret szörnyülködni, feltétlenül nézze meg :-))))

Anya, a Gergőnek olyan szép kerek a feje, mint egy uborka!

Anya, képzeld, én már kezdem érteni a foci szabályait, nem sírok, ha nem nekem rúgják a labdát, hanem odafutok és leszerelem. A Zsombiról már öt labdát is leszereltem!

Ez itt az én hadseregem, az meg a tiéd. De az enyém nagyobb, akkor az már nem is hadsereg, hanem HÉTsereg!

Édes kicsi lánykám ma akkorát borult a kismotorjával a lejtőn, hogy előreesett a motor elé, és a száján landolt. Csóribogárból ömlött a vér, és akkora a felső ajka, mintha Angelina Joliet szájon kenték volna egy péklapáttal, mielőtt felkeni a lila rúzst :-( És az egyik fogánál elég nagy bevérzés van belül a szájpadlása felé, és a fog tetejénél is szivárog a vér, biztassatok, hogy nem fog kiesni, elszürkülni, elhalni, stb a foga.......szegény kicsi, annyira sírt és tőle teljesen szokatlan módon szótlan volt egész este, nagyon hiányzott a kis csicsergése. :-(

az én gyerekem, mert négyévesnek lenni iszonyat fárasztó dolog. Kora reggeltől medencében kell pancsolni, fröcskölni, ugrálni, sikítani, aztán biciklizni, biciklizni, biciklizni, focizni, másik gyereknek tiszta erőből nekirohanni, sírni, durcáskodni, bosszút esküdni, megint biciklizni, kishúgot baszkurálni, futni, ökörködni, ordítani, biciklizni, elesni, felkelni, majd beesni a vacsoraasztal elé, tányérba belealudni, apa által felkeltődni, fürdőszobába áttámolyogni, levetkőzni, kád előtti kilépőn összekuporodni, zsiráfos törülközővel betakarózni, elaludni, anya által felkeltődni, morogni, mint a bolhás kutya, melegvízbe belemászni, szinte azonnal elaludni, félálomban lesikáltatni, emeletre felcipeltetni, ágyban természetesen azonnal magához térni, még mindig brekegni . :-)))))

Akit érdekel esetleg a Csobánkán folyó szélmalomharc, amit annak érdekében folytatunk, hogy a mélyen tisztelt képviselőtestület ne csakis és kizárólag a saját zsebét tekintse fontosnak, hanem a gyerekeinket is, az itt kaphat némi betekintést:

http://bummafejbe.net

Ez a mai éjszaka valami horror, Gergőnek valami baja van, meg kéne csípetni egy ceceléggyel vagy mi, mert egyszerűen nem akar - illetve nem tud aludni basszus. Kezdte azzal, hogy este már raplizott, fél tízkor még fönt volt, miközben a nagyokat próbáltam meg fürdetni-altatni, három percenként rohangáltam ki hozzá, mert aludt ugyan, de csak elméletileg, gyakorlatilag hánykolódott. Isten tudja mi bántja, fogzáshoz még kicsi, meg semmi jele, a hasa nem fáj, semmi baja, vigyorog rám a félhomályban, egyszerűen csak baszik aludni. Nagynehezen elaludt a babakocsiban, de hajnali fél kettőkor sikeresen kipattant a szeme és felsírt, és innentől kezdve most az előbb aludt vissza irgalmatlan nehezen, idáig volt szoptatás, altatás, ringatás, tologatás, cumisüvegezés, tisztábatevés, felmenés, apafelébresztés brutálordítással, lejövés, sírás, rívás, evés, ivás, böfögés, majd nagy nehezen alvás, én meg már mit kezdjek magammal. Merthogy ráadásul elleptek minket a kurva szárnyashangyák, amik valahonnan a kanapé alól másznak felfelé a falra, illetve arra, aki a kanapén próbálna meg szenderegni hajnali fél ötkor, és csípnek, illetve most már pszichés alapon mindenhol érzem a kis hangyalábakat magamon, vááá, asszem bemászom a fürdőkádba aludni egyet, reggel meg kiterelem az összes kölyköt a kertbe és leirtom a kanapét valami zúzós cuccal. Fuck.

Ezeket Norka fotózta a babaklubban, szerintem gyönyörűek lettek. Köszi Norka!

a királylány, volt lepkés torta, miegymás.

