2011.02.18. 13:22| Szerző: Chipie

Merthogy az is van, visszaolvastam kicsit saját magam, mert annyira ráérek, és felfedeztem, hogy nem kapott elég hangsúlyt a beszámolómban az én drága legkisebbik gyermekem, aki amellett hogy szép és édes és okos és mint tegnap felfedeztem, tudja kezelni a számítógépet, és szobatiszta és huncut és minden, szóval mindemellett olyan rettenetesen és kiállhatatlanul hisztérikus, hogy néha tényleg a falnak megyek, és nemcsak én, hanem az egész család, mert szegény Pömpöllért is megértem, amikor egészen egyszerűen bármilyen játékot vesz a kezébe, a kiscsíra azonnal úgy érzi, hogy az ő élete anélkül az egy bizonyos játék nélkül fabatkát sem ér, és csak megy utána és hajtogatja egyre hangosabban, végül már ordítva, hogy

kaphatomkaphatomkaphatoomkaphaaatooomKAPHATOOOOOM??,

egészen odáig, hogy fogta magát a múltkor, mármint csóri Pömpöllér, és ordítva hozzávágta az ominózus kisautót, én meg gonosz anya módjára nem szóltam rá, mert szívem szerint én is pontosan ezt tettem volna.

Oscar-díjas előadásmódján a múltkori bejegyzésem óta igen sokat csiszolt, most úgy néz ki alaphelyzetben, hogy valamit akar, amit nem lehet, én megtagadom tőle, ő közli, hogy de, én mondom megint hogy nem, mert, de igen, de nem, de igen, de nem, majd nekiindul, hogy akkor ő mégis megszerzi magának, leállítom, ekkor térdrerogy, hátrahajtott fejjel, ejtett vállakkal olyan vonyításba kezd, amiről minden prérifarkas csak álmodik, ezt csinálja kb 3 percig, mikor érzékeli, hogy semmiféle hatást nem váltott ki belőlünk, Rohadék Gyerekelnyomó Szülőkből, csattanva hasraveti magát a parkettán (ha előtte a szőnyegen tartózkodott, gondosan a parkettára araszol, mert mint említettem, okos gyermek, hangmérnök fia, és tisztában van azzal, hogy bármilyen előadás a kellő hangeffektek nélkül krumplinudli csupán, ), és váltogatja az artikulálatlan üvöltést az alábbi mondatok valamelyikével: ANYANEMSZERETENGEEEHEEEEEEM!!!!

NEMSZERETEMANYÁÁÁHÁÁÁÁT!!!!

APANEMSZERETNENGEEEHEEEM!!!

Erre egyébként az egyetlen adekvát reakció, amit már-már gépiesen rávág a család minden tagja, hogy hát az elég szomorú, hogy nem szeretsz engem, mert én szeretlek téged, mire felemeli azt a fürtös kis fejecskéjét a padlóról, és azt üvölti, hogy DENEMSZERETSZ!!!!! de igen, de nem, de igen, de nem, aztán közli, hogy ÉS AKKOR MOST ÖSSZETÖRÖK VALAMIT!!! mire én közlöm, hogy oké, de akkor mész a fürdőszobába és még a fenekedre is rá fogok verni, de nem megyek, akkor hagyd abba, nem hagyom, stb, stb, akkor következik a fürdőszobába vontatás, ahol a fürdőszobaszőnyegre rogyva még üvölt egy verset, majd előbukkan szipogva, és közli, hogy abbahagytam anya, nem síjok, anya, bocsianyaaaaa bocsianyaaaa bocsianyaaaaa, és ekkor nagyjából vége az első felvonásnak, aminek apa öngyújtója állt a drámai középpontjában, következhet egy öt perces, gyanúsan csendes szünet után valami más, mondjuk a kandallópiszkálóvas, ami meg akar szerezni, és akkor innentől go to 10. :-D És ilyenből van egy rosszabb napon huszonöt. Báááááááááá. Ráadásul szülinapjára dobot kért banyek. :-D

 

(ja és akkor még ehhez jön Lujzikával folytatott párbeszédem, ami aztán tényleg betette a kaput: Lujzika, mit szeretnél majd szülinapodra? Hááát.....háááát....háááát....tudom már! A plüsslovacskámat, a foltosat!! -De Lujza, az már a tiéd, azt nem kapod meg még egyszer ajándékba, az ajándék valami új játék, tudod! (közben haj és szemöldök csendben hullik kifelé:-). Jaaa!? rebegi a kistündér, és az apja szerint már most kezdjünk el neki gyűjteni valami nagyobbacska hozományt, hogy ezt kompenzáljuk. :-)))

Címkék: gergő lujzibujzi  |   | 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr922670372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ribizlee 2011.02.18. 13:46:20

bocs, de nagyon röhögök...

igaz hogy főleg kínomban, a kamaszabbik gyerekem újabban ugyanezen a szinten van (mínusz a prérifarkas), én meg rohamosan őszülök.

buboreek 2011.02.18. 14:46:05

Hát ez kész! Soványka vigasz, de! Az én 2008-as évjáratú lánygyerekem a februári szériából is ugyanezzel a gyári hibával került piacra. Néha komolyan aggódom, hogy nem beteg-e ez a gyerek, mert ennyire zizi nem lehet... Egyszerűen nem lehet. Pedig az. :o( :oD

motymoty 2011.02.18. 18:09:47

Bocsánat, de nekem is mosolyra görbült a szám. :)

paramami 2011.02.18. 20:56:38

:DDDD
bocs...de akkor is :DDD

jazmine 2011.02.19. 12:46:45

Együtt érzek erősen, nálunk 2 db 2008 tavaszi és 1 db 2006 februári gyerek nyomja, nem tudom eldönteni, a nagyobb már kiskamasz vagy hosszú hisztikorszakos vagy csak nem akar kimaradni; a kicsik meg nem is kérdés. És a rohamos őszülés nem szófordulat, tényleg, kb. 7 év után most ezért festem megint a hajam (korábban csak élvezetből).

És még hol van a kamaszkor :/

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.02.19. 21:04:41

nos, nem értem a logikát, már ami Lujzi hozományát illeti... Szerintem főnyeremény a kiscsaj, a leendő férj szinte a semmiből fogja megúszni a jövendő hosszú évek születésnapjait, névnapjait és karácsonyait.

(annyira édes!)

manner 2011.02.20. 00:42:09

Bocs Chipie, de nekem a könnyem is kicsordult (a nevetéstől), Lujzi annyira cuki!! Egyébként meg hálás dolog, ha egy leánygyermek nem követelőző! :D

vora 2011.02.28. 20:18:01

Akár az én 2008-as Macámról is írhattad volna :o)
Valami lehetett akkortájt a levegőben...
süti beállítások módosítása