2011.10.20. 13:16| Szerző: Chipie

Ez amúgy teljesen jellemző rám, akik ismernek személyesen is, csak röhögnek, hogy amikor rámtorlódnak a tennivalók, akkor egyszerűen kimenekülök a szituból, mert ha már túl sok mindent kéne csinálnom, akkor nem csinálok semmit sem, hanem elkezdek valami totálisan mást, na hát így, és a blogot is kerülgetem már hetek óta, de annyi mindenről kéne írni, hogy egyszerűen nem írtam semmit :-) Ilyenkor csak egy nagy levegő segít (meg persze a fizikai fenyegetések az olvasóktól :-))) és egyszerűen csak belevágok az aktuális helyzetbe, aztán majd visszatekintek némileg :-) Mert azért az iskolakezdés és folytatás is megérdemel egy hosszabb levegővételt, meg a királylány is, a komoly és férfias óvodássá felfejlődött kiscsíráról nem is beszélve, akinek még a haja is kiegyenesedett, de majd megyek szépen sorban :-)

Van azért, ami nem változik, továbbra is mindhárom kölyök gyönyörű és elképesztően vicces, továbbá az is fennáll, hogy bármelyiket is dicsérem rommá másoknak, vagy dicsekszem vele, legkésőbb másnapra annyira meghülyül, mintha elvitték volna az ufók, úgyhogy most felkészítettem magam lelkileg, hogy teleírom itt a blogot a hőstetteikkel, aztán gondolom két nap összeomlás következik :-)))))

Pömpöllér ugye most már lassan két hónapja iskolás, tejesen megszokta, és tök sokat változott, nagyfiúsodott, és mivel ebben eddig sem volt hiba, mondhatjuk, hogy még nagyobbra növesztette az egóját. Azért az első nap nagyon izgult, és annyira de annyira cuki volt, hogy hihetetlen, az évnyitón meg saját magamat is meglepve úgy bőgtem, mint ribi a szentmisén, pedig én totál nem vagyok sírós, az összes óvodai anyáknapját meg ilyeneket végigröhögtem, most se készültem erre, szépen ki is festettem magam, végül is nagy nap meg minden, ehhez képest a tizedik perctől már olyan voltam, mint egy atomrészeg mosómedve, és minden fotón bujkálok éppen. :-) Teljesen meghatódtam, ahogy ott néztem a kis fehéringes kölköket, hogy bakker, most már tényleg és látványosan nem kisgyerek, és mindjárt másodikos lesz, aztán felsős, meg ballag és két perc múlva már az érettségi bankettján fogja halálra inni magát, én meg csak lesek, mint hal a szatyorban, hogy ezt mikor?

 

Induláskor még némileg elfogódott és csendes volt a gyerek, érzékelhető volt a gombóc a torkában :-)

 

Aztán ez hamar elmúlt, és már első nap hozta a lazacsávó formáját :-)

 

Majd miután beetetés jelleggel prezentálta az Optimális Elsős Jelentkezik c. performanszot, :-)