Ajándékot viszont rohadt nehezen találtam neki, mert ugye a babajátékokból már kinőtt, a nagylányos barbis-pónis-gyöngyfűzőshöz meg még kicsi (hálistennek egyébként, mert amikor megláttam a 28 ezer forintos chochou babát, ami tud fosni, hányni, böfögni, valamint mágikus szemeivel követni a gazdit, na ott egy kicsit befarcoltam, mind az okádék babán, mind az árán basszus. Amúgy meg rájöttem, hogy ezek a babák a túlzott népességszaporulat ellen hivatottak védeni a magyar lakosságot. A hagyományos babák ugye a  pozitív oldalt hangsúlyozták, cukik voltak, lehetett rájuk cuki rucikat adni, ringatni, fésülgetni, max mondtak egérhangon valami cukiságot, na de ezek a szupermodern turbóbabák már a rendes kisbabák összes negatívumát produkálják, sírnak, hánynak, belázasodnak, pisilnek, egyértelmű, hogy azt  akarják elérni a gyártók ezáltal, hogy a kiskorú leányok rádöbbenjenek a felelőtlen promiszkuitás esetleges káros mellékhatásaira, lásd kisbaba, és ne szüljenek max egyet, azt is csak a társadalmi elvárások miatt, azt viszont kényeztessék el mocskos módon, megvéve neki a sok méregdrága vackot, továbbgenerálva ezáltal a fogyasztói láncot. :-)) 

Különben is a legkirályabb készségfejlesztő játék a kavics, a pocsolya és a bot, valamint ezek kombinációja, nincs olyan valamirevaló kisgyerek, aki ne baszná azonnal a falhoz a húszrongyos fisherprice-át, ha ilyet csinálhatna:

meg ilyet:

meg persze ilyet :-)

 a díszpárna-korszaknak, amikor lerakom a kölyköt a kanapéra és ott marad, maximum hangeffekteket produkál. Gergő ugyanis az ifjonti Elvist megszégyenítő módon elkezdte dobálni a csípőjét, emelgetni a fenekét, és ily módon viszont szép komótosan araszol hátúszásban lefelé a kanapéról. :-)

Természetesen ezt úgy vettem észre, hogy leraktam a kanapéra - hosszában, föléraktam a babatornáztatót, majd otthagytam, és elkezdtem vmit csinálni, pár perc múlva meg a nagytesók szóltak, hogy anyaanya, a gergő feje lelóg a kanapéról! Odanézek, és látom, hogy tényleg :-). Először is valahogy megfordult hanyattfekve, hogy már keresztbe állt a kanapén, majd addig rugdosta magát hátrafelé, hogy derékból lefelé hajolva a feje már lelógott, két centire volt a leeséstől a drágám.

Kezdődik.

:-D

ezt csak úgy, mert szépek

Előre is elnézést, de egy kicsit muszáj átállnom a másik oldalra, ez a nő kikészíti a családot, annyira vegytisztán és logikátlanul és ízig-vérig nő. :-)) És kezdem megérteni, mitől vannak úgykiborulva a pasik időnként. A bátyjával is voltak gondok, de az egyenes mint a gerenda, ha valamit nem engedtem,  ordított-hisztizett-újabban vitatkozik, de egyébként ennyi volt, egyértelmű és logikus, bár rohadt fárasztó. Na de ez a lány, hát ezt a fene se érti, időnként csak állunk széttett kezekkel és röhögünk,m ert ilyen nincs. :-D

Csak néhány kiragadott pillanat a mindennapjainkból:

Báty felvesz valami játékot, kistyúk azonnal odarongyol, és elkezd raplizni, hogy az neki kell. persze nem kapja meg, fülsértő visítás. A Bölcs és Higgadt Édesapa odamegy diplomáciai küldetésbe.

Apa: Lujzim, ne hisztizz, kérd inkább szépen el, akkor oda fogja adni a testvéred, hallod! Hagyd abba! Mondd, hogy kérem szépen, azt úgy kell ám, blablabla.

Lujzi (kb tíz perc győzködés után): Kéjem szépen.

Géza: Tessék - és átnyújtja a vita tárgyát képező akármit.

Mire Lujzi torkaszakadtából: NEM KEEEELLL!! és eldobja.

Vagy:

A játszótéren homok megy a szandáljába, odajön, elmutogatja, mi a gond, leveszem az ominózus szandált, kirázogatom belőle a homokot, ém mire a művelet végére érek, már el is szaladt félig mezítláb, és a következő 40 percben azt játsszuk, hogy odajön hozzám, nyafog, emelgeti a lábát, és mondja, hogy lába, meg szandál, azaz adjam fel rá a szandált, ám amikor lehajolok és megpróbálom ráhúzni a lábára, akkor visítva elrohan, és vérig van sértve.

