Szegény kislibára júniusban nagyon rájárt a rúd. A szülinapja után két héttel egy délelőtt felküldtem a csemetéket a szobába rendet rakni, beágyazni. Rendrakás és beágyazás helyett természetesen elkezdtek baromkodni, és az én drága lányom a másfél méter magas ágyán állva elkezdte a takarójával csapkodni a földön álló bátyuskáját, aki a maga szelíd buldózer módján reagált is rá, szándéka szerint a takarót akarta kirántani Lujzi kezéből, és ez sikerült is, csakhogy Lujzival együtt, másszóval a csaj rettentő csúnyán pofára esett az ágyáról - le a földre, ami tele volt szétdobált fakockákkal - amit el kellett volna pakolniuk ugyebár. Én a visításra rohantam fel, az volt kb. 1 perc, na addigra olyan volt a szoba, mint egy rossz horrorfilm-forgatás helyszíne, a lányból orrán-száján ömlött a vér, és nagyjából egyforma hangosan ordítottak a bátyjával, aki persze iszonyúan megijedt, hogy mit is csinált. Oké. Bazmeg. Letöröl, lemos, megnyugtat, kimos, felmos, megnyugtat, ezzel telt a szombat délután. Leánynak olyan lett a szája, hogy Geronazzo Mária sírva könyörgött volna a receptért, de egész hamar lecsillapodott, és kb egy óra múlva kiment az utcára egy kis óvatos biciklizésre a vadonatúj, szülinapjára kapott brutális rózsaszín, kiskosaras, felmasnizott, csilli-villi biciklijével, majd bejött vizet inni, és mire kiment, nem volt meg a bringa, és ezúton is kívánom a tolvajnak, hogy rohadjon meg, mert gyerektől lopni az egyik legnagyobb köcsögség, ami létezhet. Másnap reggelre a csaj fél feje úgy bedagadt, mint egy génkezelt krumpli, és se enni, se inni nem nagyon bírt, úgyhogy az ügyeleten nyitottunk, ahol megmutatták, hogy a szájában belül lett egy nagy, kétcentis seb, és lecsesztek, hogy miért nem vittem be azonnal, mert akkor kitisztították és összevarrták volna a sebet. Miért, mondom, most akkor mit fognak vele csinálni? Kitisztítjuk és összevarrjuk - szólt a fensőbbséges válasz, nekem meg nyílt a zsebemben a baseball-ütő, mert ráadásul végig úgy beszéltek velem a gyerekről, mintha ott se lenne, márpedig nem kisbaba, hanem ötéves okos nagylány, és felfogja, hogy ha a doktor bácsi azt mondja, hogy akkor menjenek el a röntgenbe és utána összevarrom, és lezöldül ott a helyszínen, és én erőltetett nyájassággal odagügyögöm a doktor bácsinak, akinek egyébként legszívesebb egy esernyőt nyitnék ki a seggében, hogy doktor báácsiii, lenne kedves megmondani a kislányomnak, hogy nem fog fájniii? Akkor értetlenkedve néz rám, még mindig rám, nem a gyerekre, minek is az, és közli, hogy persze hogy nem, nem voltam még fogorvosnál? Majd nem szólnak, hogy az összevarráson nem lehetek ott, mert az a műtőben lesz, így nem tudom rá felkészíteni a gyereket, és amikor mondom, hogy adjanak már öt percet, hogy megbeszéljem vele, hogy ő hol lesz és én hol leszek, és mijafasz fog történni, akkor nincsidőanyuka címszóval kitépik a kezemből a sikoltozó gyereket és becipelik a műtőbe - ahonnan, igaz, öt perc múlva jön ki vigyorogva és csorgó nyállal, meg két öltéssel a szájában, amit mindenkinek büszkén mutogatott napokig, de akkor is. Grrr.

