Nos a bukósisakot azért fontolgatom, mert Gergőbergő szemlátomást megunta az életét, biztos stikában Kierkegaardot olvasott vagy nem tudom, de pár napja feltett szándéka, hogy öngyilkos legyen, ami azzal jár, hogy minden létező helyen megpróbálja szétverni a fejét, több-kevesebb sikerrel. Kezdte azzal, hogy két napja, pont egy órával azelőtt, hogy indultunk volna hivatalos ügyeket intézni, felbotlott az etetőszékében, és kitámasztás nélkül homlokkal nekiesett a radiátor élének, púp, vér, felrepedt a bőre, leragasztottam, oké. Elképesztő regenerálódási képességekről téve tanúbizonyságot, mára már csak kicsit volt zöld a feje, és a seb is teljesen behegedt, erre fogja magát, és homlokkal nekiesik a széklábakat elválasztó izének, lécnek, az előző púpja mellett két centivel, és én még ekkora púpot nem láttam, esküszöm, fél perc alatt akkora lett, mint egy fél tojás. Figyelem, sokkoló képek következnek a már lehiggadt hősi sérültről, aki némi csirkehús segítségével próbál regenerálódni. :-) Kíváncsi vagyok, holnap mi lesz, kalapáccsal fogja-e szétverni a fejét, vagy nekilát konnektort nyalogatni, izgatottan várom a fejleményeket, ha meg esetleg hosszabb ideig nem írnék a blogba, az azért lesz, mert jószándékú járókelők rámhívták a gyivit, és elvitettek. :-D

itt éppen puszit dob :-)))

Szóval, mint látható, különösebben nem viselte meg a dolog, ott és akkor visított, mint akit nyúznak, meg fetrengett, és hadonászott, és a kezével csapkodta a homlokát, amitől persze még jobban fájt neki, és még jobban visított és csapkodott, mire én lefogtam, már úgyis mindegy alapon, és a fejére nyomtam egy konyharuhába csavart félkilós findus mélyhűtött zöldborsót, mert a késpengével való lenyomáshoz nem éreztem magam elég brúszvilisznek, hihetetlen erős és izmos a kiscsávó, és izomból vergődött, nem akartam még egy füllenyisszantással koronázni a napot, de a zöldborsó egész jól lelappasztotta a púpját szegénykémnek. :-)

A szegényház meg úgy jön ide, hogy tegnap, amikor a kerti asztalon legóztunk a Pömpöllérrel, és egy minivárost építettünk a nagy alaplapra utcákkal meg gyárakkal meg minden, akkor a gyerek egyszercsak egymásra rakott vagytíz kockát, majd közölte, hogy ez a szegényház. Kicsit értetlenkedtem, mire elmagyarázta, hogy hát tudod anya, az a ház, amiben a szegények laknak kicsi dobozokban egymás tetején. Hirtelen se köpni se nyelni nem tudtam, fojtogatott a röhögés, de közben éreztem a dolog súlyát, mert oké hogy a gyerek ide született, a nagykertes nagyházba, és neki ez a világ, de próbáltam neki elmagyarázni, hogy a valóban szegény hajléktalan és a milliárdos úszómedencés között nagyon sok átmenet van, és hogy mi nem vagyunk gazdagok, és azok se feltétlenül szegények, akik panelházban laknak, de nagyon nehéz, és ilyen pillanatokban tör rám mindig elképesztő súllyal anyu hiánya, hogy miért nincs itt és miért nem segít úgy nevelni a gyerekemet, ahogy engem nevelt, hogy soha nem éreztem azt, hogy nekem járna valami, lakás, autó, bármi, csak azért pusztán, mert megszülettem, pedig kaptam ezt is, azt is, és mégis a seggem csapkodtam a földhöz, és mindent megtettem, hogy anyagilag leváljak, és eltartsam magam, és ez olyan nehéz, mert persze hogy az ember a legjobbat szeretné a gyerekének, csak irtó nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert amíg kicsi, addig tökéletesen és magasról leszarja, hogy 17-es nike cipőt okád-e le almapürével, vagy  már a hatodik gyerektől örökölt noname szandit, de ahogy elkezd nyiladozni a csipája a külvilágra, máris magyarázni kell olyan dolgokat, amiket jómagam sem értek, hogy miért vannak szegények meg gazdagok, és ez tulajdonképpen miért is igazságtalan.

Ja, és Lucia, ha olvasod, nincs valami becslésed azirányba, hogy nagyjából hány szúnyog élhet most Magyarországon? Köszönöm :-D :-D :-D