2011.10.21. 14:44| Szerző: Chipie

Lujzikirálylány nem sokat változott hálistennek, azonkívül, hogy roppant mód irigyli a bátyját az iskola miatt, de ezt is csak onnan lehetett kitalálni, hogy papírból fabrikált magának tolltartót, és beledugdosta a ceruzáit, meg füzeteket vonalazott magának, úgyhogy kapott ő is igazi tolltartót meg igazi füzetet, természetesen a kiskukac is, úgyhogy ilyen tök idillikus jeleneteket tudunk produkálni, hogy mindhárom gyerek tolltartóval és füzettel körmöl, kettő kamuházit, egy meg igazit :-))

 

Amúgy már most tökéletesen látszik, hogy gyökeres ellentéte lesz a bátyjának a suliban, ezt most borítékolom, de hát végül is így vidám az élet, hogy máshogy és mással kell mindenkinél kínlódni, Lujzibujzi gyakorlatilag már most szebben ír, mint a tesó, másolgatja a betűket, és hát neki nem gond a finommozgás, gyönyörűen gömbölyít meg minden, ráadásul imádja és élvezi is, számára nyolc sor fecskefarkat rajzolni meg színezni meg ilyenek színtiszta orgazmus, a bátyja meg vakarózik tőle erősen :-) Ami viszont Pömpöllér erőssége, azzal meg ugye ő áll hadilábon, ilyen apróságokról beszélek, mint a logikus gondolkodás, (Lujzi, menj föl, és hozd le a kék kockás szoknyádat! Melyiket, a lilááát? áááá! :-DDDDD), meg úgy a természettudományok en bloc, tuti festő lesz vagy valami ilyesmi, de én akkor is rettegek a ránk váró matekóráktól :-)))) Annyira vicces, hogy full ellentétei egymásnak, Pömpöllérnek hasít az esze, mint a borotva, és pillanatok alatt mindent átlát, ámde lusta, opportunista és türelmetlen,  Lujzika meg türelmes, kitartó, ügyes és kreatív, ámde néha rettentően szőke, ráadásul valami elképesztően érzékeny, muszáj lesz valami extra türelmes és tyúkanyós tanárnénit találni neki, mert a legkisebb stressztől azonnal besokall, kiül az arcára a pánik, és reakcióképtelenné válik, tiszta lepkelelkű, komolyan, egy sima rászólástól már zokogva rohan el, rákiabálni szigorúan tilos, mert kikészül :-) Csomó ilyen sztorim van, a múltkor barátnőméknél felmászott a garázs elég labilis tetejére, én nem láttam, de az ottani nagypapa igen, és megijedt, hogy leesik vagy valami, és rákiabált, hogy jesszus, Lujzi, azonnal gyere le onnan, de totál jószándékból meg ijedtségből, mire lejött, és a délután további részében nem volt hajlandó előjönni a bokorból, annyira kiborult :-))) Máskor meg a barátnőjééknél volt, ahol az anyuka kicsit kiakadt az ottani kistesó miatt, és kiabált, de nem is vele, és ettől is totál kikattant, ráadásul ezt úgy kellett kinyomoznom, mert én már csak az eredményt láttam, hogy mentem érte balettra, és ott a szokásos mosolyogva repkedő cica helyett egy őrjöngő, bőgő, zokogó, rúgkapáló gyerek fogadott, akit úgy kellett kivonszolni a teremből, amin kábé annyira meglepődött mindeni, mintha hirtelen kinőtt volna még egy feje, a balettanárnője még este is rámtelefonált, hogy jól van-e a lány, mert ilyet még ő sem látott tőle...itthon aztán, lenyugodva, kibékülve, elkezdtem óvatosan kipuhatolni, hogy mi a jó büdös franc történt, és hát kiderült, hogy ez, hogy idegen helyen volt, és kiabálás volt, és attól félt, hogy nem jövök érte balettra, és majd visszamegy a barátnőjéékhez, és ott majd az anyuka megint kiabálni fog....lepkelelkű, komolyan elgondolkodtam azon, hogy hogy lehetne kicsit megkeményíteni, mert így necces lesz az iskolábamenetel, oké hogy nem idén lesz, de akkor is....mindezekkel együtt valahol örülök, hogy ilyen, mert alapjáraton egy tök harmonikus kis emberke, aki a fiúkkal ellentétben totál ki van békülve önmagával meg a világgal, folyton mindenféle kreatív projekteket talál ki, és azon agyal, volt, hogy éttermet rendezett be az alsó szinten, mindenkinek megterítve, egycentisre tördelt ropikkal meg minden, aztán olyan is volt, hogy a kertben a fákat felöltöztette lánynak, madzaggal körbekötötte, az alá nagy leveleket dugdosott szoknyának, és mindegyik fának arcot meg kezeket csinált, annyira imádom, hogy ilyen kreatív :-D

Ez itt pl egy teljesen saját készítésű íj, egy botból, amit talált és madzaggal körbekötözött, és teljes projektté alakította, először kitalálta, aztán lerajzolta, hogy fogja megcsinálni, aztán megcsinálta, aztán lerajzolta magát, mint íjas amazont :-) aztán örültünk. :-)

lelkesen balettozik továbbra is, és bármilyen zenét hall, azonnal táncra perdül, hulaphoppozik, spárgázik, cigánykerekezik, egyszemélyes betépett vándorcirkusz, imádom :-)

Amikor meg a macskánknak három kiscicája született, na ott teljesen elemében volt, állandóan a kismacskákat babusgatta, hurcibálta, simogatta, takargatta, vakargatta, különböző fészkeket épített nekik, jól meg is siratta mindegyiket, mikor elvitték őket, de addig folyton ilyeneket találtunk:

Kismacska bukósisakban, kéretik megfigyelni a rózsás takarót, valamint a mellérakott alvótárs-babát :-)

Ja, és közben meg ilyeneket rajzol, eszünk áll megfele:

de hogy ne álljon meg teljesen, olyan szőkeségeket bír mondani, hogy az kegyetlen, a gyerekszáj, ami tökéletesen tükrözi őt a következő: balettra viszem éppen őt meg a barátnőjét, hátul csipcsiripelnek a kocsiban.

Barátnő: Képzeld, nemsokára szülinapom lesz!

Lujzi: De jó! és lesz bulid?

Bnő: Igen, lesz, de nem olyan, mint tavaly, idén nem hívok meg fiúkat, mert tavaly meghívtunk kettő fiút is, és nagyon rosszak voltak, olyan rendetlenséget csináltak, mindent szétszórtak, letépték a csillárról a díszeket!

Lujzi elszomorodva: Szegény Csilla!!

 

és én itt mentem majdnem fának :-D

Címkék: kreatív lujzibujzi szájak  |   | 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr93320041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erenya 2011.10.23. 09:46:35

jézusom, én 8-9 évesen rajzoltam ilyeneket O_O
Művésznő!

És tényleg csodaszép, imádom látatlanban is!
süti beállítások módosítása