Itt aztán volt egy kis szünet a rossz szériában, lementünk a Balatonra, tök jó volt (ld lent), majd utolsó este búcsúképpen az egész napos fürdés után nagy szalonnasütést-görögdinnyeevést-tűzgyújtást celebráltunk, éjfél után még fent voltak a csemeték, és már iszonyú álmosak voltak és mi is, úgyhogy fél egykor azonmód koszosan, füstösen, hóttfáradtan bedőltek az ágyukba fürdés, minden nélkül. A fürdés még nem lett volna baj, hogy kimaradt, de kimaradt a fürdés utáni kullancs-kereső kis társasjáték is, és Murphy is rohadjon meg, mert melyik nap megy bele a gyerekbe egy istenverte Lyme-kóros kullancs? Természetesen aznap, amikor nem kurkászom át őket, mint egy idióta makákó. Ez volt pénteken, másnap a kullancs már nem volt meg, csak egy nagy, ronda csípés a karján, azt hittem, pókcsípés. bár furcsa volt, hogy nem viszketett meg semmi. Vasárnapra a csípés felvette a tankönyvileg előírt gyűrű-formát, még jó, hogy a barátnőm kiszúrta, és mondta, hogy tebazmeg, ez nem Lyme-kór??? És de, de semmi dráma, mivel ilyen korán észrevettük, nyertünk 20 nap brutális antibiotikumozást, meg a végén egy vérvételt, de ezzel elvileg, és nagyon remélem gyakorlatilag is eltakarodik a kór a gyerekből, mert már rohadtul unom, hogy Lujzi soha nem áll meg vmi szimpla kis betegségnél, mint mondjuk nátha vagy mittomén, nem, neki staphylococcus aureusa van és pneumokeléje, összevarrt szája és Lyme-kórja, ja és akkor még nem is említettem, hogy az első hét antibiotikum után családilag bekaptunk egy jó kis hányós-fosós vírust, ami a fiúkat elég hamar elhagyta, de szegény Lujzi antibiotikumtól elgyötört bélflórája tökre szétment, pedig kap mellé probiotikumot meg prebiotikumot, még jó, hogy nincs kontrabiotikum vagy szubbiotikum, mert akkor azt is vehetnék a patikában. :-D

És az egészben a legviccesebb, hogy most visszaolvastam, amit leírtam, és nagyon durva, pedig élőben nem volt az, mert a lány olyan kistündér, hogy minden ilyen szar közepette is derűs meg cuki, meg liba, és irtó nehéz mellette rosszkedvűnek lenni tíz percnél tovább, meg hát elképesztően gyönyörű is, most tudom, hogy elfogult vagyok, de akkor is :-)

Be is pasizott a Balcsin :-)

és ugyanolyan derűs kis tündérlány, mint volt, továbbra is a bogarak és a lepkék nagy barátja, gyönyörűeket rajzol, és spiccben hajtja magát a hintán, és le tudja írni, hogy apa, és elképesztően szőke :-) ld: Anyaaa, hol vannak az aszfaltkrétááák? Ott vannak cicám, tedd be légyszi a dobozba!  mondom, és akkor cuki hangon megkérdezi: Mit? és akkor sírunk :-))) és amikor az apja kijelenti, hogy jól sikerült a kovászos uborka idén, jó hersegős, akkor felkapja a fejét: HERCEGNŐŐŐS? és sírunk. Szeretjük nagyon, elvarázsoltan édes kiscsaj, az apja már a kisujja köré van csavarva abszolút, akármit is csinál a hölgy, egy kis cicanézés apára, egy kis alsóajak-remegtetés és bújás, és hát az embernek vége. MInden reggeli munkábamenős rítusuk, hogy amikor apa kijön a fürdőből after-shave felhőbe burkolódzva, akkor Lujzi odacsilingeli neki, hogy Szia, Illatos Felhőcske!!! mire az apja vissza kell hogy feleljen, hogy Szia, Csillámporka királylány, és aki ismeri az én százkilós, mufurc, morgós-cinikus uramat, nyugodtan röhögjön. :-D