2013.11.07. 20:18| Szerző: Chipie

Ezt bírta belelátni a felhőkbe Lujzika ma hazafelé, jövünk, nézzük, milyen szépek a felhők, naplemente, miegymás, és az én drága kis tündérem a kis csicsergő hangján felkiált: Anya, ott egy angyal! Vécépumpával!! A fiúk meg én meg sírtunk a röhögéstől, ez annyira tipikus Lujzi, komolyan.:-)

20130928_200708.jpg

Azon kívül, hogy egyre szebb, talán vele történt a legkomolyabb dolog az elmúlt egy évben, amíg galád módon nem követtem az eseményeket blogilag, ugyanis őhölgysége elkezdte az iskolát, ami nem ment egyszerűen. Én akkor kezdtem sejteni, hogy baj lesz, amikor egy gondtalanul és önfeledten átbalatonozott, fagyizott, biciklizett nyár után augusztus utolsó hetében a gyerek egyszer csak megkattant, de úgy rendesen, alaposan, ahogy kell, egyik pillanatról a másikra olyan szeparációs szorongás (pusztuljak el ha leírom, hogy szepiszori, pedig mennyivel rövidebb:-) tört rá, hogy nem hittem el, hogy az amúgy totális tündérkirálylány mosolygós és elvarázsolt kiscsajból egyszeriben egy belémcsimpaszkodó, sírós szorongós aggódáskupac lett, és nem túlzok, konkrétan a seggemhez nőtt a gyerek, és egyetlen pillanatra nem lehetett egyedül hagyni, mert már görbült a szája, remegett az álla és a nyakába folytak a könnyei. Ollé.

Mivel tökéletesen tisztában vagyok vele hogy ebből a gyerekemből valahogy kimaradtak azok a nagyon enyhén tank-szerű önérvényesítő gének, amik másnemű testvéreiben mintha túl is tengenének amúgy, ezért alaposan körbejártam a sulitémát a gyereknél, és olyan tanárnénije lett, amilyen neki kell, egy fiatal, szép, szőke királylány, egy puha plüssbe csomagolt bolyhos cukiság, csak semmi szigor, rengeteg dicséret, kiscsillag, póninyomda, csillogós matrica, ahogy az kell, a barátnője is vele egy osztályba került, egymás mellett is ültek, szóval elvileg minden nagyon király volt, gyakorlatilag az első három hetet mégis bőgéssel sikerült töltenie a gyereknek, elképesztő volt, a szívem szakadt meg, szegény csirkétől ugye az első hetekben gyakorlatilag naponta tízszer kérdezte meg fű-fa-virág, hogy naa, és milyen a suliiiiii, amire szegénykém lelkiismeretesen azt felelte hogy jóóóóó, csak hagyják már békén, miközben dehogy.

Én meg ugye, aki anno ahhoz szoktam, hogy Barnabás gyakice már az első héten azon vekengett, hogy miért nem maradhat még focizni, és reggelente majdhogynem csak lassítanom kellett az autóval, amíg kiugrott és berohant, hogy az elköszönésen megspórolt hat és fél másodpercet is fociskártyázással vagy pörgettyűzéssel vagy bármilyen egyéb marhasággal tölthesse a spanokkal, namármost ehhez képest kísérgethettem be a rettegő lányt minden reggel a terembe, hogy aztán szívettépő zokogással búcsúzzunk el, és úgy kelljen lefejtenem magamról szerencsétlent, vááá. Volt amikor akkor is sírt, amikor érte mentem délután, volt, hogy a tanárnő elmesélése szerint óra közben egyszercsak észrevette, hogy a gyereknek folyik a könny a szeméből és remeg az álla, mire megkérdezte, hogy mi baj Lujzika, mire a lány elsírta magát, hogy neki hiányzik az anyukájahahahaaaa, mire két másik gyerek is bebőgött ezen a témán, szóval fél perc alatt sikerült a káosz magvait elhinteni a teremben :-D

20130906_075243.jpg

első nap, totálisan természetellenes mosoly, bőgés: 3...2...1....

És beadta a tanárnőnek, hogy ő még soha ennyi ideig nem volt egyedül, nélkülem, azért sír, mondjuk nyilván szubjektíven ítéli meg, és ő valóban így érezte, de ettől még a tanárnő együttérzően kérdezte tőlem, hogy akkor ezek szerint mindig ebéd után hoztuk haza az óvodából, és nem töltötte bent a délutánokat? Mire én valószínűleg nagyon hülyén néztem, hogy dehogyis, konkrétan mindennap bent volt délután, és a lánytól is megkérdeztem, hogy ugyan Lujzi, nem tűnt fel, hogy az oviban se voltam ott?? Mire átröhög a könnyein, hogy de.

