teljesen normális, hogy leírtam a bejegyzés címét, és öt perce azon röhögök? :-))))
Megvan ugyanis az óvodai felmérés eredménye, nagyon meg lett dicsérve a gyerek, 7 alapkészséget mértek a nagycsoportosoknál, egyesével, interaktív módon, mindegyik lehetett kezdő, előkészítő, haladó vagy befejező szintű, iskolába menést azoknak javasolják, akiknél mind a 7 képesség haladó vagy befejező szintű, és van még egy szint, mert ez a teszt iskolások mérésére is való 8 éves korig, az optimális szint, azt kell 8 évesen elérni, na a gyerekem egy kivételével mindenből optimális, az óvónők sajnálkozva mutatták, hogy hát a finommozgás-rajzolás csak befejező szintű lett, na mondom, hazamegyek, agyonvágom :-)))
Az Optimális Gyerek a nap további részében olyan hülye volt, hogy elképesztő, össztevékenysége kimerült a seggenpattogásban és az artikulálatlan üvöltözésben, ebben rendkívül lelkes partnere volt Kevésbé Optimális Öcsi, akiről mindenfajta felmérés nélkül meg tudom állapítani, hogy nemnormális, újabban papagájkodik, és röhögve az arcunkba mondogatja az összes rászólási kísérletet, valamint rájött a piramisépítés rejtelmeire, és az a nagyon kevés hely, ahol még biztosan el tudtam helyezni a család értéktárgyait, az is megszűnt létezni, szevasz kandallópárkány és magaspolc, jön Gé, a pusztító, egyik kezében egy fiserprájsz játékasztal, másikban meg a kissámli, és megrohamoz mindent, szervusz mobiltelefon, öngyújtó, üveg mécsestartó, jó volt veletek :-)
Optimális Gyermek és Gémismalac:
a gémismalac meg egy pár hónapja kialakult szó, méghozzá a triumvirátus alakította ki magának, ne kérdezzétek hogy, fogalmam sincs, egyszercsak elkezdtek gémismalacosat játszani, mi meg szanaszét röhögjük a fejünket, és nyomozunk, hogy mi az istenátka az a gémismalac, mert amikor Lujzit megkértem, hogy ugyan, rajzolja le nekem a gémismalacot, rajzolt egy csomó kockát, Pömpöllér magyarázata szerint az a gémismalacozás, amikor legóból pályát építenek, majd kisautókkal letarolják az egészet és közben opcionálisan ordítanak/sikongatnak/hujjognak, de volt már olyan, hogy közölték, hogy felmennek gémismalacozni, és mikor utánuk mentem, kupacban fetrengtek a földön és csikizték egymást, egy másik gémismalacozásnál meg fakockáztak, szóval egyre kevésbé tudom, mi is a gémismalac, annak viszont nagyon örülök, hogy egyre jobban kovácsolódnak összefelé, valamelyik reggel visszalaudtam (!), mert lejöttek, Pömpöllér bekapcsolta a minimaxot, önkiszolgálóan levettek egy zacskó kekszet a polcról, kibontották, én meg fél kilenckor ébredtem párnamintás fejjel, és hüledezve :-)
Amúgy egy csomó minden történik, van egy új macskánk, név szerint Rózi, aki egészen fura módon került hozzánk, a múltkor elmentünk a Szigetszentmiklóson lakó barátnőmékhez, aki elpanaszolta, hogy egy macska napok óta kerülgeti a házukat, hol az ablakpárkányon ül, hol az ajtóban, de ő nem akar macskát, és amikor indultunk hazafelé, az ominózus macska ott ült az autó mellett, ahogy lehajoltam megsimogatni, bekapcsolta a rotorjait, beraktam a kocsiba, és Csobánkáig aludt, itthon meg úgy viselkedik, mint aki ide született, Kornél egyelőre még nem bírta feldolgozni, hogy fennkölt kandúrmagányába bepofátlankodott egy féléves kis muff, amikor megjött az új macska, két napig ült egyhelyben némán :-)
Hálistennek új macska is nyugis macska, és ő is imádja, ha valaki alszik, azonnal szimpátiaalvásba kezd :-)
ezenkívül elkezdtem heti két délután tanítani egy nyelviskolában, és nagyon tetszik, és voltunk cirkuszban, és modellautóversenyen, ahonnan Lujzi összvissz annyi élménnyel jött haza, hogy tök jó volt, mert pisilnie kellett és szólt apának, és elmentek pisilni. :-), az uram meg annyira kiábrándult a korrupt és gusztustalanul szánalmas csobánkai közéletből, hogy felhagyott minden ilyesmi tevékenységével, és mivel igen tekintélyes mennyiségű energiája szabadult így fel, első körben a sütés irányába mozdult, úgyhogy jó mostanában nálunk gyereknek lenni, hol almáspite, hol dióskifli a reggeli, mert apa minden este beizzítja a sütőt. :-)))