Mert a karácsonyi hangulat egyelőre olyan messze van, mint az Androméda-köd. Ugyanis.

Először is szeretnék köszönetet mondani a MüPának, amiért a két gyerektelen hangmérnök mellett az egyetlen háromgyerekeset osztja be dolgozni karácsony előtti napokon reggeltől estig, ma egészen éjfélig, és így minden karácsonyi beszerzés rám marad a három kiskorúval, akik közül a legkisebbet ugyan sikerült elpasszolnom egy órára, miután végiggondoltam, hogy lehetek én bármekkora logisztikai zseni, a két kézenfogós kisgyerek plusz babakocsiban ordító Gergő plusz kábé két autónyi beszerzendő kaja, pia, vécépapír, pelenka, tápszer, stb, szóval hogy ezt semmiképpen nem fogom tudni abszolválni, de a túra még a kettővel is necces volt, mert Pömpöllér ma zsírhülye volt, Lujzi meg ugyan lelkes, de hát egy kilós hálós narancs a max terhelés, amit rábízhatok, igaz, azt nagyon büszkén hordozta. Csobánkai extrém sport, ó jee.

Másodszor szintén innen üdvözölném azt a hegyen lakó környékbelit, aki valami vegyszert önthet időnként a vécéjébe vagy valahova, ami miatt a mi emeleti vécénkben átható pöceszag keletkezik, ami szép lassan lesurran a földszintre is, én meg azon kapom magam, hogy a gyerekeim seggét szaglászom, meg a kukákat, majd amikor benyitok a fönti vécébe, konkrétan csípi a szemem a szag, ami fél üveg domestos beleöntése után mérföldekkel rosszabb lesz. Szóval fahéj és szegfűszeg helyett rohadt káposzta, ó jee.

Harmadszor köszönöm drága nagyfiamnak, hogy ma olyan hülye volt egész nap, mint a seggem bal partja, hogy kiszaladt a boltból, amíg a kasszánál fizettem, hogy nekiállt hisztizni meg követelőzni valami kisautóért, hogy fejbeverte a húgát, és hogy este ez az egész abban csúcsosodott ki, hogy miután Gergőt a tervek szerint korán lefektettem, utána lejöttem a gyerekekhez, és szépen megbeszéltük, hogy rendet csinálunk, mert szanaszét szórták a játékaikat, és ha szép rend van, megsütjük a mézeskalácsot, amit szuperanyuként hajnali ötkor gyúrtam be by the way. Persze egyedül pakoltam, mert Pömpöllért túlságosan lekötötte a tesóverés, a kisautópöckölgetés, az űrhajóépítés, amit aztán persze a földhöz vágott, mert nem úgy sikerült, ahogy akarta. Öt-hat felszólítás és kérés után, amire a füle botját nem mozgatta, meguntam, és megeresztettem a fürdővizet, mire bejött reklamálni, hogy akkor mikor sütünk mézeskalácsot. Majd amikor mondtam, hogy nem sütünk mert, rohamot kapott, és ordibálni kezdte, hogy deigen deigen! rámvágta a fürdőszobaajtót meg rugdosni kezdte, mire már sajnos nálam is elszakadt a cérna, utánaszaladtam és a seggére vertem egyet idegből, persze zokogás, rettenetes bűnbánat és szomorúság, de ahogy kitettem a lábam a fürdőszobából, visszanéztem, és már a Lujzi fejére öntötte a vizet, este az ágyban meg feltette azt a kérdést némileg morcosan, hogy miért kell a gyerekeknek azt csinálniuk, amit a felnőttek mondanak. Ó jee.

És persze ezenkívül örvendezek, mert Gergőnek ömlik a taknya, és csak idáig háromszor ébredt fel este hét óta, Lujzi úgy köhög mint egy tbc-s szamár, Pömpöllér meg lájtos taknyozás mellett fosott ma kettőt.

Ó jee.