tegnap volt reményeim szerint a mélypont, a két kicsi teljesen összeomlott, Gergő egész nap sírt, hol csak nyöszörögve, hol üvöltve, vagy aludt, totálisan rámpiócázta magát, egész nap nem rakhattam le a karomból, úgyhogy egy 12 kilós feszengő-vonyító csomaggal a…
Pirospont jár viszont Pömpöllérnek, mert bár nagyon nehéz őt elviselni a bezártsági agyroggyanása miatt, nagyon empatikusnak bizonyult, tegnap óta, mióta Lujzi kókadt, nagyon aranyos vele, a szokásos egymást csesztetés helyett olyanokat művelnek, hogy olvadozok, magához öleli,…
Na most dőlt be a két kicsi, reggelre egységesen 39,3 lett a láza mindkettőnek, és ezúttal nem fahrenheitben, ájuldoztak is szépen kétfele, lassan kirakom a kapunkra a közkórház és járványközpont táblácskát, abban bízom csak, hogy ők most értek el abba a stádiumba, amiben…
merthogy a gyereknek alakul a humorérzéke, és azt most megmondom, hogy ugyanolyan rettenetesen cinikus és mocsok beszólásai lesznek, mint a drágalátos apjának :-)Történt ma ugyanis, hogy elmentünk a boltba, és kifelé jövet csoszogott velünk szembe egy öreg néni bottal a…
Nyavalyogni fogok, előre szólok, vááhhhhhhhh. Merthogy azvan, hogy Gazpömpöllér egy bitang gyerek, és már tök jól van, egy estét-éjszakát volt nagyon lázas, most még némileg taknyos és ha nagyon rohangál, akkor rájön a köhögés, de ezektől eltekintve teljesen funkcionális,…
Hogy idézzem Szily Lászlót, a gyerekek téli influenzája egy lázzal, köhögéssel, orrfolyással, és egy nagyobbfajta készpénzmáglya elégetésével járó tünethalmaz. És ez így van. :-)Pömpöllér benyalta ugyanis az aktuális köhögős vírust, sípol a tüdeje, mint állat, a…
Két napja ez nálunk az abszolút és totális sláger, térdenállva könyörögnek, hogy megnézhessék mégegyszer, kábé olyan hetvenszer néztük meg, és minden egyes alkalommal a szőnyegen gurulva, fetrengve és vinnyogva röhögnek rajta, én meg rajtuk, bár bevallom, a csőszájú pink…
valaki segítsen, a gyerek megint bekérdezte a tutiságot. Nézte a Magyar Népmeséket, majd utána odajött, és a következőt kérdezte:-Anya, a szegényeknek miért van mindig sok gyerekük?Na? :-)Mondjam azt, hogy nincs pénzük fogamzásgátlóra, vagy kezdjek el neki magyarázni a…
Szóval magyarázza el nekem valaki, hogy miért van az, hogy egyfelől a gyerekem olyan okos, mint a nap, olyanokat kérdez, hogy leesek a székről, iszonyúan érdeklik a klasszik kisfiútémák, úgysmint a dínók, a bolygók, a vulkánok, a gladiátorok, a vikingek, a kurucok, simán…
nagyon okos és nagyon ügyes, olyan büszke vagyok rá, hogy ihaj! Most már totálisan kétlábon közlekedik, és bár még durvább hatások, mint pl Gaz Pömpöllér menetszele képesek felborítani, de sitty-sutty lábraáll megint, és megy és megy és megy, kezek lazán ökölbeszorítva a…




