2009.08.05. 23:48| Szerző: Chipie

Pár nappal ezelőtt nagyon komoly sírás volt vacsoránál. Meggyászoltuk a Naprendszert. A gyerek ugyanis összerakta a kis logikus fejében, amit a csillagok életéről olvastunk, azaz hogy ha elfogy a héliumuk, akkor először vörös óriássá változnak, azaz az eredeti méretük sokszorosára nőnek, majd fehér törpe lesz belőlük, összeesnek, aztán utána mérettől függően fekete lyuk vagy neutroncsillag vagy mittoménmi lesz belőlük, részletekért majd megkérdezem őt holnap, naszóval és összeállt a fejében azzal, hogy a Nap is egy csillag. Milyen öreg csillag? Hát úgy középkorú, nagyjából élete felénél tart. Na és mi lesz vele ha végetér az élete? Hát mondom, ami a többi csillaggal, stb, stb. És mi lesz akkor a Földdel? Hát akkor esélyesen az egész Naprendszer elpusztul, mert elnyeli a Napból lett vörös óriás. És püff. Ez már sok volt neki, csöndesen görbült a szája, aztán szívettépő zokogásba kezdett, szottyosra sírta a vajakenyerét, hogy akkor mi lesz, és hiába magyaráztuk, hogy az olyan de olyan nagyon sokára lesz, hogy ihaj, hogy az ükunokáink ükunokáinak az ükunokáinak az ükunokáinak az ükunokáinak az ükunokái se látnak még ilyet, csak akkor nyugodott meg, amikor kínomban felvázoltam neki azt a futurisztikus elképzelést, hogy ez olyan sokára lesz, hogy addigra az emberek már biztos olyan szintre fejlesztik az űrkutatást, hogy el tudunk jutni sokkal messzebbre, mint most, és majd óriási űrhajókra felpakoljuk az embereket, mint a wall-e-ban, és keresünk egy másik galaxisban valami élhető helyet. Ahol van atmoszféra? - szipogta, és én majd elbőgtem magam, annyira szeretem.

Címkék: pömpöllér szájak  |   | 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr181291709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norkaa 2009.08.05. 23:58:11

Hüpp, hüpp, írjál még, lécci, a felhőkről, meg minden.
süti beállítások módosítása