Az előző rész tartalmából: Donna Rebecca orrfelhúzva elvonult, miután a gaz Pömpöllér de Marco a holdra történő felrúgást ígért be neki. Pömpöllér, magára maradva ráeszmélt, hogy élete mit sem ér szíve hölgye nélkül, így utánament, és meglepve tapasztalta, hogy a ladyt máris egy csinos barátnője vigasztalja, a zöldszemű Boglárka. Ám még mielőtt kitört volna a fergeteges gruppen party, szegény gyerekem leesett a lépcsőn (nincs korlát), és finoman szólva is szétzúzta magát, így a romantika után rögvest a horrorcsatorna nyomódott be a távirányítón, a két csaj aggódó tekintettel kísérte haza a patakvér, felhasadt állú, zokogó kiscsávót, aki csak nagy nehezen higgadt le, a feje meg valami egészen hihetetlenül ronda, nem is a nagy horzsolás a brutál, hanem az álla a kétszeresére dagadt, (igazi vérmacsó baseballbika külsőt kölcsönözve egyébként :), és olyan lila, mint a szilva, így fordul át a sztori KÉKszakÁLL történetébe, aki hálistennek már alszik, és ugyanúgy röhög, mint a baleset előtt.

kép, csak erős idegzetűeknek

Lujzibujzi viszont undorítóan viselkedett, szegény bátyját próbáltam ápolni, mosogatni a vért a fejéről, vigasztalni, közben tépelődtem, hogy lesz-e ebből ügyelet vagy sem (mert persze mikor essen le a gyerek két méter magasról a fejére, ha nem akkor, amikor apa céges tréningen vagy mi a szaron van 3 napig), a lánylény meg még talán jobban visított, mint Pömpöllér, hogy nehogy már öt percig ne körülötte forogjon a világ, és a tökéletesen ép lábára mutogatva ordította, hogy neki is bibije van, azonnal őt, komolyan fontolgattam, hogy leöntöm hideg vízzel.

És persze az ideg, az később jön, hogy hálistennek, hogy csak ennyi baja van, mert egy ilyen esésnél konkrétan a nyakát is kitörhette volna....:-/