van Lujziszájam is, amin nagyon röhögtünk, az pár napja volt, amikor lezser mozdulattal a szőnyegre csapta a tarhonyás hússal teli tányérját, majd az etetőszékből kihajolva megszemlélte a látványt, és fennhangon elkezdte sajnálni a tarhonyákat, úgysmint szeeeegény tahhonya, szeegény tahhhonya :-D
A másik pedig tegnap reggel történt, én a kanapén kómáztam lent egy átgergőzött éjszaka után, mikor arra ébredtem hirtelen, hogy Lujzi az előző nap kapott szandáljának a talpát próbálja az orromba gyömöszölni, és erélyesen felszólít, hogy vegyük föl. Kissé morcosan közöltem a lánylénnyel, hogy mindjárt, várjon már egy kicsit, előbb fel kéne öltözni, mire hisztirohamot kapott és úgy vágta a falhoz a szandált, hogy csak úgy csattant. Na itt én kezdtem el morogni meg rászólni, hogy ilyet nem szabad, mire az egérmakett üvöltve közli velem, mint egy végső érvet: APÁJÉÉ VADOK!
Igeen? - mondom én ledöbbenve-röhögve, akkor mehetsz fölfelé hozzá! El is indult a csirke duzzogva, apja pont jött lefelé a lépcsőn, félúton találkoztak, és a karjaiba vetette magát, és negyedóráig magyarázta neki, milyen rettenetes és felháborító dolog történt vele.
Egyszer úgyis agyoncsapom. :-D
Csak hát olyan szép, a múltkor hagyta hogy befonjam a haját, kész nagylány :
