Történt ugyanis, hogy ebben a bájos novemberi időjárásban rohadtul megfáztam, plusz ugye szerdánként hajnalban kelek tanításból kifolyólag, úgyhogy tegnap délután látványos agonizálásba kezdtem a kanapén, szenvedtem, nyavalyogtam, orrot fújtam és így tovább, és így tovább. A kölykök ettől azért megrezzentek, Pömpöllér kávét akart főzni, Lujzi vizet hozott és betakargatott, Gergő meg ráugrott a vesémre, így fejezvén ki végtelen együttérzését. Ma reggel azonban egyszercsak megjelent az ágyunk mellett a hatéves, kezében egy tálcával, azon két bögre kávé tejjel, édesítővel, megmikrózva, minden, meg két kistányér, rajta egy-egy szelet lekváros kenyér....................hát elképesztő volt, főleg tudva, hogy az elkészítéséhez a következőket kellett megtennie:

1)konyhai létra odacipelése a kávéfőzőhöz, felmászás, bekapcsolás, megfelelő gombok megnyomása, kávék lefőzése

2) tej kivevése hűtőből, konyhai létra átcipelése, olló leszedése magasról, tejcsücsök levágás, töltés

3) édesítő beplottyantás, megkavarás, mikróban megmelegítés

4) nagykéssel kenyérszeletek levágása (iszonyú aranyosan csálék voltak :-)), lekvár hűtőből kiszedés, fedő lecsavarás, kenyér megkenés

5) komplett cucc tálcára pakolás, emeletre felegyensúlyozás, ágyra felmászás, és közben csak egy egészen kicsit lötyögött ki.

Apja is odáig volt, gyűlöli az édesítőt, és cukorral issza a kávét, de most mukk nélkül, mosolyogva hajtotta le :-D

ja és a Lujziszáj a végére, dicsérgettük a gyereket, mondom neki, tartsd meg ezt a jó szokásodat nagykorodban is, és akkor boldog lesz majd a feleséged, mire Lujzika ártatlan arccal belepöntyögi az ágy sarkából: És akkor lesz majd jó sok éhes gyereketek! :-D

Természetesen alig fél órával a full család ágyban fetrengése és a tömény cuki idill után már ordítoznom kellett, de hát ettől szép az élet :-D