Van egy gyönyörű kisfiú, Botondnak hívják, egy nappal Gergő előtt született, és nemrégen kiderült, hogy leukémiás. Most éppen mélyaltatásban, élet-halál között lebeg egy kórház intenzív osztályán és küzd az életéért, én meg totál kiborultam, az ember ilyenkor szégyelli el magát, hogy panaszkodik, amiért nem hagyja őt aludni a gyerek éjszaka, meg hisztizik, meg kiköpi a sütőtökpürét, miközben el-elfelejt hálát adni azért, hogy mindezt megteheti, mert egészséges, és van és működik, ahogy a testvérei is. Istenem.
Itt alszik most mellettem a babakocsiban a szokásos Mekka felé imádkozó leborult pózában, én nézem, és tiszta szívemből kívánom a kis Botond szüleinek, akiket csak az internetről ismerek, hogy sikerüljön valahogy visszakaparni a gyereküket a halál torkából, és hogy gyógyuljon meg, és egyszerűen hihetetlen, hogy ilyenek megtörténhetnek kisbabákkal meg úgy egyáltalán, azt hiszem kiveszem a gyereket hittanról.