Vagy:

Kaptunk a szomszédból egy rózsaszínű 12-es kisbiciklit, pillangós pedállal, minden. Pótkereke nincs, de megköszöntük szépen, majd Lujzinak jól fog jönni jövőre, egyelőre még pedálozni sem tud nemhogy egyensúlyozni. Igenám, de a tyúk meglátta a biciklit, és olyan hisztit csapott, hogy ő föl akar ülni, hogy babonásabb szülők már az ördögűzőt hívták volna. Oké, apa szerzett egy seprűnyelet, felszerelte a bringára, csajt ráültette és elkezdte tolni. Ki találja ki, mi történt? Persze hogy visítva hisztizett, mert félt. Viszont, ha levettük róla, akkor meg azért visított mert vissza akart ülni. Vááá.

Vagy:

Újabban a vécébeN kakál a kiscsillag, ami azt jelenti, hogy bemegy a vécébe, ott megáll, kinyomja a kinyomnivalót, bele a pelenkába, majd tép egy darab papírt és akkurátusan megtörölgeti vele a nadrágja hátulját, végül elégedett képpel beledobja a papírt a vécébe. Természetesen ha megpróbálom ilyenkor levetkőztetni és ráültetni a porcelánra, ordít, mint a fába szorult féreg, és kapaszkodik ezerrel. :-)

Viszont empátiából is csillagos ötös, nemcsak hisztiből, ugye a délutánjaink továbbra is utcai biciklipartyval telnek, és átlagban 1-2 óránként valamelyik kölyök elesik a biciklivel-görkorival-akármivel. Ilyenkor Lujzinővér kapát-kaszát eldobva odasiet, és rendkívül együttérzően az áldozat mellé fekszik az út közepére, néha még ordítani is segít, puszta empátiából :-DDDD

Hihetetlen.

Kismelák ma 3 hónapos, és egy igazi tündérbogár. Igazából itthon érzi csak jól magát, mminden napi kimozdulást, bevásárlást, óvodába jövés-mnést az ő alvásaihoz kell igazítanom, mert ha nem így van, ordít. Hazaérkezünk, az ordításnak vége, és megint nyugodt és mosolygós. Halak a horoszkópja, úgyhogy esélyesen azért ilyen kis szenzitív.

Hogy hol is tartunk? Nyolc kiló körül van a szentem, 74-es ruhákat hord, szépen emeli és tartja a fejét, a fölé lógatott játékokat lelkesen csépeli és gyűrögeti, nézegeti a kezét, szereti a piros színt - a piros zsíráfos ágyneműjére képes percekig bárgyún vigyorogni, imádja az éneklést, a hintáztatást, a fürdést kiváltképp - darnyi tamást megszégyenítő rúgkapálásba kezd a kádban, majd kiugrik a kezemből, és körberöhögi a fejét - igazából egy vödör vízben kéne tartani egész nap, semmi gondja nem lenne :-)

Éjszaka 8-9 között alszik el, és 5-6 között ébred, ha ez inkább 5, akkor esélyes egy visszaalvás, ha 6, akkor buktam a reggeli visszaszundit :-))) Szókincse terebélyesedik, van olyan, hogy EJ!, HEÖ és GÖ, valamint az angol ÁJ, (I)illetve a francia KÖ (que) is szerepel a listán, ebből is látszik a multikulturális nevelés hatása :-DDD

Utálja a hangos zajokat, a legósdobozt pl száműznöm kellett - hálistennek a nagy utcagyerekeskedésben nem hiányolják - mert a kiboruló kockák hangjától Gergő is kiborul, először legörbíti a száját, majd olyan üvöltésbe kezd, hogy lemállik a vakolat. :-)

Tegnap éjjel zajlott le a Rostás család éves éjjeli vándorlása, kezdtem én, Gergővel le a földszinti kanapéra. Követett gazpömpöllér, aki hajnali fél ötkor becsatlakozott a takaróm alá, de menetközben felébresztette hugibujzit, aki ordított, és ez okból kifolyólag átvándorolt az apja melletti üres helyre a mi hálószobánkba. A vándorlás alatt a gyerekemnek valószínűleg a csontjai is elvándoroltak rendeltetésszerű helyükről, mert hajnalban így aludt:     

Miss Öntudat kezd némileg megbokrosodni, a beszédével együtt a hisztifaktor is ugrásszerűen emelkedik. De továbbra is gyönyörű, bár mostanában ádáz tekintetre gyúr . :-)

Teljes nevén Mell Gyula, kétszer is meglátogatott egymás után, de igazából csak az első volt nagyon durva, rég voltam ilyen szarul, antibiotikum, miegymás, ami meg a mellemből folyó vért illeti,a kép magáért beszél :-))

Gergő kezd szervesen beépülni a családba, igazi kis vigyorgós tejbetök (már ha itthon vagyunk. Ha bárhová elviszem, ordít, mint akit nyúznak, asszem totálisan aszociális gyereket csináltunk így harmadikra, végtére is kell a változatosság :-) Itthon boldog békés gőgicse és játékpofozgatás, bárhol máshol hörgő ordítás, nem túl kellemes, viszont például a banki ügyintézést roppantmód megkönnyíti, már gondolkoztunk egy erre épülő, rent-a-ordítókisbaba szolgálat beindításán, de félek lassan kinövi, aztán itt állunk meglőve :-))

A testvérek viszont szorgalmasan ismerkednek, a fő kedvenc továbbra is a Nagy Bátyisten, akit imád.

