2007.09.17. 22:10| Szerző: Chipie

Mindkét gyerekem az egy kissé.

Kezdjük ott, hogy tegnap reggel, amikor öltöztem, Lujzibujzi odajött és elkezdte szemlélni a mellemet, bökdöste, stb, persze odagyűlt a báty is, úgyhogy jónak láttam kisebb beszédet tartani a kisbabák korai táplálkozási szokásairól, elmondtam nekik, hogy amikor kisbabák voltak, ők is a cicimből ettek, blablabla, blablabla. Egyszercsak fény gyúlt a lánylény szemében, szemlátomást összekapcsolta a fejecskéjéban a cici és az enni szavakat, ám kedélyes nosztalgiázás helyett eldöcögött a babavillájáért, és elkezdett döfködni, hogy hát akkor nosza, együnk, vagy mi a szösz :-)

 

Majd erre ma a gyerek szerencsésen felgyógyult a hőstűzoltó szerepkörből, helyette  egész nap varázsolt, kedvenc varázsige az abraka abraka abra, anya változzon kővé! - mire én persze megdermedek, és egészen csak egy puszitól oldódik fel az átok vagy mi.

Első ilyennél elhangzik a varázsmondat, megmerevedek, majd egyszercsak érzem, hogy a gyerek odajön,....................és elkezdi feszegetni a gyűrűmet az ujjamról basszameg! Asszem nem lesznek önmegvalósítási gondjai :-)

Én viszont kezdek félni...

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr77168866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.