És csak szenvedtünk és szenvedtünk, és mindenfélét bevetettem, rajzoltam neki kistündért a füzetébe, hogy azt nézze, ha sírnia kell, halálpontosan érkeztem mindig az adott időben, mert öt perc késés és a gyerek bebőgött a pániktól, rengeteg fantasztikusan minőségi időt töltöttem vele, hogy biztonságban érezze magát a drága kis bolyhos lelke, meg ölelgettem meg puszilgattam, meg minden, meg hát ugye amúgy is effektíve rámtapadt, és ezzel a rohadt nagy puha toleranciával meg sajnálattal valahogy azt értem el, hogy nagyon kényelmesen belefeküdt ebbe a mimóza-királylány-tragika szerepkörbe, és a helyzet stagnált. Faja. És akkor meguntam, és kicsit bekeményítettem, mert tényleg elegem lett, és mondtam neki, hogy jó, akkor most már be lehet fejezni, de tényleg, mert ennyi idő alatt azt is fel lehetne dolgozni, ha kinőtt volna még egy feje, nemcsak azt, hogy most már iskolás és nagylány, és felajánlottam neki, hogy pillanatragasztóval a seggemre ragasztom (Szájjal!! Szájjal!! - a fiúk :-), ha ennyire nem bír tőlem  elszakadni egyetlen nyomorult pillanatra sem, illetve kifejtettem neki, hogy tekintve hogy soha sehol nem hagytam még ott egyetlen gyerekemet se, soha nem hazudozok, nem csapom be őket, mindig megmondom, hogy mi van, és be is tartom, ehhez képest marhára rosszul esik, hogy nem nézi ki belőlem, hogy délután érte fogok menni abba a tetves iskolába. Nna.

És ez hatott, a gyerek nekilátott összeszedni magát, és gyakorlatilag október elejére teljesen konszolidálódott a helyzet, bebarátnőzött, viháncol, csereberél, ugrókötelezik, gyűjti a csillagokat, már négy betűt le tud írni, ugyanennyit elolvasni, értelemszerűen ugyanazokat :-D, reggelente még bekísérem, de egy puszi és némi integetés után ki is jövök, szóval béke van hálistennek, visszaállt a normál szőke állapot, a vécépumpás angyal áldjon meg mindenkit.

Címkék: iskola lujzibujzi  |   | 13 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr405619874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

misspony 2013.11.08. 19:13:30

Rengeteget változott Lujzi-Bujzi! Mondjuk a Gazembert még nem láttam mostanság, de a lánylény az tutira sokat!

Barnabás (becsszóra nem fogom Pömpölérezni, becsszóra!) meg eszméletlenül szinte semmit, "csak" férfiasodik!

Jajjjj, annyira nagyon jó, hogy nem hagytad abba és írsz! Köszi!

kezenani 2013.11.10. 14:37:39

".. a vécépumpás angyal áldjon meg mindenkit."
zokogok :DD

Z. Ági 2013.11.12. 20:42:00

Mennyire örülök, hogy újra írsz! :)
Na most megyek is elolvasni! :D :D

JanCsi 2013.11.15. 19:05:56

Olyan jo hogy ujra irsz!!!!
Lujzi nagyon nagylányos lett, foleg az elso képen - kész no.
Es tisztara mint a nagyobbik lanyom. Bar o meg csak 5 lesz, de kb. uez pepitaban :D
O most epp a nemetorszagi koltozes-uj ovi-uj nyelvi kornyezet haromszogeben vergodik. :)

JanCsi 2013.11.15. 19:06:51

@kezenani: en is estem le a szekrol. Muhahaaaaaaa. Imadom a humorat!

manner 2013.11.16. 00:40:07

Micsoda komoly nő lett ez a Lujzi!! És szuperkirályság, hogy írsz! Jajdejójajdejóóóó
A vécépumpás angyal áldjon meg mindenkit!

natlee 2013.11.18. 21:58:01

áldjon meg téged is a vécépumpás, amiért újra írsz!!! :)

hala35 2013.11.20. 21:20:44

Amikor már egy év után az ember lánya nem kattintgat naponta, hogy hátha, akkor tessék, itt a meglepetés :D!
És köszi! Belebuktam a monitorba :D! "Szájjal!! Szájjal!!"

misspony 2013.11.22. 20:22:10

És Hulk?????

Merthogy hiányolom!

vetésivarjú 2014.04.14. 17:24:00

posztooooot, újat!
:-)

mitchelle 50 2017.04.17. 19:19:14

Sziasztok!
Mi újság van felétek?
Lujzi nem autista véletlenül? Ezt nem bántásból mondom, csak megfigyelés volt.

Chipie 2017.04.19. 06:52:49

Szia, nem, nem autista, köszi az aggódást, csak szorongósabb a fiúknál :-)
Jól vagyunk, kamaszodás van, mindjárt írok is új posztot csak tesztelésből :-)