Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a gyereknek (gyanítom mindegyiknek) testileg-lelkileg kifejezetten jót tesz a sport, és ügyes is a kis vadmalac, és bónuszban még élvezi is. Jár ugye heti egyszer úszni az óvodával, ott is mindig dicsérik, a heti két judó most már beállt, és még mindig imádja, és az edző is mindig dicséri, ő csinálja a legpengébb öklös fekvőtámaszt, kezd kockásodni a hasa, és múlt csütörtökön 4:3-ra lenyomott egy minimum hatvankilós nagy csávót, tiszta büszke vagyok rá. Ma meg elhívtak minket korizni, a minket itt azt jelenti, hogy elmentünk négyen, és abból csak a Pömpöllér korizott, mi díszkisértük, apa dolgozott, nyilván, kicsit féltem, hogy mit fog szólni a sok dekkoláshoz, tekintve, hogy most volt életében először korcsolya a lábán, de hát imádta, fülig érő szájjal perecelt hatalmasakat, és ugyanúgy röhögve kelt fel, ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni Noéminek, hogy felkarolta a családot, a judót is ő ajánlotta ugye, az edzőt is, most meg a korizást is ő hozta fel, és vállalta, hogy húzza-vonja-taszigálja a jégen a nagy cula gyerekemet, szóval köszi Noémi! :-), és hát ügyes a gyerök, mitagadás, néha már egyedül is császkált pár métert, aztán persze ettől rögtön úgy érezte, hogy akkor ő már tulajdonképpen tud is korcsolyázni, mit neki, ő már formaegyezhet a jégen, és akkorákat esett, mint az ólajtó, de nem bánta, végülis ő volt az, aki háromévesen, a medencében töltött első negyedóra után közölte, hogy márpedig ő tud úszni, és azzal a lendülettel már vetődött is, úgy nyúltunk utána, és kapartuk ki a medence aljáról, mert ő tud. :-))
Szóval eleinte volt sok ez:
meg ez:
meg hát ez:
de aztán lett ez :
meg ez:
meg ez:
Rajongótábora is akadt, akik ropievészetbe és teaivásba fojtották izgalmukat:
Aztán a Vezér kiadta a parancsot, és hazamentünk. :)
De szuper jól éreztük magunkat, jövő héten is megyünk, Pömpöllér már a hazafelé vezető úton azon fűzött a kocsiban, hogy mi lenne, ha visszafordulnánk, csak még két kört menne, nem többet. :-D
