Úgyis közeleg a születésnapom, igazán megerőltethetné magát valaki és megajándékozhatna eggyel, de istenigazából jótanácsokat is szívesen fogadok, mert per pillanat teljesen tanácstalan vagyok, hogy mégis mi a búbánatot kezdjek a kiscsibésszel, aki alvás tekintetében egyszerűen kriminális. Mondjuk, oké, még így is jó az átlagom a két jóalvó gyerek után, tekintve hogy Pömpöllér hat hetes kora óta este nyolctól reggel nyolcig aludt, kivétel nélkül, akkor is ha beteg volt, négy és fél év alatt a két kezemen meg tudom számolni, hányszor ébredt fel éjszaka, emlékszem, egygyerekes (így kell ezt írni?) szülőkként még lazán elmentünk este ide-oda, nagymama ült a bébiőr mellett, de szívnyugalommal mentem el, tudtam, hogy nem fog felébredni, és hát valóban nem. A délutáni elvással már voltak nagy csaták, míg végül feladtam, akkoriban születtek a hülyealvásos képek zömmel, mostanra már abszolút nem alszik ebéd után, ő tudja.

Ugyanígy, bár Lujzi nem ennyire korán, de azért relatíve normális időben átaludta az éjszakákat, ebéd után pedig önállóan megfogja a cumiját meg a fétisbárányát és puszikat dobálva felslattyog a szobájába, bemászik az ágyába, alszik, ébredés után pedig leslattyog, kezében hurcolva a délutáni toalettjét, úrinő ugyanis nem viseli ugyanazt délelőtt, mint délután ugyebár. Ő mindig is ufó volt abból a szempontból, hogy soha nem igényelt altatást, erre már kéthetes korában rájöttem, amikor nyűgös volt, fáradt, én ringattam a kezemben, ahogyan az már anno a bátyjával bejött, ő egyre jobban ordított, végül leraktam a babakocsiba, mondván, lányom, ha úgyis ordítasz, akkor tökmindegy hol teszed, mire a nyuvla megkönnyebbülten hanyattvágta magát, hogy végre sikerült megértetnie velem, hogy mit akar, és elaludt, és onnantól úgy kellett altatni, hogy ágyba berak, megpuszil, kimegy, ő meg aludt, mint a  lőtt nyúl.

Az is igaz, hogy az ember ilyenkor hajlamos elhinni, hogy ő csinál valamit jól, pedig nem, azaz igen, de tulajdonképpen mindegy, hozott anyagból dolgozunk, én legalábbis úgy gondolom, és ez most be is bizonyosodik, merthogy Gergőnél azt tudom a két kezemen megszámolni, hogy hányszor aludta végig az éjszakát, de az is lehet hogy egy kezem elég lenne hozzá banyek. Nagyon lassan haladunk, most már legalább az ágyában alszik, és nem kell vele a kanapén héderelnem a földszinten, hogy ne üvöltse fel a család többi tagját, nem kell órákon át tologatni a babakocsiban, hogy amikor másfél óra után, amikor szinte hallottam, ahogy pusztulnak az agysejtjeim végre félálomban hátradőlök, ő kiegyenesedjen a babakocsiban és ordítson, szóval javul a helyzet, javulgat, de a normálistól még mindig fényévekre vagyunk. Ma például fél nyolckor aludt el, és tízig háromszor kellett felmennem hozzá, mert torkaszakadtából üvöltött, hirtelen, a semmiből, felrohanok, megsimizem, visszafektetem, betolom a szájába a cumit, öt perc alatt visszaalszik, én lemegyek, és 45 perc múlva kezdődik elölről, és nem fogzik, és nem hascsikar és nem beteg, és nekem már nagyon tele a petefészkem azzal, hogy megszűnt az esti pár óra nyugalom is, ami az ép elmém egyik nagyon fontos kelléke, hogyha már egész kibabrált nap legózok és kirakózok és autózok és fésülök és segget törlök és etetek és itatok és vakarok és öltöztetek és vetkőztetek és békítek és szidok és már a melltartómból is legódarabka pottyan ki  (ember szerint lehet hogy  észrevétlenül legóvá mutálódok, azért :-), akkor legalább este lerakhassam a seggem a kanapéra békésen, azzal a tudattal, hogy most lefekvésig van pár órám magamra meg a zuramra. De hát nem.

Igazság szerint ordítani kéne hagyni egyszer, mert az pl Pömpöllérnél bevált, egyszer, nyolc hónaposan meghülyült a gyerek alvásilag, mert nála akkor indult be az összes nagymozgás szinte egyszerre, elkezdett mászni, felállt, stb, és egyszerűen nem bírta éjszaka abbahagyni a pörgést, és óránként ébredt arra, hogy négykézláb van, és akkor persze üvöltött, és kábé ugyanezt eljátszotta velünk, mint most Gergő, akkor is kiakadtunk, és kábé egy hét zombiság után beadtam a derekam és feladtam az elveimet, és hagytam sírni a kölyköt, és persze a nappaliban bőgtem, ő a szobájában, de egy óra bömbölés után elaludt, és másnapra megjavult, és visszatért a régi, alvós énjéhez, szóval most is megérlelődött bennem, hogy nem nagyon látok más megoldást, csak éppen ez eléggé kivitelezhetetlennek tűnik, mert ugye ha hagyom ordítani, felordítja a többieket is, váááááá, mondjátok meg mit csináljak.