2011.01.18. 10:56| Szerző: Chipie

Majd befejezem a karácsonyos bejegyzésemet is előbb-utóbb, és tudom, hogy egy galád vagyok, amiért nem írok, de közbejött egy aranyos kis vírus a családba, hányós-fosós, úgyhogy az elmúlt hetünk bővelkedett a vidámnál vidámabb pillanatokban, még szerencse, hogy ez ilyen időzített vírus volt vagy mi, mert nem egyszerre támadt le minket, hanem szabályosan kétnaponta ugrált át egyik családtagról a másikra, kezdte Lujzika, aki múlt szerdán benyitott a balettöltözőbe és köszönés helyett spontán behányt :-), de hát ő egy kultúrcica, és ettől eltekintve még itthon is hányt egyet-kettőt, de mindig a vécébe, és hát ami zseniális volt, hogy csütörtökön hajnalban jött rá megint a hányás, de én erről csak utólag értesültem, merthogy felült az ágyában, közölte, hogy hánynia kell, és az én okosügyes nagyfiam megfogta, kicipelte gyorsan a vécére, meghánytatta -fogtam a haját, anya, ahogyan tőled láttam, és utána kiöblítettem a száját meg megmostam az arcát - majd visszapakolta az ágyába, és csak utána jött nekem szólni, mire átmentem megnézni, a csaj békésen aludt :-))). Szóval ő nagyjából ennyivel letudta, illetve még két napig előadta időnként a hasfájós hattyú halálát, nyöszörgött, hogy neki milyen szörnyen görcsöl a hasa, eleinte még valóban sajnáltam, majd amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, amit még a gyerekorvosunk mondott ezer éve, hogy a hányós-hasmenős gyereknek adjunk pici hideg kólát meg chipset, merthogy azokban sok a cukor meg a só, és jót tesznek, szóval amikor belengettem, hogy délután kaphat kólát és chipset, először hirtelen sokkal rosszabbul lett, és ilyeneket nyöszörgött félig elalélva, hogy anya, én nem bírom már ezt a fájdalmat, mikor ehetek chipset? majd mikor közöltem vele rettentően sajnálkozva, hogy sajnos, ha ennyire fáj a hasa, akkor sztornó a chipses projekt, mert akkor csak vizet ihet és semmi mást, egészen váratlan módon rohamos és látványos javulásnak indult :-)))))

Ezután jött a zsebterrorista, aki szombat éjszaka egészen brutális módon telibehányta az ágyát - ja, merthogy halleluja, az új év legkirályabb hozadéka, hogy a sarj külön, saját, nagyfiús ágyban alszik, és hihetetlen módon sitty-sutty hozzászokott, és még hihetetlenebb módon azóta végigalussza az éjszakákat, ami azelőtt max havi egyszer fordult elő, és az történt, hogy 3 éve először úgy alszunk immár több, mint két hete, hogy nincs gyerek az ágyunkban, tényleg közeleg a világvége :-)))

Naszóval egy sikereres manőverrel széthányta az ágyát, ordított, lemostam, átöltöztettem, lehúztam a lepedőt, áthoztam a mi szobánkba, tíz perc múlva azt is széthányta, akkor megint lemostam, átöltöztettem, lehoztam a kanapéra, ahol végül is töltöttük az éjszakát, szocreál filmeket néztünk az m1-en, és húszpercenként beleöklendezett a felmosóvödörbe :-), azóta csak fosik, ami azért a leggázabb, mert nagyjából már szobatiszta volt, na most visszaállt totál pelenkásra, éjjel-nappal.

Az egészre a koronát viszont Pömpöllér tette fel, aki egészen tegnapig húzta safe and sound, tegnap éjszaka viszont olyat produkált, amihez a majd 7 évnyi anyaság sem tette elég erőssé a gyomromat, illetve megint rájöttem, hogy sosem mondhatom, hogy már mindent láttam, ugyanis csórikám azt bírta művelni, hogy elaludt este, majd éjszaka rosszul lett, és álmában, _hanyattfekve_ sugárhányt.............................mindenki képzeletére bízom az eredményt :-D annyit mondhatok, hogy hajnali 1-kor komplett zuhany, hajmosás, fogmosás, fülmosás és felmosás volt, és egészen komolyan fontolóra vettem azt az eshetőséget, hogy ollóval vágom le róla a pizsamafelsőt :-DDD

Kész vagyok, komolyan mondom, ha még egy összehányt vagy összefosott ruhadarabot látok, felmondok :-D, az elmúlt hetem levetítve igen komoly fogamzásgátló kisfilm lehetne, majd gondolkozom a piaci felhasználásán.

