ilyenkor már kora reggel szólt a telefonom, és az anyukám szólt bele, és megbeszéltük, milyen jó is, hogy megszülettem. Régen eszembe se jutott, hogy milyen lehet háttér és támaszték és fedezet és segítség nélkül, mert ő mindig ott volt, és úgy szeretett, ahogyan soha senki, és ahogyan soha senki nem is fog, és szentül hitt benne hogy különleges és gyönyörű és páratlanul tehetséges vagyok, és akkor egy kicsit még én is hittem. Aztán valahogy túl hirtelen lettem valakinek az egyszem szemefénye gyerekéből sok mindenkinek az anyja, és még mindig nagyon hiányzik, és bármit megadnék, ha visszakaphatnám, akár csak egy napra. Csak egy órára. Csak még egyszer megölelhetném.