és hát az imádat kölcsönös:

de azért most már lujzibujzi is kezdi emberszámba venni, főleg, mióta vigyorog. A szemét is relatíve ritkán próbálja meg kipiszkálni a helyéről :-)

de  a legjobbak mégis azok a pillanatok, amikor hárman vannak, a kismajom azt se tudja, hova legyen ilyenkor örömében.

Azt hiszem a fiacskámnak még sok gondja lesz a nőkkel, illetve ezzel az egész érzelmi életnek nevezett hülyéskedéssel. Van ugye életünkben a Nő, Hófehérke, azaz a szomszéd kislány.

Történt a múltkor, hogy beállít hozzánk a leányzó, kezében egy kis, takarosan selyempapírba bugyolált csomagocskával, amit a fiam kezébe nyom, hogy neki hozta. Kibontva a kis csomag egy matchboxot rejt, amit az én fiacskám áhítattal dédelget, és jó pár napig úgy hordoz, mint a véres kardot.

Még aznap este, a szokásos utcai dzsemborin a csaj meghitten átkarolja a gyerekem, és a fülébe súgja, hogy szerelmes belé. Ezt onnan tudjuk, hogy az én fiacskám, azaz más néven a diszkréció világbajnoka ezt a tényt úgy tíz méterről odaordította nekünk nagy röhögések közepette: ANYAAAAA, A JEBEKA SZEJELMES BELÉÉÉÉÉM! MUHAHAAAA!

Na aznap este az ágyban a szerelemről beszélgettünk, okítottuk a kölyköt, hogy a lányok miért is virágszálak, hogy a szerelmet miért nem kell szétordítani a világba, stb, stb, ennek eredményeképp másnap délelőtt, amikor a bolt előtt találkoztunk Rebekával, már nyolc méterről üvöltötte teli torokból, hogy REBEKAAA, SZEJELMES VAGYOK BELÉÉÉÉD! és nézett elégedetten, mint aki végre mindent a helyére pakolt. Igenám, csakhogy Rebeka, akit az előző esti incidens némileg kiábrándított, most csak annyit közölt szemlesütve, hogy ő meg már nem.

Na a gyerek itt befarcolt, és láttam rajta, hogy semmit sem ért az egészből, és elég valószínűnek tartom, hogy lesz ez még így a későbbiekben is. :-)))

Azért a nap folyamán kibékültek, olyannyira, hogy este a kádban ázva a gyerekem arról informált minket, hogy  ő a Rebekát fogja feleségül venni majd, és vele óhajtja a titkos sejtecskéit összekeverni, hogy gyerekük legyen. :-)))

Mondtam, hogy részemről oké, de ha lehet, ezt a sejtes dolgot halasszák egy kicsit.

:-D

Ha összeszámolom eddig, a következőket szerezte be magának a biciklibajnok: lenyúzta az orrát, a tenyerét, van egy mély vágás a sípcsontján, karcolások az arcán, amikor arccal nekiesett a Márk biciklijének, a térde leírhatatlan, nemcsak a friss és félig gyógyult horzsoláskupac, hanem a bőre alá beépült, lesikálhatatlan kosz miatt is, a bokája olajfoltos, és akkor azt még nem is veszem számításba, amikor a nagy viharok utáni napon úgy beleesett az utca végén lévő 20 centi mély pocsolyába, hogy csak úgy csattant,  - mert ugye hol is faroltassuk a biciklit, ha nem a 3 méteres pocsolyában - és még az alsógatyája meg a zoknija is csuromvíz lett - jelzem a gonosz anya mit csinál ilyenkor: falnak esve röhög a gyerekén, aki így viszont szintén erre a megoldásra kényszerül a bőgés helyett :-))

de szerintem meg így kell kinéznie egy gyereknek nyáron, szóval nincs ezzel semmi baj. :-)

Amíg Gazpömpöllér a biciklitrükkjeit gyakorolja, addig a drágalátos hugica pasizik:

 vagy alkot:

vagy pasizik ÉS alkot :

