Lesz még bajunk vele, az tuti. Mert amellett, hogy gyönyörű és szépséges és fürtös és huncut és csupa bű és csupa báj, egy igazi misszpunci lakik benne, mi meg csak állunk az apjával és nézünk, mint hal a szatyorban. Ugye nekem a bátyja az alap, az ő reakcióit szoktam meg, ő meg egy totál vagány, bátor, merész és pofátlan gyerek volt mindig is, sose félt semmitől, sose volt anyás, félős, bújós, vidáman elindult bárkivel a világ végére is, ha hívták.

Ehhez képest Lujzibujzi utálja az idegeneket, rájuk se néz, eltakarja a szemét, és széles ívben kikerüli őket, és nyafooooooog végeláthatatlanul. Mindenen. Bármin. Mert az oké hogy sír és retteg, ha egy lovat látunk, és a minimális távolság az hét méter, amit betartva hajlandó elhaladni egy ló mellett, ami tekintve, hogy lovarda van a közelben, és viszonylag rendszeresen parkolnak lovak az utcánk végén, igen praktikus tud lenni. Az oké hogy a barátnőmék óriási vizslájától visít és ordít ha csak meglátja, végtére is a kutya feje magasabban van, mint az övé. De hogy mi a szottyosra szopkodott mongúztőgyért kell pánikolva visítani egy 8,5 centis teknőstől, aki úgy mozog, mint a lassított felvétel, illetve miért kell orbitális hisztit rendezni azon, hogy egy szúnyog vagy mi belefulladt a fürdővízbe, na ezt valaki magyarázza el nekem. Meg azt is, hogy miért kell nyávogva fejet fogni, ha csak egy kicsit is fúj a szél, vagy ha koszos lesz az ujjunk hegye, és hogy miért nem lehet kézzel megfogni azt a kibebabrált lekváros kenyeret, miért kell mutogatni, hogy etessen meg vele a cselédség?

Ja és a kedvencem, amivel naponta-kétnaponta tuti megszivat valamelyikünket, odavonszol a gyümölcsöstálhoz, és a szájára mutogatva, meg hangos BAJÁ, BAJÁ, kiáltásokkal tudtomra adja, hogy, hé rabszolga, burkolnék egy kis banánt. Mivel ismerem, visszakérdezek, Lujzi, kérsz banánt? Igen, bólogat komoly fejjel. Oké, kiveszek egyet, meghámozom, letöröm a felét, és odanyújtom őfelségének, aki erre sértett NEMMM! felkiáltással elfordítja a fejét, és a továbbiakban a téma a részéről lezárva, és orbitál hisztivel reagál minden kísérletre, amivel a mocsok szülei belé akarják tömni azt az undorító banánt. És ezt ugyanígy vízzel, almával, bármivel, kivéve a  szakrális túrórudit, mert az mindig és minden körülmények között fogyasztható.

Apja szerint doktori disszertációt lehetne belőle írni, a Női logikátlanság csendes bája alcímmel, és hát valóban.

Viszont szerintem van annyira szép, hogy csak talál majd magának egy balekot, aki elviseli :-)