Az vagyok én.

Mert amikor szoptatok, akkor egyik kezemmel tartom a Gergő fejét, a másikkal a János vitéz című hőskölteményt, ami most Barnabás lieblingje, és olvasok belőle, most tartunk a kutyafejű tatároknál, a csípőmön meg Lujzit hintáztatom, aki időnként harsány kacagással megpróbál tigrisbukfenccel rávetődni a kis torkosborzra, olyankor félkönyékkel hárítok, és közben magamban erőteljes kifejezésekkel illetem a szoptatási tanácsadókat, akik szerint a szoptatáshoz elengedhetetlen a szemkontaktus, a kényelmes testhelyzet, valamint a csendes, meghitt félhomály. Muhaha.

:-D