Közeleg a karácsony, szaporodnak a bedobált reklámújságok a postaládában és a játékreklámok a tévében, és nálam ma szakadt el a cérna, vigyázat hőbörgés jön. Szóval nem vagyok képes felfogni, hogy miért szinte kizárólag rohadt undorító, gusztustalan és okádék játékokat reklámoznak mindenhol? Létezik valahol egy jövőbelátó nihilista kutatócsoport, akik felfedezték, milyen nyomorúságos is lesz a jövő, mert mittomén megszállnak bennünket az ufók és mindenkit análisan fognak inzultálni, és így próbálják megedzeni kicsiny gyermekeink mindeddig romlatlan és ártatlan lelkét, vagy mi van?

Most csak így hirtelen ami eszembe jut a reklámozott társasjátékokból, a "Zabáltasd hamburgerrel a műanyag malacot, amíg ki nem durran a hasa", a Pakold tele a kutyát bolhákkal", a "Szedd ki a szemetet a dzsuvás kukából, úgy hogy minél kevesebb zsezsgő döglégy essen a kezedre", Operáld ki a beteg gumibeleit, majd nyomd vissza, ha meghal közben, sebaj ! ", - ezek szerintem egyértelműen a fogyasztói társadalom közelgő összeomlására figyelmeztetnek burkolt módon, ha hazajön a gyerek az oviból, meg is kérdezem, nem tud-e valami megoldást a monetáris válságra.

Ez az egyik típus, az undorítóké, kíváncsian várom a "Ki teszi vissza a leprás kisujját", az "Elemezzük a hányásunkat, pajtások", valamint a "Kinek telik meg hamarabb a fülzsíros vödre" vidám, családi társasjáték prototípusait, érzésem szerint most már ezek következnek.

Aztán van a picsaképző, a kislányoknak szóló agysorvasztó motoros pónik, miniatürizált plázapicsák combcsizmában és lakkretiküllel, az elemes yorkshire terrier, a bugyis kisállatok, a hányó-fosó élethű újszülöttek, és egy csomó eszement hülyeség, amitől 8-10 éves kislányok úgy nézhetnek ki, mint idióta véglények, hajcsavargató, hajszínező, fülmatricázó, orrcimpa-csillámosító, testfesték, swarowski kristályos játékmobil, hajgyöngykészítő, szemöldökflitteresítő, és társaik.

És a legvégére hagytam a számomra legszomorúbbat, idén először nyomják tele a tévéket olyan játékokkal, amik úgymond "elszórakoztatják" a magányos gyerekeket. I-pod maci húsz rongyért, hurrá, a hasában kivehető gameboy-szerű izé, soha nem hagy majd unatkozni, ígéri a reklámszöveg, letölthetsz rá hatféle mesét a netről, és ő mesél neked, meg is ölelheted, nem leszel többé egyedül. Mesemondó plüssakármi, minden ujján egy szám, megnyomod, és már nyomatja is a mesét, szintén az egyedüllét ellen szolgál, és már látom  is anyut, ahogy megveszi a csemetének a cuccot, majd bekúrja a szobába egyedül, és nem érti, mitől lesz szociopata, hiszen mindent megkapott, ölelgetni is tudott kit, mesét is hallott, mi a baja akkor?

És ilyenkor mindig eszembe jut a kisfiam, aki két és fél évesen elsírta magát a kisvakond végén, amikor a kisvakond fullhappy üzemmódban bebújik az ágyába, elővesz egy könyvet és elkezd olvasni. Miért kell neki egyedül olvasnia???? Hol az anyukája, miért nem ő olvas neki, fakadt ki a gyerek, és én úgy örültem ennek, mert bár ugyan nem hangoztat nagy szavakat a családról, egyszerűen magától értetődőnek veszi, mint a levegőt, és ez jó.