itt vagyok, ragyogok, bocsánat a hosszú csöndért, nincs semmi baj, csak sok a gyerek és mindegyik akar valamit, plusz rákattantam a gyöngyékszer-készítésre, így esténként csönben fűzögetek, mint egy jóllakott gyépés, ráadásul a zuram új dizájnt akar a blogjának, ezért két hete minden áldott este a gép előtt ül és blogsablonokat válogat, és ha oda merek ülni öt percre hogy legalább az emailjeimet megnézzem, a hátam mögött ácsorogva gunyoros megjegyzéseket tesz a ronda netfüggőségre, muhahha, szóval elvagyunk mint befőtt.
A gyerekeim meg tündéri édes okos tüneményes szépségek, akiket estére már néha szívem szerint feltennék a vaterára minimálár nélkül. Esetleg fellőném őket a holdra. :-)
Egyébként érdekes, mert most mindhárom ugrott egyet fejlődésileg, mintha összebeszéltek volna, pár hét alatt egy csomó új feature lett mindháromnál, Pömpöllér betűket ír, és megtanulta bekötni a cipőfűzőjét, gyönyörűségeseket fest és rajzol, és persze pofázik továbbra is hatvanezer decibellel pont, vessző nélkül, az óvodában dicsérik, sőt, olyanokat tud művelni, hogy megyek érte, és mondja az óvónő, hogy délelőtt odament hozzá az én fiam, hogy szeretne nekem ajándékot készíteni, segítsen neki, és minimális óvónői segítséggel legyártott nekem egy tök jó méhecskét, majd elájultam, és olyan okos, mint a nap, és a legkisebb illogikus vagy következetlen dolgot kiszúrja mind a mesékben, mind a társalgásban, az óvodai angoltanár ódákat zeng róla, hogy milyen okos, és milyen szép a kiejtése, és olyanokat bír mondani, hogy ő annyira szeret engem, hogy egy hurrikán se bírna minket szétválasztani, édes arany kis pofám.
Mindeközben viszont időnként bepörög, megvadul, főleg ha az óvodában nem voltak eleget levegőn, és nem futotta ki magát, és olyankor kajakra olyan, mint egy elmebeteg, rángatózik, fetreng, seggen csúszik, üvöltözik, szekálja a tesóit, elveszi a Gergő játékát és a képébe röhög, amikor a kicsi üvöltve szalad utána, szemtelen, visszapofázik, és addig feszíti a húrt, amíg le nem kiabálom a haját, utána meg engesztelget meg ölelget. Ja és amitől a falra megyek, az az apjától örökölt pukkancssága, én ezt nem és nem és nem tudom aggyal befogni miért kell minden apróságtól agyvérzést kapni, ha beakad a kabátujj, ha leesik a legóautó, ha haza kell jönni a barátoktól, ha segíteni kell. Az óvónők pedzegetik egyébként hogy iskolaérett, és hogy akár mehetne iskolába jövőre, de én stabilan hiszem, hogy nem az, és éppen hogy nem az esze miatt, hanem az ilyenek miatt, mert amíg ennyire rosszul viseli azt, ha valami nem úgy van, ahogy ő éppen abban a pillanatban kigondolta, addig nem engedem iskolába, mit fog csinálni, ha nem sikerül úgy az s betűt leírnia, ahogy akarta, elkezdi idegből verni a padot meg rugdosni a falat???
Ja, és akkora, mint egy ló, és valami fura anyagból lehet, mert egyáltalán nem kövér, de 28 kiló, 123 centi, 34-es lába van, és az egyik barátnőmet effektíve felborította egy ilyen megörülős-nekiszaladós-megöleléssel, a másik meg nem bírta lenyomni szkanderban. Most gondolkodunk, hogy mit sportoljon majd, vacillálunk a birkózás és az aikido között :-))))
Na ezt elmentem, aztán jövök Lujzi-beszámolóval :-)