De azonnal!

Mert az oké, hogy a gyerekkel a nap 80 %-át szerepjátékozással töltjük, és oké, hogy én mindig kiemelten fontos szerepet kapok. Oké, vagyok mozdony, kőszikla, busz, hegyen ragadt hegymászó, locsolócső, híd, süni, malac, mozdonyvezető, kígyó, dínóanya, sas, római hadvezér, obelix, kalóz, török, és még tökömtudja mi minden, és persze mindez egy napon belül. Ezt csinálja utánam a merilisztríp basszameg.

De ez még mind hagyján ahhoz képest, amikor beleragad egy szerepbe a mandró, és onnan se előre, se hátra, nekem meg az agyam folyik ki a fülemen, amikor nyolcvankilencedszerre teszi fel az abszolút nem rávezető jellegű kérdést: Anya, füst van és tűz!! Fuldoklasz és köhögsz?

Mit lehet erre mondani?

Így hát fuldoklok és köhögök, segítségért kiabálok (közben fél kézzel mondjuk lujzi seggét törlöm ki), és persze várom, hogy egy úgynevezett Hős Tűzoltó megmentsen. H.T. meg is érkezik apa bukósisakjában, nevéhez méltó hősiességgel átölel, közli, hogy meg vagyok mentve, csak ha esetleg nem vettem volna észre. Én hálatelten megköszönöm a mentést, mire H. T. közli, hogy ne féljek, amíg őt látom, majd elvonul a szoba sarkába, ahonnan is felteszi a kérdést: Anya, tűz van és füst! Fuldoklasz és köhögsz??

És kezdődik elölről az egész bolhacirkusz, egyszer, kétszer, százszor.

Én tudom hogy a sok ismétlés pszichológiailag mennyire kurvára fontos a kis lelkecskéjük épüléséhez, de ami sok az sok :-)))))))))

Köhögök és fuldoklom, valaki mentsen meg!! :-)