hazafelé már töretlenül vidám és lendületes volt, ami azóta is megmaradt, tök szívesen jár suliba, szereti, tele van sikerélményekkel, judózik, sakkozik, haverozik. Azért a negatívumok is megjelentek, a magatartása nem mindig példamutató, amit, bevallom őszintén, leszarok :-), az olyan kapitális vétségekért kapott fekete pont (erről majd később, grr) mint hogy mondjuk kiállt a sorból miközben felsorakozva kell várniuk a folyosón, hogy beférjenek az ebédlőbe, vagy urambocsá engedély nélkül hozzányúlt tesiórán egy röplabdához, szóval ezekkel én nem vagyok hajlandó foglalkozni, engem az órai része érdekel, az meg tök jó. Osztálykiránduláson (aminek az időpontját okosanyu benézte, és egy órával hamarabb, kora reggel ott posztoltunk az erdő szélén, igen, tudom, köszönöm :-) a tanárnénije el is szólta magát, hogy hát a Barnabás (amúgy így hívják a gyereket, tudtátok? :-) a legértelmesebb gyerek az osztályban, majd gyorsan javított az egyik legértelmesebbre, mert rájött, hogy más szülők is hallják, de hát ami kint van az kint van :-)), és hogy órán száz százalékosan teljesít, okos, feladattudatos, gyors, figyel, vág az esze meg minden. Itt már olvadoztam, majd jött a DE :-) DE, amikor kicsöngetnek :-)))))) akkor elkezd körülötte pezsegni a levegő - itt már röhögtem :-) és hogy eléggé meg nem lepően maga köré gyűjtötte azt a 3-4 gazfickót, akik hasonló kaliberek, mint ő vagy fizikailag, vagy agyilag, és bandáznak masszívan. Én meg ettől nem dőlök a kardomba, sőt, valószínűleg többet problémáznék azon, ha a gyerek tele lenne pirosponttal, és egész nap magányosan ülne a sarokban. Nyilván a tanárnéninek bólogattam, mint a gipszkecske, amikor azt vázolta, hogy hát ezek a fiúk, és hogy hát lövöldöznek az ujjukkal, meg botokkal kardoznak, és ingattam a fejemet, hogy majd akkor beszélgetni fogok erről a fiammal, közben meg azt gondoltam, hogy tessék sót nyalni, mert szerintem meg ez a normális, hogy miután négy órát nyugodtan és figyelmesen végigült, ezek után igenis ordít és rohan és mászik és kardozik, tessék érte megkövezni. Nyilván a gyereknek se ezt mondom, hanem próbálom neki elmagyarázni, hogy tartsa be a szabályokat, akkor is, ha értelmetlennek találja őket,mert ez az iskola egyik lényege sajnos, és hogy nyilván úgy is lehet jót játszani, ha közben azért szót fogad, dolgozunk az ügyön. :-)))

Ami rossz még, és ezt a gyerek mondta, amikor arra kértem, hogy hasonlítsa már össze az óvodát meg az iskolát, melyik miben jobb vagy rosszabb, és azt mondta, hogy Anya, nagyjából minden jobb a suliban, sokkal érdekesebb minden, az órák tök jók, a haverok is jobbak, lehet sakkozni tanulni, szóval minden oké, az az egy rosszabb, hogy itt a nagyok szívatják a kicsiket. És tényleg, és amúgy ez tök szomorú, hogy amíg az óvodában, ahová járt magyar, cigány, szemüveges, kövér, sovány, sni-s meg mindenféle gyerek, soha semmilyen konfliktus nem volt, valahogy az óvónők csírájában elfojtottak minden ilyesmit, nem volt csúfolódás meg kiközösítés, addig itt dzsungeltörvények uralkodnak, és a kicsiknek könyörtelenül nekimennek. És az én gyerekem még egy nagy, fejlett, vagány és nagypofájú gyerek, mit csinálnak egy félős kicsivel, nem tudom....már az első héten volt, hogy mesélte a gyerek, hogy délután lógott a mászókán, és odajött hozzá két nagyobb, és csak úgy köszönésképp megkérdezték tőle, hogy tudja-e hogy buzi. Aztán jött a csúfolás, amit egyébként tök jól megoldott a gyerekem, büszke vagyok rá. Elképesztő amúgy, milyen kegyetlenek a gyerekek, hogy aki csak egy hajszállal is eltér az általuk felállított normáktól, annak azonnal nekimennek. Pömpöllér ugye nem egy sovány gyerek, szerintem nem is dagadt, hanem csak nagydarab és masszív, de ez már a suliban elég volt ahhoz, hogy bekóstolják, egyik nap mesélte, hogy egy másodikos elkezdte az udvaron Barnabás helyett Barnadisznónak hívni....ááááááá. Megbeszéltük, hogy hagyja a fenébe, ennek az a célja, hogy felhúzza magát, ha lezserül kezeli, vagy visszaböfög valami hányaveti dolgot, le fog róla szállni. Oké. Másnap jön a gyerek: Anya, be kell vallanom valamit. No, mondom, micsodát? Hát, anya, verekedtem, nem baj? Hűű, mi történt? Hát, odajött az a másodikos, aki tegnap is csúfolt, és azt mondta, hogy mi van, barnadisznó, ki mersz állni velem? És, mondom, mit csináltál? Áá, semmit, simán kirúgtam a lábát, aztán hátracsavartam a kezét és ráültem. Pffff :-))))))) és mit mondott erre ő? Hát semmit, csak hogy jól van na, hagyjál már. :-))) és azóta nem csúfolja, sőt kiderült, hogy együtt járnak judóra, és miután ott is legyőzte a kisköcsögöt, már van respektje. Ezekután én - lehet, hogy helytelenül - de azt mondtam a gyereknek, hogy jól tette, hogy megvédte magát, és ezentúl is védje meg magát ha bántják vagy csúfolják, és engem az se fog érdekelni, ha igazgatói intőt kap érte, alá fogom írni és kész. De elég elkeserítőnek találom, hogy ilyen harcok árán ilyen leckéket tanuljon, és amennyire látom, ez nem csak a mi iskolánkra jellemző, hanem nagyjából mindegyikre, ugye az udvaron már nem tudnak annyira figyelni rájuk, mint az óvodában, és jön a legyekura-feeling, faja.

