2008.03.25. 12:05| Szerző: Chipie

érzelgős sorok következnek. :-)

Szóval éppen totál kész vagyok attól, hogy mennyire gyönyörű egy ilyen kisbaba, és mennyire orgazmusközeli állapot csak megfogni, megsimogatni, megszimatolni, megpuszilni.

Mivel nagyon valószínű, hogy ő az utolsó gyerekünk, valahogy egészen másképp nézek rá, mint a testvéreire, emlékszem, Barnabásnál úgy pörgettem volna előre az időt, olyan kíváncsi voltam, milyen emberke lesz, alig vártam, hogy menjen, beszéljen, beláthassak a kis fejébe kicsit, lehessen vele dumálni, ott türelmetlenkedtünk - pedig okunk se volt rá, olyan hamar csinált mindent - megfelelve a kimondatlan elvárásoknak, szaladt, beszélt, mászott, kacagott, és azóta is egy örökmozgó zsezsgőbogár, akinek reggel a szemével együtt kinyílik a szája is, és csak az elalvás konkrét pillanatában csukja be mindkettőt. :-)

Lujzinál más volt, talán mert ő lány, és olyan nagyon de nagyon különbözött a bátyjától, hogy folyton azt lestük álmélkodva, hogy ez is más, az is más, hogy mennyire nőci egy nőci már pár hónaposan is.

És most itt ez a kicsi, akinél szívem szerint megállítanám a időt, valamiféle fura elő-nosztalgia van bennem, hogy ő az utolsó babánk, hogy ez az utolsó időszak az életemben, amikor babaszagban úszik a lakás, hogy hallom azokat a pici torokhangokat, amiket egy ekkora manócska kiad, hogy éjszaka szoptatok, és egyfolytában csak gyönyörködök benne, hibátlan kis emberke lett, puha, szuszogós, fintorgós, selymesfejű, frissen sült, kemencéből éppen kikapott illatos kis cipó.

Címkék: gergő  |   | 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr17395765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Timil 2008.03.25. 17:09:12

teljesen ismeretlenül, Lappa ajánlójából idekerülve, meg olvasva a gyerekszájban a legidősebb kis "elkövető" aranyköpéseit, most úgy érzem muszáj gratulálnom a gyönyörűséges gyerekeidhez, a picur konkrétan egy bébi Harrison Ford ezen a képen, nagggyon jóképű pasi már most!
:)

Chipie 2008.03.25. 17:44:28

wow, köszönjük szépen, igyekeztünk :-)
a bébi harrison fordon meg itt röhögök :-)
ja és milyen ajánlóból kerültél ide? Le vagyok maradva....

ehbien 2008.03.25. 21:03:56

Tényleg Harison Ford, vagyis Indiana Jones. Húh!

Timil 2008.03.26. 17:05:08

Ööö, hát Lappa blogján a blogajánlóban ott vagy, és emlékeztem a nevedre a gyerekszájból, szóval így... :)