Bicikli az van kéremszépen, kettő hete kábé másról sem szól az életünk, mint a biciklizésről, ugye a gyerek egy nap alatt megtanult tekerni a kis 12 es cangáján, majd másnap átült a 16-osra, és hát azóta nem nagyon száll le róla, csak ha muszáj.

hazajön az oviból négykor, és este kilencig megállás nélkül teker. Hihetetlen :-)))

Ennek eredményeképp sikerült a csontúj hauser bringáját tíz nap alatt szétdarálni, a hátsó kerék konkrétan annyira elkopott, hogy eltűnt, lelaffadt, külső-belső tönkrement, ugyanis a csemete igen profin farolgat a cangával, és az ugye koptatja a gumit. Úgyhogy ma reggel a gumisnál kezdtek a férfiak.

Ami viszont még zseniális, és aminek nagyon örülök, hogy kialakult egy kis csapat, mint anno a békeidőkben, 8-10 gyerek a környékről, szomszédságból, mind elénk gyűlnek,ugye egy kis zsákutcában lakunk minimális autóforgalommal, ki biciklizik, ki görkorizik, Lujzi nyomja a piros műanyag motoron, aszfaltrajzolnak, fáramásznak, viháncolnak, eközben a szülők műanyag kisszéken, meg a párom által gyártott padon (rajta diszkrét felirat: anyapad, előtt egy kisméretű B betű, khömm:) ücsörögnek, beszélgetnek, apukák söröznek, tiszta 80 as évek Balaton feeling, és ez megy sötétedésig vagy még azután.

A haszon többszörös. Először is remekül érezzük magunkat, főleg az én társaságfüggő gyerekem, aki zsezseg és pezseg és viháncol. Kialakul ugye egy gyerekcsapat - akik reményeink szerint a későbbiekben is haverok maradnak, ismerik egymást, együtt bandáznak, ismerek őket egytől-egyig, a szüleiket is, mind tök normális, akikkel nyugodt szívvel hagyom a kölyköt, végülis szerintem így kell közösséget fenntartani, nem úgy, hogy mindenki bent ül a saját kertjében és unatkozik :-)

Én nem tudom miből van ez a gyerek, de ez elképesztő. :-)

Tegnap reggel arra ébredek, hogy a gyerek félkómában támolyog lefelé az emeletről, majd összecsuklik a kanapén, és fetrengeni kezd, hogy fáj a hasa. Ha hozzányúlok, sír, majd mondat közben egyszercsak elalszik, felborul, keze-lába lóg, ébresztgetésre alig reagál, csak nyüszög. Namost én még ilyennek nem láttam soha a kölökmedvét, akármit benyalt, mindig produkálta a tüneteket, fosott, hányt, köhögött, mikor mit, de közben végig önmaga volt, soha nem verte le a lábáról a betegség. Úgyhogy most ökölbe szorult gyomorral keltettem az apját, hogy orvoshoz a gyerekkel, de azonnal, és keményen kerülgetett a bőgés.

Apja, aki nem egy befosós alkat, és mindig röhög a paráimon, ez alkalommal dettó befosott, ölbe kapta a gyereket, ráhúztunk egy gatyát meg egy pólót, de úgy kellett öltöztetni, mint egy rongybabát. Ölben kicipelte a kocsihoz, berakta, eltűztek, én itthon szűköltem.

Negyedóra múlva jönnek haza, gyerek a saját lábán ugrabugrál, benyit, és aziránt érdeklődik, hogy lehet-e melegszendvics a reggeli, majd betol 4 pirítóst :-)))))

Doki azt mondta, hogy ő nem lát semmi drámait, szerinte vírus, pihenjen, igyon, aztán délután jelentkezzünk, hogy mi a helyzet. Amúgy ő a világ legjobb, legkedvesebb, és ráadásul legjóképűbb ;) gyerekorvosa, szóval én maximálisan bízom benne, és hízik a májam, mert amikor délután azzal hívom fel, hogy az a gyerek, aki reggel még látványosan agonizált, az a gyerek megtanult kétkerekű bicajjal kerekezni a nap folyamán, és egész nap kint tombol a kertben, akkor jót röhög, és közli, hogy hiába, ez egy acélos csávó, ennyivel lenyomta a vírust. :-)))))))

P.S.: Ma estére viszont a jóval kevésbé acélos anyja kifingott, ráz a hideg a láztól, mindenem fáj, és alig bírok járni, kéjmámor volt így 3 gyereket megvacsoráztatni, lefürdetni, felöltöztetni, és ágyba dugni, mert persze a jóember ma sokáig dolgozik, váááááá.

Az vagyok én.