Arról nem is beszélve, hogy hogy átverte egy ötödikes, rendelt valami újságot, amit a suliban terjesztenek, és amihez járt valami műanyag basz, aminek ő nagyon örült. Volna. Jön haza délután, látom, megvan az újság, a műanyag basz meg sehol, mondom, hol van az izémizé, elveszett? Hát nem, elcserélte. Mire? Hát egy nagyfiúval, akinek ugyanolyanja volt. Mivan?? Kiderült, hogy az történt, hogy az udvaron játszott nagy boldogan a kis pörgettyűvel vagy mivel, amikor odament hozzá egy ötödikes kis rohadék, és megdumálta hogy cserélje el vele a biszbaszát, mert neki pont ugyanolyan van. De mondom, édes gyerekem, egy picit sem gondolkodtál, hogy miért akarja veled elcserélni, ha az övé pont ugyanolyan? Hát nem. És persze miután elcserélték, kiderült, hogy a nagyfiúé el van törve és nem működik. Ááááá. Bennem ilyenkor simán felébred az anyatigris, és legszívesebben bementem volna, megkeresem a kis köcsögöt, és megmutatom neki, hogy hova dugja a pörgettyűjét, ahova nem süt be a nap, de hát aztán pedagógiai célzattal lenyeltem a dühömet, és végül is jól jöttünk ki a sztoriból, mert megbeszéltem a gyerekkel, hogy egy filléres pörgettyű áráért két nagyon jó kis tanulságra tett szert, ami sokkal többet ér. Először is, hogy mindig, mindig, mindig hallgasson a józan eszére, okos gyerek, tudja is magáról, ne hagyja, hogy azért mert egy Felső Tagozatos Félisten leereszkedik hozzá, bármilyen hülyeségbe beleugrasztható legyen. Másrészt meg emlékezzen rá mondjuk jövőre meg azután, amikor már nagypofájú flegma második meg harmadikos lesz, és lát egy kis elsőst csellengeni az udvaron, hogy ne szívassa meg, mert emlékezzen rá, hogy milyen borzasztó érzés volt neki, és hogy az ellenkezője, mert olyan is volt azért, hogy egy felsős leállt velük kosarazni vagy focizni, az meg mennyire jó érzés volt.

Szóval nem fenékig tejfel az iskola, elképesztő mennyivel bonyolultabb mint az ovi, oda már tiszta felüdülés bejárni, majd még azt is leírom, de ezt most már elmentem, este folyt köv, addig meg megmutatom, hogy jár a gyerekem suliba, és mielőtt bárki felhördülne, ez legális és szabályos és imádja :-)

 

Címkék: iskola pömpöllér  |   | 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr683317424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.10.20. 15:29:36

húúúú, de menő! és a sárga mocitól nem lett még nagyobb respektje?

