Szóval magyarázza el nekem valaki, hogy miért van az, hogy egyfelől a gyerekem olyan okos, mint a nap, olyanokat kérdez, hogy leesek a székről, iszonyúan érdeklik a klasszik kisfiútémák, úgysmint a dínók, a bolygók, a vulkánok, a gladiátorok, a vikingek, a kurucok, simán dobálózik olyan szavakkal, hogy magmakamra meg szeizmográf, meg olyan profi vulkánt rajzol magmakamrástul, kitörésestül és kétoldalt kocsival kétfelé menekülő tudósostul, hogy lehidalok 

és fullos mentőállomást épít legóból, és komplett sztorikat játszik el a kis biszbaszokkal

 (nem látszik jól a képen, de a kék autó egy ún. kisbabatárolót húz maga után, amiben a beteg kisbabákat mentik, azt hiszem, soha életében nem hallotta azt a szót, hogy inkubátor, mégis épített egyet).

Szóval ilyen a gyerek, zseniális és tüneményes és okos és ügyes - és mindennek ellenére mostanában az elviselhetetlenség határát súrolja megint, és rendszerint azzal, hogy úgy viselkedik, mint effektíve egy szellemi fogyatékos, hörög, artikulálatlanul ordít mindenféle óvodából hazahurcolt idióta mondókát, ha szólok hozzá, rám se bagózik, majd amikor a negyedik szólásnál már emeltebb a hangom, akkor meg megsértődik, és elkezd rángatózva ordítani, akkor már azért lehet rá szólni, követelőzik, majd amikor nem kapja meg, amit éppen kitalált magának, beduzzog és morog, mint a bolhás kutya, a testvéreivel önjelölt gestapósat játszik, azaz ha valami rosszat csinálnak, és én rájuk szólok, ő úgy gondolja, itt az ő ideje, odarobog, és lebasz egyet mondjuk szerencsétlen Lujzinak, alig bírom megfékezni, és elmagyarázni neki, hogy ezt nem csinálhatja, nem ő az anyja, hanem én, a szidás meg büntetés az én dolgom, ő nem szankcionálhat, és nem és nem és nem fogja föl, olyan, mint aki egyszerre tolt speedet meg kokót, esküszöm.

Iszonyúan feszegeti a határait, és a türelmemet, most épp a legújabb, amit még sose hallottam tőle, hogy ő utálja az ovit, kérdem, miért, mert ott mindig csak parancsolgatnak az óvónők, ő olyan ovit szeretne, amiben nincsenek óvónők, csak gyerekek, és különben is, miért kell neki szót fogadni az óvónéniknek??

Úgy érzem magam, mintha egy kiskamaszom lenne, frankón belázadt, és kőkeményen próbálja átvenni a család fölött az uralmat, amit persze nem hagyunk, és mostanában óriási konfliktok vannak velem is, az apjával is, esténként meg mi vitatkozunk az apjával, hogy mit is kéne meg hogy is kéne.