2009.06.01. 22:41| Szerző: Chipie

mitöbb virulok, csak egyszerűen nem jut időm meg energiám blogolni, kicsit besűrűsödött az élet, és nem teszi ritkásabbá az én drága legkisebbik sarjam, aki most már SOKKAL ügyesebb, mint amilyen okos és elővigyázatos, tehát fokozza a fokozhatatlant, és olyan helyekre is felmászik, amiket nem is feltételeztem róla, a nagycsúszda pölö meg a báty emeletes ágya, meg a nagylétra és a nagymotor, és aki a legunalmasabb szituációkba is belecsempészi a maga kis humoros mancslenyomatát, amikor pl egy gombnyomással kapcsolja ki a számítógépet pont akkor, amikor az apja vmi életbevágóan fontos dolgot ment, meg amikor egy és ugyanazon lendületes partvisnyélmozdulattal veri le az edényszárító tartalmát és fejbe a nővérét, amikor egy fürdés alkalmával hatszor bukik le a víz alá kádban való ugrálásból kifolyólag, amikor reggel hatra már háromszor leesett valahonnan, kétszer rángatta le a terítőt az asztalról  és ötször borította ki az összes fiókot és játékosdobozt, természetesen mindezt óriási és zabálnivalóan édes csibészvigyorral, hogy még haragudni sem lehet rá. :-)

Miközben egyszerre működök közre antigravitációs tényezőként és kármentő kisiparosként, ott van még nekem az én édes, gyönyörűszép lányom, aki  most már SOKKAL szebb, mint amilyen okos, aki miatt sávokban őszülök, és fonom a szemöldököm keményen amikor pl lefekvés és jóéjszakát puszi után kettő perccel elkezd sikítani az ágyában, rohanok be, mert kábé olyan hangja van, mintha megtámadta volna egy csorda vérfarkas, és akkor kiderül, hogy fáj a feje, sőtmitöbb kiderül, hogy azért fáj a feje, mert nyomja az ágy vége, és akkor én lejjebb húzom tíz centivel az ágyban, és kimegyek némán fejet a falba csapdosni, mert nem és nem és nem hiszem el, hogy ez volt a baja, vagy amikor sietek hozzá, mert hallom, hogy sírdogál, nem hangosan, csak úgy maga elé, és kiderül, hogy egy kis, fekete bogárkának adta a magyar szinkronját, és a kis bogárka éppen eltévedt és nem találja az apukáját, és ezért sírdogál, vagy amikor véres hisztit nyom le a kádban azért mert ő maradt utoljára a vízben, és nem akarom őt kiszámolózni, ugyanis úgy szoktam őket kiszedni a kádból, hogy kiszámolózunk, és akire mutatok, kijön, namost ugye egy személyt elég nehezen lehet kiszámolni, de én a múltkor megtettem már a béke kedvéért, és egyfolytában rá mutogatva mondtam el az ecpecckimehetszet, miközben a liba üdvözülten vigyorgott, és rém boldog volt, hogy rájutott az utolsó szótag. Vááá.

És ha mindez nem lenne még elég, ott az én zseniálisan okos nagyfiam, aki most már SOKKAL szemtelenebb, mint kéne, és aki tulajdonképpen a legelviselhetőbb az összes gyerekem közül, ha nem számítjuk azt, hogy folyamatosan pofázik, méghozzá nem gyenge hangerővel, és folyton rémesen zavarbaejtő kérdéseket tesz föl, pl. hogy akkor Ádám és Éva láthatott-e dinoszauruszokat, meg miért pont barna színű a fák törzse, és hogy miért nem lehet kém, ha nagy lesz, meg hasonlók, de egyébként ő már nagyon praktikus gyerek, pénteken simán elvittem magammal bankba meg mobiltelefonos ügyeket intézni, és végig tök jó fej volt, és amikor elmentünk pisilni, én mentem a női vécébe, ő meg a férfiba és kint találkoztunk a két vécé között, és annak akinek nincs gyereke vagy régen volt kicsi, nem is tűnik ez olyan nagy dolognak, de én majdnem elbőgtem magam rajta, mert ez már olyan nagyon nagyfiús, és olyan blazírtan hajtott el a javaslatommal, miszerint jöjjön be velem a női vécébe, hogy mit képzelek, pisiljek csak, addig ő is, és majd megvár, hogy csak kamilláztam, és a bankos nővel is nagyon komolyan tárgyalta meg, hogy hány évesen lehet neki is bankkártyája, és le is beszélték, hogy ha majd iskolás lesz, és lesz zsebpénze, akkor visszajön hozzá és számlát nyitnak, ott is csak pislogtam, és amikor a túra végén bevittem a játékboltba, hogy választhat magának valami kicsit, akkor minden egyes megfogott kisautónál és legónál aggodalmasan és természetesen üvöltve kérdezte meg, hogy anya, van elég pénzed erre? :-) Szóval extra tündér volt, úgyhogy már nem is lepődtem meg, amikor értelemszerűen másnap, amikor azt hitte, hogy nem halljuk, előadta az eci-peci-tengereci, tevagyazahülyegeci kezdetű kis magánszámát, meg úgy összeverekedett a Botival az óvodában, hogy vérzett a szája és van egy kalózos keresztbekarmolás a képén. :-D

Úgyhogy nincs semmi gáz, csak az én kis családom mindent megtesz, hogy szórakoztasson. :-D

 

na majd még mesélek a hétvégéről, amiben volt nekem egésznapos arcfestés, meg egy rémesen sikerült müpás gyereknap, meg túrok képeket is, meg még egy csomó minden, igyekszem bepótolni a lemaradásomat :-D

Címkék: triumvirátus  |   | 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr981157865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Check 2009.06.02. 08:41:35

Hát az én szívem is nagyon összefacsarodott, amikor a makim először ment önállóan férfi WC-be. Szerintem ez egy komoly levállási lépcsőfok.
Amúgy nagyon jó már, h végre írtál!
A csajszinak gratula a szinkron-magánszámhoz :-D
A legkisebbnek akrobata iskola?

Chipie 2009.06.02. 08:43:41

Check, én inkább egy cápaketrecen gondolkodtam, amit belógatnánk a plafonról :-D :-D

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2009.06.02. 12:33:49

Hagyd felmászni, pár leesés után óvatosabb lesz :)

Magdaleha · http://magdaleha.freeblog.hu/ 2009.06.02. 16:03:55

:-)))) És közeleg az oviszünet... Ojjééééééé
/hihetetlen, de mi is kiszámolással jövünk ki a kádból! :-)/

V. Olga 2009.06.04. 20:30:25

Na, amiota talalkoztunk (szerda reggel, igen, de csak ilyen nickkel sikerult belepnem) es mindezt eloben is megcsodalhattam, megjobban rohogok az ilyen postokon:-))
C.
Lujzi baratnemet puszilom!

Chipie 2009.06.05. 10:00:36

@V. Olga: pedig Gergő szegény pont a legrosszabb formáját hozta, de remélem eljöttök még, és akkor bemutatjuk a grübedliket is lájv. :-)

És tök jó a nicked, mi a baj? :-D
A skypeos még sokkal jobb, a múltkor a zuram ült a gépnél, és feljött a kis ablak, hogy elérhető vagy, és nagyon hülyén nézett, hogy ki a búbánat az, a pasim álneve??? :-D
süti beállítások módosítása