Már olyan régóta tart, hogy kezd egy kicsit a házassághoz hasonlítani, volt benne egymásratalálás, szakítás, újraösszejövés, levelek, ajándékok, hisztik, féltékenység, ármány, most éppen megint nagyon egymásra vannak gyógyulva, a leányzó folyton apró ajándékokkal…

Most már hivatalosan is megerősíthetjük: a lányom megtanult biciklizni, hegynek föl és lefelé is, ahogy ő fogalmaz a maga kis szögedies nyelvén: nyomom a pödált, anya! :-D

Kollektíve mind a hárman, élükön az én tündérokos fiammal, aki a minap ragyogó arccal közölte, hogy nézd anya, kipróbálom, hogy orrba tudom-e rúgni saját magamat, és mielőtt bármit is mondhattam volna, kipróbálta. És sikerült. Bazmeg. És a lányom, aki a milyen állat mondja…