2008.11.15. 11:25| Szerző: Chipie

Mert bár néha a falnak megyek tőlük, és időnként simán odaadnám mindegyiket egy óvszerreklámnak (v.ö miért is fontos a védekezés), azért időnként annyira zseniálisan aranyosak tudnak lenni, hogy mindent elfelejtek, pl amikor Lujzi odabújik hozzám, és közli cérnahangon, hogy Anya, szejetlek szépen! meg amikor Pömpöllér azt mondja nekem, hogy én az ő gyönyörű, okos anyukája vagyok, és mégsem akar utána starwarsos legót :-), meg amikor vacsoránál az asztal alatt csereberélik egymással a sajtot meg a sonkát (Pömpöllér utálja a sajtot, Lujzi viszont egy egér reinkarnációja), és Pömpöllér olyan kijelentéseket tesz, miszerint de jó, hogy ilyen családiasan eszünk :-), amikor a két kicsi a nevetéstől visongva szabályszerűen kergetőzik négykézláb, amikor a Lujzi a bátyja ölében ülve nézi a mesét, amikor a kanapén heverésző apához odalopakodnak és hirtelen össze-vissza puszilják, majd kuncogva elrohannak, és sok ilyen van hálistennek, ezek miatt lehet kibírni a többit, amikor viszont kökeményen marják egymást, sőt a múltkor a Lujzi duplóval fejbeverte a Gergőt, volt némi cirkusz.

Címkék: triumvirátus szájak  |   | 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr55770041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etus 2008.11.19. 19:40:24

Óvszerrekláááááááám? Talán inkább demográfiai managgerek. 1 hónapja tévedtem először a blogodra, és csak halkan sóhajtottam, hogy pont ilyen gyönyörű zajos családot szeretnék (majd egyszer valaha) mégis felérhetett az égig mert kb. még aznap megfogant bennem egy bébi, komoly védekezés ellenére, amit azóta sem értek.