2007.09.12. 22:16| Szerző: Chipie

Nos, egy kerek hétnyi óvoda után valamelyik kisklapec sikeresen leirtotta a csoportot vmi okádalom vírussal, hárman kórházban, hatan a csoportban, többiek dögrováson otthon. Persze mi is beleszaladtunk, szegény gyerek köhög meg zörög meg csörög, de ez még hagyján.

De hozza ezt a tipikus betegpasi-feelinget, ami rosszabb, mint ezer pms-es nő a köbön, valami kibírhatatlanul morcos és pökhendi és kötekedő, már megint önmaga paródiájába fordul, mint a kétéves dackorszakában, amikor ült a kád vízben, és elkeseredetten ordította, hogy EZ NEM VÍZ! NEM FÜRDÖK!

Na most dettó ez van, reggel kikérte magának, hogy miért van ott az ajtó, ahol. :-D

És mindent kikér magának, és minden mondata úgy kezdődik, hogy hééé, hogy képzeled, hogy, és undok a Lujzival, és az átugrott vendégeket azzal köszönti, hogy héé, hát ti mit kerestek itt, de olyan hangsúllyal, hogy belehallod a bazmeget, amit csak azért nem mond, mert nem ismeri.

Már azt vártam, mikor fog spontán öngyulladásban kitörni a rettenetes pukkancs-rohamoktól :-)

De azért imádom, így miniatűr pukkancs pasinak.

Estére persze megszelídült, de csak velem, csóri Lujzit úgy söpri félre az útjából, mint tornádó a kiscsirkét. Kiscsirke meg sajnos kezdi eltanulni tőle ezt a pukkancs viselkedést, és már ő is lökdösi és csapkodja, én meg szárazra magyarázom a tüdőmet, hogy a kicsi azért lökdösi, mert tőle ezt látja, és feltételezi a kis 15 hónapos logikájával, hogy akkor bátyóval így kell viselkedni, ez a társadalmilag elfogadott. Régebben pedig folyton simogatta, ehhh.

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr30164073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.