majd még jövök :-)))

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr262592434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Check 2011.01.18. 13:01:57

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓóó!!! Pömpöllér Lujzi-mentő akciója fantasztikus! A chips valóban csodaszer. És én csak a kamaszkort gondoltam eddig fogamzásgátlás-reklámfilmhez eladhatónak, de ez a történet komoly befutó. :))))))))))

Magdaleha · http://magdaleha.freeblog.hu/ 2011.01.18. 13:26:47

...és nem akarok vészmadárkodni, de még hátravagytok ti a férjeddel... mi mindig sorra kerülünk...
Mivel biztathatnálak? Szerintem ehhez 700 évnyi anyaság sem lenne elég, hogy hozzáedződjünk...

Keehaar 2011.01.18. 17:18:52

Maximális együttérzésem, rajtunk a múlt héten ment végig a vírus, volt olyan nap, hogy mindenki háromszor öltözött át, én azért, mert lehánytak, a kölkök azért, mert lehányták vagy összefosták magukat... A nap végére nem lehetett bemenni a fürdőszobába a szennyeskupactól meg a szagtól. Közben én is szarul voltam, meg a férjem is, de ugye nem kérdés, hogy ki szórakoztatta egész nap a gyerekeket, mosta fel a hányást, meg kelt föl éjszaka lázat csillapítani?
Pömpöllérnek jár egy plecsni a gondoskodásért! A pelenka miatt meg ne aggódj, majd visszaáll.

manner 2011.01.18. 18:37:35

Ááááááá, hát ez nagyon plasztikus volt :O
gyors gyógyulást mindenkinek!

Juccanya 2011.01.18. 21:48:43

Úgy látom nem csak a mi heteink teltek akkor így. 4 héten keresztül lázat mértem, orrot szívtam, gyógyszert adagoltam... pedig nekem "csak" két gyerkőcöm van. Volt itt is 5-szörös pizsibe öltöztetés (hipp-hopp jön Vuk), négyszeres ágyneműhúzás, minden ami szem-szájnak "ingere". Kitartás, egyszer majd csak felnőnek és maguk törlik fel a hányást. :) Csak az már a jól sikerült buli miatt lesz. :)))

motymoty 2011.01.19. 10:12:21

A fogamzásgátló kisfilm nagyon életszerű, én ettől az egytől rettegek, komolyan. Mondjuk nekem az a hányás dolog amúgy is nagy parám. Le a kalappal előttetek. :)

aus csiribiri 2011.01.19. 18:18:48

Kedves Zsuzsa!

Véletlenül megtaláltam egy régebbi levelezésünket és gondoltam, rákattintok a blogodra - erre egy komplett családi dráma közepén találtam magam. Szóval gondoltam gyorsan írok neked, mi az ami nálunk ilyenkor bevált: a hányás-hasmenést okozó vírusfertőzés esetén a homeopátiás szerek közül az Arsenicum Albumot szoktuk használni. C15-ös potenciálban nyugodtan kérheted a gyógyszertárban, először kb. 30 percenként add be, aztán ritkíthatod, egy nap max. 6-7 alkalommal, 5 golyócskát bevéve egyszerre (ill. ha a gyermek fiatalabb mint 5 év, akkor annyi golyócskát vegyen be, ahány éves.) Tényleg nagyon hatásos!
Ha nem hisztek a homeopátiában, akkor bocs'!

Üdv:
Kinga - a Csiribiriből,Tésenfáról

JanCsi 2011.01.20. 13:16:08

Szia!

Pömpöllér nagyon jófej tesó, szuper segítség!!!

Az enyém még 2 éves sincs, de a sugárhányás már megvolt nálunk is. Tényleg ijesztő. Mintha egy szökőkút lenne :((( Na, abbahagyom. Mondjuk nálunk igen gyakori a hányás, mert a kisasszony ha hisztizik abból sűrűn hányás lesz :((( Úgyhogy én havonta párszor tutira nyúlkálhatok a hányásban...

motymoty 2011.01.24. 10:10:56

@JanCsi: Még két ilyen bejegyzés, és elmegyek apácának. :)

Check 2011.01.24. 17:58:33

@motymoty: Az apácák is hánynak néha :))
@chipie: Ugye már jobban vagytok, és várható a közeljövőben egy részletező téli szünetes poszt? (Legalább mielőtt kitör a tavaszi... :))))))))))) Köszike!!!

motymoty 2011.01.25. 09:12:00

@Check: Kezd kilátástalanná válni a helyzetem. ;)
süti beállítások módosítása