Mert amikor szoptatok, akkor egyik kezemmel tartom a Gergő fejét, a másikkal a János vitéz című hőskölteményt, ami most Barnabás lieblingje, és olvasok belőle, most tartunk a kutyafejű tatároknál, a csípőmön meg Lujzit hintáztatom, aki időnként harsány kacagással megpróbál tigrisbukfenccel rávetődni a kis torkosborzra, olyankor félkönyékkel hárítok, és közben magamban erőteljes kifejezésekkel illetem a szoptatási tanácsadókat, akik szerint a szoptatáshoz elengedhetetlen a szemkontaktus, a kényelmes testhelyzet, valamint a csendes, meghitt félhomály. Muhaha.

:-D

Most nagyon jó, rögzíteni akarom ezt a pillanatot, tökre és nagyon boldog vagyok, és iszonyú büszke a gyerekeimre. Gazpömpöllér megjavult és egy tündéri okos nagyfiú zseniális dumákkal és férfias hobbikkal, és okos és értelmes és irtó jókat lehet vele már beszélgetni.

Lujzibujzi egy tündér továbbra is, beindult a beszélőkéje, mindent utánunk mond, kis mondatokat rak össze, egész nap azt hallgatom a kis csicsergő hangján, hogy anya,anya, méz, bijág! anya, méz, pleple! ami azt jelenti, hogy anya, nézd, virág meg lepke! És persze gyönyörű és igazi bújós cica.

Gergő meg....Gergő meg egy arany pofa, nagyon derűs kis kölökmaci lesz, a szemlélődősebb fajtából. Éjszaka már egész szuperül alszik, egyszer ébred csak, általában nyolc körül alszik el, 4-5 körül kel, és még visszaalszik nyolcig.

Elkényeztet a sors, komolyan, iszonyú szerencsés vagyok, hogy három ilyen csudaklassz kölyköm van. :-))

befejezem az ömlengést, de ez most kikívánkozott :-DDD

életlenek ugyan a képek, mert nem akartam pofán vakuzni szerencsétlent, de azért látszik a szép kis pofija, meg hogy milyen frankón tartja magát.

ja és még jobban az apjára hasonlít, mint a bátyja :)

Vajon melyik jobb, a véridegesítő vezérmártír anyós, aki üngyülibüngyülizik a gyerekekkel, és atomgagyi kínai szarokkal látja el kis családunkat, viszont totál megbízható, és ha szükség van rá, kapát-kaszát eldobva jön, vagy a szuperjófej, laza és vagány nagyapa, aki viszont anyu halála óta megbuggyant, és néha-néha felbukkan, amikor a csaja éppen engedi, akkor viszont háváj és habzsidőzsi?

Normális nagyszülőket akarok!

fürdőkádas párbeszéd gyermek és apja között, én kint röhögök

-Apa, játszunk rákosat?

-ööö....nem.

:-D

Lesz még bajunk vele, az tuti. Mert amellett, hogy gyönyörű és szépséges és fürtös és huncut és csupa bű és csupa báj, egy igazi misszpunci lakik benne, mi meg csak állunk az apjával és nézünk, mint hal a szatyorban. Ugye nekem a bátyja az alap, az ő reakcióit szoktam meg, ő meg egy totál vagány, bátor, merész és pofátlan gyerek volt mindig is, sose félt semmitől, sose volt anyás, félős, bújós, vidáman elindult bárkivel a világ végére is, ha hívták.

Ehhez képest Lujzibujzi utálja az idegeneket, rájuk se néz, eltakarja a szemét, és széles ívben kikerüli őket, és nyafooooooog végeláthatatlanul. Mindenen. Bármin. Mert az oké hogy sír és retteg, ha egy lovat látunk, és a minimális távolság az hét méter, amit betartva hajlandó elhaladni egy ló mellett, ami tekintve, hogy lovarda van a közelben, és viszonylag rendszeresen parkolnak lovak az utcánk végén, igen praktikus tud lenni. Az oké hogy a barátnőmék óriási vizslájától visít és ordít ha csak meglátja, végtére is a kutya feje magasabban van, mint az övé. De hogy mi a szottyosra szopkodott mongúztőgyért kell pánikolva visítani egy 8,5 centis teknőstől, aki úgy mozog, mint a lassított felvétel, illetve miért kell orbitális hisztit rendezni azon, hogy egy szúnyog vagy mi belefulladt a fürdővízbe, na ezt valaki magyarázza el nekem. Meg azt is, hogy miért kell nyávogva fejet fogni, ha csak egy kicsit is fúj a szél, vagy ha koszos lesz az ujjunk hegye, és hogy miért nem lehet kézzel megfogni azt a kibebabrált lekváros kenyeret, miért kell mutogatni, hogy etessen meg vele a cselédség?

