Mármint a kisfiam.

És nemcsak azért mert lehugyozza a vécédeszkát, felakadt szemekkel képes imádni egy sportkocsit vagy egy tankot, az állatkerti simogatóban lazán arrébb taszigálja a kétméteres lámát hogy igazságot tegyen a kiskecskék univerzumában, vagy mert masszívan elutasítja a halványan virágra emlékeztető absztrakt mintás kék kínai alsógatyát - mert az lányos.

Egyszerűen olyan egója van, hogy az félelmetes, alapból feltételezi, hogy az egész világ azért teremtődött, hogy őt és az ő egóját kiszolgálja.

AZ egy dolog, hogy szerinte mindenkinek csak ő hiányzik, fordítva sose. Ma reggel óvodába menet kifejtette, hogy a hétvégén már biztos nagyon hiányzott az óvodának, és az Andi néni és a Julike néni biztosan sírdogáltak nélküle. :-)

Mondtam, tuti.

Majd pár órával később belezokogott nekem az óvónéni mobiljába, hogy NAGYON SÍROK , ANYA!!! akkor értementem, hazahoztam, mivel értelmes magyarázatot nem bírtam belőle kihúzni, jegeltük a témát.

Most az előbb, meseolvasás után (miután háromszor, kissé csalódottan megkérdezte, hogy tuti nem kisdelfin van-e a hasamban, mert ő annak jobban örülne, mint egy kistesónak), azért kibuggyant belőle a mai nap. És tisztelt egybegyűltek, az volt a baja az én drágámnak, hogy versenyfutást tartottak a focipályán az óvónénik, és azt mondták, hogy a kicsik menjenek hátra! És ő nem kicsi! Mégilyet! Hogy képzelte ezt az Andi néni??

Próbáltam együttérző lenni és halkan magyarázgatni, közben rázott a visszafojtott röhögés. Ekkora egót?!!!