Először is, táviratilag:

bocsánat mindenkitől, hogy még nem válaszoltam az összes karkötős emailre, fűzögetek esténként, és a hétvégéig megpróbálok mindenkivel mindent leegyeztetni, köszi a türelmet, csak most kicsit úszunk, hálistennek ugyan éppen senki nem beteg, de jön a karácsony, és tele kellett töltenem 72 darab kibebabrált adventi zsákocskát, meg télapóskodtam is, szóval zajlik az élet, majd jövök beszámolókkal, de most csak arra van kapacitás, hogy felrakjam Pömpöllért, a judókirályfit, harmadik hete jár edzésre azt hiszem , és imádja és imádja és imádja, és határozottan jót tesz neki, higgadtabb lett, és nagyfiúsabb, ezúton is szeretném megköszönni Noéminek, hogy egy, az óvoda előterében elkövetett birkózásos ökörködés után azt mondta, hogy szerinte a gyereknek való lenne a judo, és meg is mondta, hogy hova menjünk, és el is mentünk, és tök büszke vagyok a csemetére, mert határozottan és kifejezetten ügyes, jó mozgású, és az edző is megmondta, hogy annyi energia van benne, mint egy közepes atomerőműben, íme a fehér ruhás szívemcsücske:

és szuperjófej edzőjük van, magázza a sok töpszlit, ordít velük, seggberúgással fenyegetőzik, kezdésnek körömtisztaság-ellenőrzés van, mindenért tíz fekvőtámaszt kell csinálniuk, és ezzel együtt süt róla, hogy imádja a srácokat, és azok is őt, és bár én alapból totálisan píszí anyuka vagyok, itt érdekes módon egyáltalán nem zavar, hogy egy nagydarab, szakállas pasi ordibál a gyerekemmel, mert azt látom, hogy az ominózus gyereknek csillog a szeme a boldogságtól, és iszonyúan koncentrál, hogy megfeleljen neki, és már össze is spanolt két sráccal, és alig várja az edzéseket, és boldog és büszke magára, és joggal.

Kicsit aggódtam, hogy hogy fog beilleszkedni, merthogy ugye év közepén csöppentünk be egy olyan csoportba, amelyik már szeptember óta együtt van, de hálistennek egyáltalán nem lóg ki, már a második alkalommal tök jól csinálta, nyilván nem tudja még a fogásokat meg a technikákat, de az edzés fele úgyis bemelegítés - általában bukfencfogócska, szétröhögöm magam, csak bukfencezve lehet közlekedni, akit elkapnak, tíz fekvő és ő lesz a fogó, aki feláll vagy legurul a tatamiról, az kiesett, aztán torna, fekvőtámaszok, felülések, nyújtások, aztán tanulnak esni, puffannak előre-hátra-oldalra, aztán párba állnak és hajrá, gyurmázzák egymást keményen, annyira helyesek. :-)

Kicsit féltem küzdősportra íratni a gyereket, nehogy még jobban felerősödjön benne az agresszió, de a hozzáértők megnyugtattak, és igazuk lett, mert a judoban nincs ütés meg rúgás, csak birkózás, egymás ruháját tépkedik, és le kell nyomni a földre az ellenfelet, és tényleg önfegyelmet követel, és abszolút való a némileg túlpörgött fiúgyermekeknek, és hát tényleg.

Természetesen a gyerek már négy danos feketeövesnek képzeli magát jövőre, pedig ahhoz még meg kell tanulnunk japánul elszámolni tízig, és akkor a logsztikáról még nem is beszéltem, mert természetesen az edzés egy időben van a Lujzi zeneovijával, plusz még a Gergőt is meg kell oldani valahogy, mert a Lujzit elvihetem magammal, ő igazi kis cserepesvirág, ahova leültetem, ott marad, és szépen elücsörög-csicsereg mellettem, amíg a báty edz, de Hulkot már nem ilyen fából faragták, szóval ő nem jöhet be edzésre, így viszont valamit mindig ki kell találni, hogy ki vigyáz rá, de megoldjuk. :-D