Ja és a kedvencem, amivel naponta-kétnaponta tuti megszivat valamelyikünket, odavonszol a gyümölcsöstálhoz, és a szájára mutogatva, meg hangos BAJÁ, BAJÁ, kiáltásokkal tudtomra adja, hogy, hé rabszolga, burkolnék egy kis banánt. Mivel ismerem, visszakérdezek, Lujzi, kérsz banánt? Igen, bólogat komoly fejjel. Oké, kiveszek egyet, meghámozom, letöröm a felét, és odanyújtom őfelségének, aki erre sértett NEMMM! felkiáltással elfordítja a fejét, és a továbbiakban a téma a részéről lezárva, és orbitál hisztivel reagál minden kísérletre, amivel a mocsok szülei belé akarják tömni azt az undorító banánt. És ezt ugyanígy vízzel, almával, bármivel, kivéve a  szakrális túrórudit, mert az mindig és minden körülmények között fogyasztható.

Apja szerint doktori disszertációt lehetne belőle írni, a Női logikátlanság csendes bája alcímmel, és hát valóban.

Viszont szerintem van annyira szép, hogy csak talál majd magának egy balekot, aki elviseli :-)

A fülinap teljesen jól zajlott, először óvodai köszöntés, énekléssel meg sütizabálással, amit persze én sütöttem éjszaka, sztahanovizmus rulez, de egyébként muszáj volt, mert a vagyoni különbségek miatt nem szabad cukrászdai tortát vinni, nehogy szarul érezze magát, akinek nem telik rá - mondjuk az én véleményem szerint ez spec a szülők parája főleg, szerintem egy négyéves telibe leszarja hogy otthoni vagy cukrászdai tortát ken éppen szét a mellette ülő Józsikán, de mindegy, sütöttem, mint kisangyal :-)

Aztán hazahoztuk, jöttek vele a legjobb barátaink is, meglepődtünk, hogy öt darab kiskorú mekkora pusztítást képes végezni egy hússzeletes tortán, és utána még simán leül és betermeli a vacsorát, ajándékot bontottunk, zsezsegtünk, szóval jó volt, itten vannak a képek, tudom, hogy elfogult vagyok, de szerintem gyönyörű fiam van :-))) És persze jönnek az emlékek, a kis kopasz golyófejről, a fehérszőke loknis totyogóról, és csak nézek, hogy mekkora már, és hogy milyen ügyes meg önálló, körmondatban beszél, gombot gombol, csomót köt, egyedül öltözik-vetkőzik, cd-lejátszót kezel, pengén távirányít, szuper sáskát rajzol, pazar malacteát főz , és még ezer más minden, amin csak lesek :-)

na, jöjjenek a vadmalacok :

A büszke négyéves :-)

A büszke négyéves darut szerel

Menj innen kisfiam, most apuci játszik :-))))))

Mike Tyson elmehet a sunyiba, itt az utód, a hathetes, hétkilós csobánkai rettenet, na, mer valaki kötözködni? :-))

Ma négyéves az én gyönyörűséges fiacskám, aki az előbb főzött nekem virtuális teát egy homokozóvödörben, majd amikor épp a számhoz készültem emelni a virtuális csészémet, óvóan figyelmeztetett: Vigyázz, anya, ez malactea, malacíze van; kicsit savanyú!

és nem értette min vinnyogunk az apjával :-)

vasárnap meg megállt előttem a csokor virággal, kipirult arccal, és rákezdte: zölderdőbenjártaaam :-D

Lámúr márpedig van, a szomszédban lakik, Rebekának hívják, egy csoportba jár a fiacskámmal és nem mellesleg úgy néz ki, mint Hófehérke. A hétvégét gyakorlatilag együtt töltötték Gaz Pömpöllérrel, és hát végigasszisztálni egy négyéves szerelmespár egy napját totál szürreális élmény, hol röhögtünk ezerrel, hol meg csak lestünk, mint esztergomi érsek a spriccpartin :-)

Effektíve elmondhatjuk, hogy egy nap leforgása alatt a két kiscsoportos stabilan hozta egy átlagos párkapcsolat minden elemét, a kezdeti rózsaszín ködtől az ágyjeleneteken át a végzetes, osztozkodós összeveszésig este hatkor. Még gyűrű is volt, meg szilvásgombóc.:-)

Kicsit úszok, próbálkozom az írással, egyelőre azonban csak ennyire telik, de ez szerintem fantasztikus tömörséggel érzékelteti, mi is az úgynevezett stájsz. 

