Alakul az édeshármas, bár még rengeteget veszekszenek (és sanda gyanúm szerint fognak is még), változó erőviszonyok szerint, általában azzal a felállással, hogy a két kishülye hajbakap valamin, és elkezd pofozkodni, mire még mielőtt rendet tehetnék, odacsörtet az én önjelölt rendőrfőkapitányom, és kiosztja valamelyiket, általában Lujzit, és akkor törthetem a fejem, hogy most akkor kit is kéne elsőnek lecseszni, amikor mondjuk Gergő kitépi a Lujzi kezéből a játékot, a rászólásom nem hallatszik a Lujzi fejhangú sikításától, majd dührohamában hanyattlöki a Gergőt, aki szintén sikít, és miközben felkapom, odaront az ötéves polgárőr, és hanyattlöki Lujzit, mondván, érezze csak, milyen rosszaságot is művelt, és akkor mindenki sikít, engem meg kerülget a röhögőgörcs a tehetetlenségtől. :-))

Szóval ilyenek is vannak, de hálistennek egyre többet játszanak együtt, keresik egymás társaságát, ahogy Lujzi alakul agyilag, már képes érdemben résztvenni a Pömpöllér legós szerepjátékaiban (többnyire ő a múmia, vagy a vízbefulladt segítségkérő, vagy a bankrabló, neki még mindegy, és tök lelkes ), úgyhogy ők ketten is egyre többet játszanak hálistennek, a kicsi meg bármilyen agyroggyant rohangálós-motorozós-mászós őrületbe azonnal, és kéjes mosollyal veti bele magát, úgyhogy elvagyunk.

Szoktunk rajzolni:

gyakran van közös rodeó :-)

és rengeteget nyomják kint az utcán mindenféle járművekkel, a fotó rossz, de ez annak köszönhető, hogy igencsak kihívás hármójukat egy képnyi távolságba összeterelni.

Én mindenesetre kész vagyok. Tőlük és értük bármire is :-D