2010.01.05. 21:07| Szerző: Chipie

Elnézést kérek a Lujzi fan-klubtól, de most róla fogok panasznapot tartani, a liba ugyanis fogta magát, és nemes egyszerűséggel megveszett. Eszem megáll, ma olyan hisztit levert, hogy sajnos kénytelen voltam a fenekére verni egy idő után, mert azt még higgadtan levezényeltem, amikor a fürdőkádban egymásnak estek a bátyóval, és pechjére láttuk az esetet, így hiába visított, mint akit rágnak a menyétek, láttuk, hogy ő kezdte, amikor izomból nekidobott a Pömpöllér fejének egy fogmosópoharat. Pömpöllér persze nem lenne az, aki, ha nem torolta volna azonnal meg az őt ért sérelmeket, így visszavágott vmi műanyag játékot, amitől viszont Lujzi kapott szirénagörcsöt, de sajnos nem volt túl hiteles, így kiraktam a kádból őket, megkapták a fejmosásukat, kibékültek, mentünk aludni, és ott jött az agybaj, elmeséltem Lujzikának a mesét, amit kért, összebújva, simisimi, ahogy kell, majd amikor vége lett, a nő közölte durcás fejjel, hogy  mégegyet. Mondtam, szó se lehet róla, ma igazán nem érdemelte meg egyikőjük sem az extra mesét, amit azért be szoktam vállalni, de ma nem. Mit csinál erre az az idegbeteg lúd? Földhözvágja a könyvét. Gergőke odatrappolt és felkapta, na erre adta elő a lánylény a komplett megőrülési jelenetet, sivított, üvöltött, hogy add vissza, majd utolérte szegény kicsit, leteperte, és arcon_harapta basszus, de úgy, hogy egy seb lett a szeme alatt, na erre viszont nekem durrant el az agyam, kapott egyet a seggére, és bezavartam a szobájába, és próbáltam mesélni szegény Pömpöllérnek, aki ilyenkor persze tüntetően jófiú, már csak a kontraszt kedvéért, és fennhangon sajnálgatta meg vigasztalgatta szegény üvöltő Gergőt, miközben a szobájába zárt Lujzi egy kurva nagy fakockával kezdte el verni az üvegajtót, mondtam én, hogy kár volt beüvegeztetnünk tavaly, szóval nyugodtan mondhatom, hogy sikeres esti performanszunk felért egy zendüléssel az idegosztályon :-))))

És itt kezdtem el megint egy szép szigetről ábrándozni, sok fehér homokkal meg pálmafákkal, de igazából még pálmafa se kéne, meg semmi, csak legyen jóóóó messze innen. :-D

Mi van ezzel a csajjal? Mitől kattant meg így hirtelen? Nem történt semmi, nem érte trauma, nem válunk, nem verjük, illetve idáig nem vertük, de mostantól lehet hogy rászokom:), semmi baj nem történt, mi az istentől veszett így meg????

Címkék: lujzibujzi  |   | 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr871650057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norkaa 2010.01.05. 22:59:52

Egyszerűen vége az amúgy is nagyon kusza, és a hétköznapoktól távol eső karácsonynak, meg a két hét otthonlétnek (ami nálatok több mint 3 hét volt!). Nálunk a nagyobbik átjött az éjjel, pedig rég nem tette meg, biztos az óvoda miatt.
Ne aggódj, elmúlik, ott fogunk bőgni az esküvőjén! :-D

kihanemén 2010.01.06. 00:24:58

na és azt képzeld el, amikor lujzi majd a pms-sel küzd :D vissza fogod sírni ezt még...

Dorcsi77 2010.01.06. 16:47:01

Imádom a lányodat!
és nem történt vele semmi csak te alapjáraton fiús anya vagy és még nem edződtél bele a nőiesség fejlődésének fázisaiba:)
lányos anyák szerintem tudnak neked mesélni:)

hawah · http://jasz.freeblog.hu 2010.01.06. 19:16:44

Még sokszor lesz ilyen és sokszor el is felejted! :)

Check 2010.01.06. 21:54:00

Minden elismerésem, h egy ilyen drazsés délutánt követően még volt cérnád egyáltalán. Fiús anya vagyok én is, és egyszerűen nem értem, h a csajoknak miért kell mindig belekavarni a dolgok menetébe.
Viszont Norkával értek egyet. Szerintem kialussza a dolgot, helyreállnak a csodálatos hétköznapok, és lefárasztja őt az ovi. Másik lehetőség, h épp most alakul kötélidegzeted egy újabb részegysége, és ezentúl ez lesz az alaphelyzet, te meg simán hozzászoksz... :-/

csehlencse 2010.01.07. 09:57:49

Érdekes nekem pont az édes kicsi fiacskám - 2 és negyed éves - szokott a Lujziéval egyenértékű pörformanszokat előadni, hozzá képest a lányom egy békés zsúrgyerek volt ennyi idősen. Van nálunk utcán üvöltve fetrengés, csapkodás, tárgyak földhöz vagdosása és egyéb klasszikus hisztielemek. Mindez kb. heti rendszereséggel...

misspony 2010.01.08. 14:44:23

Tanulság:
Ropievés közben ne olvass pömpöllért, mert leköpöd a monitort az "egy kurva nagy fakockával kezdte el verni az üvegajtót" résznél......

Egyébként meg csak a középső gyerek szindróma (szerintem). Neki semmi nem elég és jó és rossz! Kitartás!!!!

Cuncimokus 2010.01.08. 20:45:27

"Mint akit rágnak a menyétek" - :D :D :DDDDD
Ez kész... :-DDDD
süti beállítások módosítása