Ezt már régen meg akarom írni, mert szerintem ennél durvábbat még nem produkált a gyerekem, hálistennek én nem voltam jelen a produkciónál, de mivel vizuálisan ott vagyok a szeren, el tudom képzelni.

Előzetesen tudni kell a gyerekről, hogy relatíve későn lett szobatiszta, három évesen, addigra minden másban már hatalmas önállóságra tett szert, így amikor hirtelen szobatiszta lett, az is olyan pömpölléresen zajlott, semmi anyaaa, pisilni kell segíts, és társai, a sarj nemes egyszerűséggel bemegy a vécébe, elintézi amit el kell intézni, majd kisétál, én meg rángatom vissza és mantrázom, hogy megtöröl, lehúz, kezet mos, stb stb.

Mostanra ez már azért nagyjából megy.

Nade.

Történt, hogy a múlt héten, engem tehermentesítendő,  a jó édes apukája elvitte az én gyerekemet magával szombat délelőtt bevásárolni. Sokfelé mentek, sok minden kellett, 9 körül elindultak itthonról, 12 után értek haza valamikor. Én pont a leányzót altattam az emeleten, és arra jövök le, hogy az én egyébként életvidám és tetterős emberem fejét lógatva, üveges tekintettel ücsörög, és fásultan néz maga elé, mint a súlyos katasztrófák túlélői.

Némi faggatózás után kibukott belőle a sztori, gyenge gyomrúak tekerjenek. Ugyanis az én drága okos, értelmes, önálló és vagány elsőszülöttemre a Pomáz főterén lévő vegyesboltból kifelé jövet rájött a vécézhetnék. Mivel megkérdezni, szólni, nyafogni, vagy ilyesmi az nem az ő stílusa, ezért, amíg szerencsétlen apja a kasszánál fizetett, ő ügyesen és önállóan kisétált a bolt elé, és a küszöbtől 5 centire odaszart egy akkorát, hogy csak na, majd mikor az apja kiért, akkor éppen letolt gatyával, lehugyozta a kupacot. Ismétlem, Pomáz, Fő tér, szombat délelőtt.

Kész, roló, ilyen a világon nincs, mauglit neveltünk, ücsörögtünk, (illetve előbb én elvonultam sírva röhögni) aztán rájöttünk, hogy banyek, végülis az a mondat, hogy tilos az utcán szarni - ez így effektíve soha nem hagyta el a szánkat, nekünk túl evidensnek tűnt, de hát ezek szerint nem az. Vááá. Szegény emberem se szidta meg a kölyköt, szépen kért papírt meg vizet meg felmosót és szatyrokat lebaszva felpucolta Pomáz főterét, majd hazahozta és öszeroskadt. :-)

Szóval én nagyjából biztos vagyok benne, hogy Isten nagyon szeret, amiért ilyen szép családot adott nekem, de néha abban is biztos vagyok, hogy Vonneguton szocalizálódott.

:-D

bebizonyosodott, hogy a lánykám egy vérbeli művész. Mindenben meglátja a benne rejlő művészi alkotást, egy sima, hétköznapi banánban is. AZ alábbi performanszot pár másodperc alatt hajtotta végre banánnal és tejfoggal, mi viszont napok óta röhögünk rajta, mert ilyen nincs. :-D

A műnek még nincs címe, kreatív öleteket várunk. Zombanán? Hallobanánween? A banánember bosszúja?

immáron 1 hónapos vénség, paraméterei: 61 centi és 5800 gramm, azaz kerek egy kilót hízott egy hónap alatt, nőni viszont nem nőtt - ami nem igaz, csak a kórházban másképp mérik a babákat mint a védőnő, ezért van ez mindig így az elején. Szóval óriási és hatalmas, és tök erős, tartja a fejét, igaz, még kicsit bólogatókutyás, de tartja.

És vigyorog :-)

Rám naponta többször, de egy-egy mosolyt elcsíptek már a tesók meg apa is, irtó édes. Mielőtt elmosolyodna, egy-két percig enyhén összeráncolt homlokkal, bandzsítva, elmélyülten koncentrálva figyeli az arcomat, amolyan - hé gecó, láttalak én már valahol? -  típusú arckifejezéssel, majd a fogaskerekek szinte hallhatóan összekapcsolódnak, a tantusz lepottyan, kölökmaci rádöbben, hogy hohó és háhá, hiszen ebből a nagy bólogató lufifejből jön ki valahol a kaja - na és akkor elvigyorodik

az első képen azt demonstrálja, milyen az, amikor Supermant éppen felszállás közben találja tarkón a kábítólövedék, a másodikon pedig a faágon sziesztázó, gazellát emésztő leopárdok életébe nyerhetünk röpke betekintést.

:)