Bár azt mondják, hogy nem szabad a gyerekeket egymáshoz hasonlítgatni, amikor ilyen rövid időközökkel cseperedik az orrom előtt három, én nem tudom megállni, és óhatatlanul folyton hasonlítgatom őket, és Gergő minden összehasonlításból úgy jön ki, hogy ő a leg. A legbűbájosabb, a legrosszabb, a legnagyobb, a leggyorsabban fejlődő, a legpocsékabb alvó, a legokosabb, a leggazfickóbb, a leganyásabb, és még sorolhatnám.
Ifjú bicikliszerelő akcióban
Az okossága mondjuk valószínűleg abból (is) fakad, hogy harmadik gyerek, bár most ahogy leírom, rájöttem, hogy elméletileg ő lehetne a legbutább, hiszen vele "foglalkozom" a legkevesebbet, értem ezalatt a képességfejlesztő játszadozást, amiben egyébként soha nem hittem, mivel, mint azt már korábban kifejtettem, szerintem a legtutibb képességfejlesztő játékok a kavics, a bot, a pocsolya, és ezek tetszőleges kombinációja, illetve esetünkben meg kell állapítanom, hogy a kettő darab nagytestvér is ebbe a kategóriába esik, és hát ez a kicsi rém okos, de komolyan, ámulunk és bámulunk, annyira interaktív lett, és annyira utánoz. Rengeteget beszél, értelmes hangsúlyozással, mutogatva, ebből a felismerhető szavak az anya, apa, hamm, csüccs, ügyes, oda, nem, illetve ha fúj a szél, akkor a gyerek is fúj, ha beindul vmilyen gép vagy motor, akkor berreg, újabban ő is nagyon kispasi lett, azaz mindenhová úgy megyünk, hogy az egyik piszkos kis mancsában egy kisautót szorongat, és mindenféle felületen teszteli, hogy hogy gurul, kerítésen, széken, bokron, stb, minden autót-motort-teherautót hosszasan meg kell bámulnunk, ha madarat lát, izgatottan csücsörít és csapkod a kezével, tud puszit adni, ami az ő esetében azt jelenti, hogy óriásira tátott szájjal szottyosra nyálazza az arcunkat, és röhög, tapsol, mutogat, képen felismeri a cicát, kutyát, babát, tudja, hogy a pitypangot hogy kell elfújni, hogy a cicát merrefelé kell simogatni, hogy a sapka az ördög találmánya, hogy a cumi a Lujzié, a legó a Pömpölléré, ha nem kér valamit, rázza a fejét, és mondja, hogy nemnemnem, fantasztikusan tud fröcskölni a kádban, tehetséges kupak le,- és visszacsavargatóművész, ha valamit akar, megfogja az ujjunkat és húz, tudja, hogy a túrórudi a hűtőben lakik, és hogy csak én tudom onnan kivarázsolni, hogy a virágot meg kell szagolni, és azt mondani, hogy hapci, söpör, porszívóz, pakol, babakocsit tologat,telefonál, kukucsol, rúgja a labdát, és mindent észrevesz, ledöbbent mosollyal szemlélgette a körmömet, amikor kilakkoztam, tudja, melyik irányba kavarom a kávémat, és hogy apa motorját nem szabad megfogni, mert forró. Zsebkendőbe orrfújást imitál, a vécépapírból meg akkurátusan letép egy kockát, összegyűri, és átgyömöszöli a lába között. :-D
Igen, így szoktam túrórudit enni. Probléma? :-))
Ám az, hogy ennyi mindent tud, azzal jár, hogy valami elképesztően rossz, abban az értelemben, hogy folyamatosan_csinál_valamit, mindenhová felmászik, a konyhapultra, a kinti asztalra, lassan olyan lesz a lakásunk, mint egy ikea-katalógus, sehol semmi nem maradhat elöl, ha csak egyetlen percig hagyja valamelyik gyerek elöl a poharát, kiscsibész azonnal felmászik érte és a) lerántja, b) magára önti, c) fellocsolja vele a pecót, d) a felsoroltak mindegyike. MIndig húz maga után valamit, vagy ha éppen nem, akkor tolja, ötpercenként kell leszedni az asztalról, a csigalépcsőről, a virágágyásból, a sziklakertből, a fürdőkád széléről, a vécéből, mindent dobál, de nem gyengén, kedvenc hobbija, hogyha takarítok, jön utánam, és mindent, amit megfogtam, és a helyére raktam, azonnal földhözvág, és ha rászólok, röhög, ha fel tud mászni az asztalra, azonnal lesöpri két kézzel, szóval nem egyszerűek a napjaink mostanság, bár rengeteget röhögünk.
A nap fénypontja számára egyértelműen az, amikor Pömpöllér hazajön az óvodából, és nekilátnak őrültködni, esténként fél-egy órát szoktak a lakásban körözve, hangosan vihogva fogócskázni, mi meg jobbra-balra dőlünk a röhögéstől, mert Gergő kábé úgy szalad ilyenkor, mint egy betépett pingvin, a bátyja meg a fuldokló röhögéstől nem bír futni rendesen, csak összegörnyedve, szóval szép páros :-), meg focizni is szoktak, és Pömpöllér tök cuki, kicsiket rúg neki, Gergelem meg próbál visszarúgni, az se gyengén kandikamerás, amikor luftot rúg és seggreesik tőle, kábé kettő percenként, és mindenki röhög.
A Lujzival amolyan se veled, se nélküled viszonyban vannak, egyik percben verekednek és mindkettő ordít, mert persze mindig ugyanazt a játékot akarják, és a lány rettenet irigy és féltékeny - érthető módon egyébként - , a kicsi meg a másik fele, simán toporzékol felháborodottan ordít, és csapkodva dühöng, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzelte, a másik percben meg simogatják és puszilgatják egymást, és az is tény, hogy a Lujzi tudja a legjobban megröhögtetni a kicsit, amikor lekezd hülyepofákat vágni neki a szék mögül,a legbrutálabb hiszti is azonnal fékcsikorogva leáll, és átadja a helyét a gurgulázós röhögésnek.
.jpg)
Szóval abszolút színfolt az életünkben, bár továbbra is fenntartom az álláspontomat, hogyha ő születik elsőnek, bizony egyke maradt volna :-) Szerencséjére a tesói eléggé szülőbarát kisbabák voltak, ketten együtt tizedennyit nem ordítottak, éjszaka raplizás helyett aludtak, így volt merszünk belevágni a harmadikba is, de most már mindegy, megtartjuk :-D