(amit írtál a suliról meg nagyon letaglózott, mert tényleg ok, hogy a Pömpöllér testi lelki adottságai meg családi háttere azért megvédi, de a szívem szakad meg hogy ezt csinálják az önvédelemre kevésbé képtesekkel :S
és egyébként nem hiszem, hogy ne lehetne kicsit az udvaron is jobban figyelni rájuk, ha arra van szeme a tanitónéninek, hogy mikor rosszalkodnak, akkor legyen erre is.)

egyébként lehet, hogy csak kiselsősök, de ha összezárnak, azért az jól jön a nagyobbakkal szemben. Engem is támadott le 2 Felsős Félisten valami hülyeség miatt, és tisztán emlékszem, hogy be voltam tojva, de nagy volt a szám, mert bent voltunk a mi osztályunkban, és ott voltak a többiek is. Egy idő után feladták. Mondjuk aztán volt olyan, hogy 2 nagyobb fiú az udvaron elcipelt a bandámtól (épp sajnos jogosan voltak rám mérgesek), na akkor féltem őrülten, de szerencsére olyan helyre vittek, ahova nekem nem volt szabad mennem - ezt a napközis néni rögtön kiszúrta, és visszahívott. De elképzelni nem tudom, hogy milyen lehet ezt nap mint nap megélni

szilvamag77 · http://tunderletra.blogspot.com/ 2011.10.20. 16:17:48

És, mondom, mit csináltál? Áá, semmit, simán kirúgtam a lábát, aztán hátracsavartam a kezét és ráültem.

uhhhhhhhhh, mi lett volna, ha VALAMIT csinál? :)

Pömpöllér nagyon fain kiscsávó :)

JanCsi 2011.10.20. 16:24:49

Köszi a posztot, már tényleg tüneteim voltak...

Amúgy én is megrettentem. Enyémnagyobb még csak most kezdte a bölcsit, de már az az ügyeletig juttatta, (jandodorka.blog.hu/) belegondolok, hogy mi lesz itt majd ovi és iskolakezdésnél. Farkastövények?!?!!? Ne már.... :(((((((

A fiadhoz pedig gratulálok! Nagyon jól sikerült gyerek(ek)!!!!

Chipie 2011.10.20. 17:48:55

Köszi a kommenteket :-)
@Nils Holgersonné, dehogynem, már tudják róla, hogy ő a motoros csávó :-)) Vettünk neki bélelt cuccokat, van zárt sisakja is, úgyhogy amíg a pingvinek nem tépkedik le a motorról, vagy nem esik le fél méter hó, addig motoregér lesz :-)
Ez a sulidzsungel meg kicsit tényleg ijesztő, az ovi ehhez képest egy plüssnyuszi puha belseje :-)

@szilvamag, írtam a blogodba!

@JanCsi, ne keseredj el, sztem egy rossz bölcsikezdés semmit nem jelent, max azt hogy nem feltétlenül kell még bölcsibe járnia, ettől még később nem lesz vele semmi baj, ha én Gergőt két évesen beraktam volna egy bölcsibe, sztem kipusztult volna a fél csoport, a gondozónők meg felvágják az ereiket, aztán most meg tök klassz önálló oviszerető óvodás lett, szóval kitartás! :-)

2011.10.20. 18:19:14

Ez a mocis suliba járás zseniális! :))

Sudve 2011.10.21. 08:10:42

Ha nem tudnám, hogy nem, még azt hinném, hogy egy suliba járnak a fiaink, nálunk is ment ez a duma, hogy "jajj, hát folyton harcolnak ezek a fiúk, nem is akarnak mást játszani, és hát jujjujjj...." De hát banyek, ezek genetikailag ilyenek, hét évesek, harcolnak, hát istenem. :-O De amióta a judo elkezdődött, talán kevesebb az ilyen jellegű "gond".

Barnabás meg halálos, tök jól lerendezte a piszkálódókat. :-)

Check 2011.10.21. 08:48:35

Komolyan mondom, h én csak olyat alkalmaznék tanítónőnek, akinek fia és lánya is van, mert különben lövésük sincs, hogy ténylegesen milyenek ezek a kisklambók. A fiúk igenis ezt csinálják, tessék már tudomásul venni. (Én megingathatatlanul hiszek az őstörténeti determináltságban: a férfiú botot ragad, hogy leüsse a mammutot, a nő meg molyol a bogyók válogatásával. Ez van.)
És jól teszed Chipie, h le se tojod. Ki a túrót érdekel a fekete pont, amikor a gyerek okos és meg tudja magát védeni?

mimoid 2011.10.21. 11:27:29

Az a gáz, hogy a játéklövöldözésért ejnyebejnyéznek, de amikor tényleg verik, terrorizálják egymást a gyerekek, azt nem :( Pömpöllér nagy király, azon a jelentkezésen behaltam :))
süti beállítások módosítása