senkinek :-)
Most is majdnem megzabáltam, elmentünk vásárolni szupermarketbe, az ő kis életében először úgy, hogy nem a kocsiban ült, mert oda felpakoltam a Gergő hordozóját, neki meg kerítettem egy gyerek-bevásárlókocsit, amit tolhatott, és kész voltam, olyan volt, mint egy kis árnyék, pontosan olyan ívben kanyarodott, ahogy én, jött szépen mellettem lightosan csicseregve, szöges ellentétben a drágalátos bátyjával, aki ha ilyen kocsihoz jutott ennyi idősen, olyan rodeót nyomott vele farolással, mindennel, hogy égett a fejem anno, pláne amikor kislisszolt vele a kasszánál, az őt feltartóztató biztonsági őrt meg felszólította, hogy pukkadjon meg. :-)
De most minden szép és jó volt, gyorsan bevásároltam mindent, ám eljött a dicstelen vég: a kassza, ahonnan nem lehet továbbtolni a kiskocsit, le kell tenni. Namármost Lujzibujzi nem egy könnyelmű típus, ő a tartós párkapcsolat híve, így a kocsiját sem adta. Nem és nem. Nem hisztizett, egyszerűen fogta két kézzel a kiskocsit, jó szorosan, és mereven nézett előre, miközben már a fél Cora áruház próbálta győzködni, hogy mi lenne ha odaadná annak a görkoris néninek a kocsit. Jó, bólintott, odatolta a néninek, de továbbra sem enegedte el, már mindenki röhögött, végül a pénztáros csaj felajánlott neki egy tollat, ha átengedi neki a túszát, akkor végül kiengedte a kezéből, mindenki felsóhajtott, közben én fizettem, indultam volna el, de a tyúk lecövekelt a pénztáros előtt, és szilárd hangon közölte vele, hogy KÉJEM SZÉPEN VISSZA A KISKOCSIMAT!
:-DDD
Imádom. Végülis sikerült elterelnem a figyelmét, úgyhogy megúsztuk, de tanultam az esetből. :-)
