2009.05.12. 15:12| Szerző: Chipie

az vagyok én, nyúznak a gyerekek keményen, Gergő épp hogy kijött a zöldtaknyos-köhögősből, átmenet nélkül belement a hatfogegyszerrekibújós-fosós-seggkicsípősbe, ami értelemszerűen rengeteg üvöltéssel jár, Lujzi hisztis és féltékeny, folyton bántja a kicsit, szabályszerűen pofozkodnak a kis hülyék időnként, én eleinte ötpercenként rendet teszek, aztán úgy 11 körül megunom, és hagyom, hadd csinálják, Pömpöllérnek is tele velük a zsákja, szanaszét törik a legóit, széttépték a virágját, amit ő akart nevelgetni, semmi és sehol nincs már biztonságban, Gergő mindenhová felmászik, a székre, a padra, a konyhaasztalra, a pultra, mindent lehajigál, széttép, eldob, kidönt, egész nap szedegetem le mindenhonnan, amitől persze ordít, Lujzi hisztizik, Pömpöllér morog, nem találom a pénztárcám, a zuram lelépett motorostúrázni, a házunkat ellepték a hangyák, és egészen egyszerűen reménytelen a két kicsi mellett elérnem, hogy ne legyen morzsa sehol, így már kínomban röhögök, hogy akár el se kell mosogatnom, lehordja majd a hangya, szóval most éppen nyűgös vagyok és morgós és kedvetlen, és valaki mentsen meg a saját életemtől, és vigye el az összes gyerekemet két napra valahová, és keresse meg a pénztárcámat, és takarítsa ki a házamat és tegye rendbe a kertemet, én meg hadd üljek valahol messze innen, békésen, méla kussban, köszönöm.

Címkék: személyes  |   | 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr671117269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vorosbegy71 2009.05.12. 18:28:07

ó de megfognám a kezed és elrángatnálak magammal együtt egy kényeztető wellnes-hétvégére...
egyébként köszönöm, hogy előbújtál nálam a zugolvasásból és én is rád találhattam...
nagyon szépek a gyerkőceid, klassz családod van, még akkor is, ha ezt most nem éppen a legaktuálisabb bejegyzéshez írom :))))))))))))
egyébként virtuális kézfogásom...megértelek...

loihi (www.nimrodnoah.blogspot.com) 2009.05.12. 20:33:04

Fáradtság, verekedés, törés-zúzás,hangya, morzsák, mosatlan...Te nem én vagyok véletlenül? :-)Puszi és Isten éltesse a Nagyfiút. A vulkán zseniális! Elárulod, hogy csináltad?

csibie 2009.05.13. 10:13:46

Részvétem! Tényleg szar most neked de majd elmúlik. :)

Kiss Mama 2009.05.13. 15:10:46

óóó, sajnálom, kitartás, kitartás! nem tud valaki besegíteni?

norkaa 2009.05.13. 18:19:38

Nyügibügi, egy egész estés csajos bulit szervezzünk? :)

seta24 2009.05.16. 11:17:54

Szia! Biztos vagyok benne, nem használsz sok mérgező anyagot, és teljesen környezettudatosan éltek, de a hangyák elég kiborítóak. Háztartásikban lehet kapni egy "biokill" nevű folyadékot, ami melegvérűekre semmi hatással nincs, de ha befújod vele a hangyák útvonalát, még a közelébe se mennek a háznak. A hangyát nem is muszáj kinyírni:o) Elvileg 2-3 hétig hat, de ha tavasszal körbefújom a sarkokat, nem nagyon találkozom velük egész nyáron. Egy próbát megér.
süti beállítások módosítása