2009.10.26. 22:52| Szerző: Chipie

Naszóval Lujzika. Hát Lujzika továbbra is lepadlóztat minket naponta többször, hol azzal, hogy annyira édesaranyostündér, amilyen nincs több a világon, hogy mindenkit az ujja köré csavar, és olyan macska, hogy csak na, a múltkor mondta egy barátnőm, hogy ő még ilyet nem látott, hogy beül a lány az ölébe, és tökéletesen felveszi a teste formáját, úgy odasimul, és egy kéjbérenc, elég elkezdeni cirógatni a hátát vagy a nyakát, azonnal fényt kap, félárbocra ereszti a szemét, és csak azért nem dorombol, mert nem tudja hogy kell, hol azzal, hogy akkora egy szőke libába oltott rozsomák, hogy csak nézünk, mostanában öntudat-bogyókat etethetnek velük stikában az oviban, mert remekül tud ő is feleselni, és ami miatt sokkal kiakasztóbb az ő szemtelensége a bátyjáénál az a totális logikátlanság, mert azzal szemben nincsenek érvek, most mit mondjak arra, amikor kint van 3 fok, fúj a szél, esik, ő meg lehozza a szívecskés -pántos nyári lenvászon kisruháját, hogy akkor ő ebben megy oviba, és amikor mondom neki, hogy de Lujzika, nagyon hideg van, közli, hogy nincs hideg. De, hideg van, és esik az eső, nézz csak ki az ablakon, kinéz, és közli, hogy nincs hideg és nem esik, és süt a napocska, és én akkor ezzel mit kezdjek, hogyan tovább, mert innen már csak pár percnyire vagyunk a legörbített szájú hisztitől, amivel egyébként simán eladná magát az unicefnek, mint szegény, agyonsanyargatott kisgyermeket, aki még a saját ruhája felől sem dönthet, és különben is elnyomják, és ő egy szerencsétlen, brühühüüüü :-)

 

ez amúgy is egy gyakran alkalmazott taktikája, amivel még néha engem is megetet, ha nem figyelem sasszemmel az előzményeket, hogy addig szekálja valamelyik tesóját, amíg el nem vesztik a türelmüket, és meg nem lökik, illetve Gergő képen nem nyomja, és akkor olyan szívszaggató-dobhártyarepesztő sikításba fog, hogy az ember azonnal elkezd rohanni, hogy melyik testrésze szakadt le, és sajnos néha bedőltem én is, és leteremtettem a bátyót, aminek a kis mocsok cheerleadereket megszégyenítő módon örül, hiszti és görbeszáj azonnal elefelejtve :-)))) De most már nem dőlök be neki (annyiszor :-)

Amúgy azért a csaj is ügyesedik, minden fronton, egyedül öltözik-vetkőzik, gombokat is beleértve, tömegesen hordja haza az oviból a mondókákat, de a legjobb, hogy annyira de annyira ügyesen rajzol meg fest meg imád mindenféle kreatív dolgot, ha lehetősége lenne rá - persze Gergőke miatt nincs - egész nap képes lenne ülni és vagdosni, ragasztgatni, festegetni, rajzolni, imádom. :-)

az egy lepke éppen, ez meg egy karkötő

 

És kész művész, olyan kompozíciókat tud alkotni a szoba közepére, hogy ihaj, általában cipőkből, konyharuhákból, konyhai eszközökből, cédékből, de nem csak úgy összevissza, hanem járkálva, hümmögve, elgondolkodva, egy-egy darabot gondosan hozzáillesztve, meg kell zabálni. :-))

És kész nő, kérdezgettük, hogy mit szeretne karácsonyra, a bátyja természetesen típusszám-megjelöléssel ellátott rajzokat készített a Jézuskának, és mellérajzolta a legósdobozokat is, nehogy véletlenül doboz nélkül hozza neki a mittoménmit, ő meg hosszas tépelődés után kibökte felragyogó arccal: JÓZSASZÍNT! Lujzika, de rózsaszín mit?? JÓZSASZÍN AJÁNDÉKOT! és itt feladtuk. :-)))))

Címkék: lujzibujzi  |   | 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr121477641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misspony 2009.10.26. 22:56:58

Úúúúúúú, de talpig nő te!!!!!
Nagyra nyitott szemmel figyelek, lányom van....... És gyakorlom addig, hogyan tudjam elfogadni ilyennek is akár!

Viszont meseien szép kiscsajszi!

(Már megérte fent maradni....:-D)

Chipie 2009.10.26. 23:05:20

@misspony: tényleg gyönyörű a csaj, ezért bízunk benne, hogy talál majd valami balekot, aki elnézi neki a hisztijeit :-)))

És még Gergőt most írom :-D
Nagyon cuki a lánykád!

JanCsi 2009.10.27. 08:15:26

Hát, az unicef dumánál percekig vinnyogtam. De csak halkan, mert alszik a "nőm".
Nagyon szép szemei vannak Lujzinak!

samjon 2009.10.27. 09:40:19

jajj végre! már nagyon vártam ezeket a posztokat! nagyon irigy lujzira! nekünk úgy néz ki a 3. is fiú lesz :)

hawah · http://jasz.freeblog.hu 2009.10.27. 12:58:58

Nosztalgiázva merengek, mikor enyim Leány is nyári ruhában akart oviba menni. Onnantól megszüntettem az önálló választást, az általam felmutatott két ruha közül választhatott. Kegyetlen anya voltam.
Szuper, ahogy rajzol, messze nem három éves szinten! És olyan parányi gyöngyöket fűzöget ügyesen! Nagyon ügyes! Hát, a szépségét már ne is emlegessük! :)

V. Olga 2009.10.27. 19:39:51

A nyari ruha cirkusz nalunk is ez volt (otevesen, szal ne remenykedj, hogy kinovi), viszont aztan egy ovatlan pillanatban, mikor nem latta, elraktam az osszes nyarit, es kiraktam az oszi-teli kollekciot, ezzel megoldodott a problema.

Nalunk a ketto kozul valaszthatsz tema soha nem mukodott.... De mindegy, valasszon csak abbol ami a szekrenyben log, csak ugye resen kell lenni, es elpakolni a mar kinottet, vagy tul lenget.

Egyebkent en nem banom ezeket a nocis tulkapasokat, mert a lelki szemeim elott egy gothic stilusu tinedzser lebeg fekete szajjal es kormokkel, sotet rongyokba oltozve, szal akkor inkabb legyen kiralylany, amig lehet.

csibie 2009.10.27. 20:38:51

Ennél a szájlebiggyes kép kész! :)
Sajnos nagyon ismerős, Peti is mindig ezt csinálja ha valami nem úgy van. De ő fiú, hát hogy van ez??? :)

A rózsaszín ajándékkérés meg nagyon aranyos! Igazi kis maca! :))
süti beállítások módosítása