tegnap volt reményeim szerint a mélypont, a két kicsi teljesen összeomlott, Gergő egész nap sírt, hol csak nyöszörögve, hol üvöltve, vagy aludt, totálisan rámpiócázta magát, egész nap nem rakhattam le a karomból, úgyhogy egy 12 kilós feszengő-vonyító csomaggal a kezemben csináltam a verklit, Lujzi is szarul volt, lázas, fuldokolva köhögött, úgyhogy felhívtam a dokinkat, aki hálistennek egy turbó jófej, soha pénzt el nem fogadó, szabad és ünnepnapokon is funkcionáló higgadt félisten, és mondta, hogy este kijön a rendelőbe, szaladjak le a betegekkel (3 percre van tőlünk), megnézi őket. Így is lett, és hálistennek hálistennek hálistennek, hogy levittem őket, mert van a dokinknak egy kis kütyüje, amivel egy csepp vérből megnézi a CRP-értékét a gyereknek, a CRP az egy fehérje, ami bakteriális gyulladásoknál van jelen a vérben, vírusfertőzés esetén értelemszerűen nincs, és ez nagyon megkönnyíti a diagnosztizálást, na megnézte az enyémeknek is, és hát Gergőé 49, Lujzié viszont 77 lett, ami elég magas, 15 alatt normális, 100 fölött kórház, és a 77-ből hétfőre simán 100 fölötti érték lett volna, ha nem nézzük meg, ááááááh, így viszont hazajöttünk, be se álltam a kocsival, ember ment is ügyeletes patikát keresni, és most turbó antibiotikumon nyomja mindkét gyerek, mert ez egy baktériummal felülfertőzött vírusfertőzés, csak hogy megint belenyúljunk a tutiságba. Gergő azért ordított egész nap szegénykém, mert fulladt, nehézlégzése volt, és alig kapott levegőt, és a doki mondta, hogy a babák ettől simán bepánikolnak egy idő után, azért nem lehetett lefeszíteni rólam, mert rémült volt szegény törpém, úgyhogy ő kapott ilyen babyhaleres bepuffantós cuccot, ami, az antibiotikummal kombinálva működni látszik, az éjszakánk még rémes volt, húszpercenként nyöszörgött fel, együtt aludtunk a kanapén, én persze kábé nullát, de reggelre mindkét kiskriplimnek csak hőemelkedése volt, és működnek, Gergő újra jön-megy, és végre vigyorog, félelmetes volt látni ezt a tejbetök gyereket úgy, hogy nulla mosoly és semmi reakció a jól bevált kacagtatós fogásokra. Lujzi meg ugyan még eléggé zihál, és alig eszik (persze a ciniminis lecsúszott szárazon, ez egyébként a teóriám, hogy ebbe, meg a whiskasba tuti gyárilag drogot tesznek, egyszer megkóstolja a macska vagy a gyerek és soha többé nem kér mást, namindegy), de már remekül képes azon hisztizni, hogy nem mehetett el ő is kirándulni a bátyjával, akit a jófej barátnőmék kiemeltek a kehes tömegből és elvitték túrázni, egyrészt, hogy ő is szívjon már végre friss levegőt, másrészt meg hogy én ne kapjak feltétlen idegösszeroppanást :-)