Bicikli az van kéremszépen, kettő hete kábé másról sem szól az életünk, mint a biciklizésről, ugye a gyerek egy nap alatt megtanult tekerni a kis 12 es cangáján, majd másnap átült a 16-osra, és hát azóta nem nagyon száll le róla, csak ha muszáj.
hazajön az oviból négykor, és este kilencig megállás nélkül teker. Hihetetlen :-)))
Ennek eredményeképp sikerült a csontúj hauser bringáját tíz nap alatt szétdarálni, a hátsó kerék konkrétan annyira elkopott, hogy eltűnt, lelaffadt, külső-belső tönkrement, ugyanis a csemete igen profin farolgat a cangával, és az ugye koptatja a gumit. Úgyhogy ma reggel a gumisnál kezdtek a férfiak.
Ami viszont még zseniális, és aminek nagyon örülök, hogy kialakult egy kis csapat, mint anno a békeidőkben, 8-10 gyerek a környékről, szomszédságból, mind elénk gyűlnek,ugye egy kis zsákutcában lakunk minimális autóforgalommal, ki biciklizik, ki görkorizik, Lujzi nyomja a piros műanyag motoron, aszfaltrajzolnak, fáramásznak, viháncolnak, eközben a szülők műanyag kisszéken, meg a párom által gyártott padon (rajta diszkrét felirat: anyapad, előtt egy kisméretű B betű, khömm:) ücsörögnek, beszélgetnek, apukák söröznek, tiszta 80 as évek Balaton feeling, és ez megy sötétedésig vagy még azután.
A haszon többszörös. Először is remekül érezzük magunkat, főleg az én társaságfüggő gyerekem, aki zsezseg és pezseg és viháncol. Kialakul ugye egy gyerekcsapat - akik reményeink szerint a későbbiekben is haverok maradnak, ismerik egymást, együtt bandáznak, ismerek őket egytől-egyig, a szüleiket is, mind tök normális, akikkel nyugodt szívvel hagyom a kölyköt, végülis szerintem így kell közösséget fenntartani, nem úgy, hogy mindenki bent ül a saját kertjében és unatkozik :-)