Igazából a Gergőről akarok már írni a szülinapja óta egy kis számvetést, hogy miből mennyi meg mekkora, meg mit tud és mit nem, de ehelyett most inkább azt írom le, ami ma este volt, mert muszáj, mert annyira szeretem a gyereket, a nagy lovat, hogy elképesztő, annyira édes és okos és tündércsillagbogár, és olyan jókat lehet már vele beszélgetni, bő egy hete van nagyon rákattanva az űrkutatásra, van egy jó kis könyvünk erről, egy hete esti mese helyett abból olvasunk és magyarázok, a gyerek már kívülről fújja a bolygókat a Naptól való távolságuk szerint, mindnek tudja a korát, típusát, olyanokal dobálózunk folyton hogy ősrobbanás meg neutroncsillag meg vörös óriás meg űrállomás meg mittomén, de ma este miután becsuktuk a könyvet, arról kezdtünk beszélgetni, hogy magyarok is jártak már az űrben, és hogy akár ő is mehet majd, és megkérdezte, hogy tényleg???? és mondtam neki, hogy tényleg, és erről beszéltünk, hogy azt hogyan lehet, és láttam-hallottam-éreztem, hogy most tényleg leesett neki, amit már mondtam korábban is, hogy belőle BÁRMI lehet, vadakat terelő juhász meg minden, és annyira boldog volt és izgatott, és szőtte tovább a gondolatait, hogy akkor ő igenis űrkutató lesz, és ki fog fejleszteni egy olyan robotszondát, amit a Szaturnusz belsejébe is bele lehet lőni, és fel fog fedezni új bolygókat, és és és, és én majdnem elbőgtem magam, annyira aranyos volt. :-)

És annak is nagyon örülök, hogy úgy néz ki, elmegyünk a Down-napra, a Vígszínházba, ahol lesz koncert meg programok meg arcfestés meg minden, együtt az egészséges és Down-szindrómás gyerekek, és bár kicsit tanakodtam, hogy említsem-e neki egyáltalán, mert még az is lehet hogy fel se tűnne neki, ha én nem szólnék, hogy DS gyerekekkel játszik, és ugye itt éppen ez a cél valahol, aztán rájöttem, hogy a Lujzinak nem, de neki biztos feltűnne, hogy valahogy mások, és mivel ő a tipikus hangosan bekérdezős gyerek (Anyaa, miért olyan nagyok annak a néninek a fogai, és miért így kifelé állnak a szájábóóól? :), így ma a kádban a Down-szindrómáról meséltem neki, elmondtam, hogy alakul ki, a kromoszómákat meg mindent, meg hogy általában miben különbözik tőle mondjuk egy DS-es gyerek, hogy lehet hogy lassabb, vagy nehezebben érteni a beszédét de nagyon kedves és barátságos és nagyon vidám, és csomót beszélgettünk erről, mert persze harminckétezer kérdése volt, de nagyon okosan és tündérien reagált, mondta, hogy majd akkor ő is nagyon kedves lesz, és nem fog hangosan beszélni, csak szépen odamegy majd egy Downos gyerekhez, akivel szeretne játszani, és megfogja a kezét, és aranyosan megkérdezi majd, hogy akar-e vele játszani, és vigyázni fog rá.

Olyan furcsa, hogy még nincs ötéves, és már kész kis ember, már tanulja az empátiát, saját személyiséggel bír, és olyan dolgok érdeklik, hogy hamarosan elő kell vennem a gimis tankönyveimet, és mostanában már rendesen élvezem a beszélgetéseinket, mert már érzem, hogy teljesen érti, amit mondok, nem is kell nagyon lebutítani a mondókámat, és okosakat mond, brilliáns a logikája, annyira büszke vagyok rá.  Bocs az ömlengésért, de ez most kijött :-D