2008.11.19. 13:49| Szerző: Chipie

Még a múltkor beszéltem a gyerek óvónénijével, tanácsot kértem tőle, hogy mit csináljak, ha egy kis rücsök az oviban folyton csúfolja a gyereket, bármit rajzol vagy készít, arra közli, hogy gagyi, ronda, a zeneoviban csak gagyi zenék vannak és csak a bénák járnak oda, stb stb, amit az én betonkocka fejű de belül teljesen macipuha gyerekem elég rosszul visel. Óvónéni szerint semmi értelme a szülőkkel beszélnem, mert a gyerek otthonról hozza a rücsökséget, ő is meg volt lepődve hogy otthon az a színvonal, hogy apuka ordenáré mondókákat tanít a gyereknek poénból - és itt tegyük hozzá, hogy színfehér, szőke, jólszituált családról beszélek.

Elhittem ugyan, amit mondott, de tegnap be is bizonyosodott, és most itt vagyok, lementem az agyamról, és szívem szerint szívlapáttal csapkodnám meg apuka fejét.

Mert az egy dolog, hogy a gyerek azt mondja nekem délután, hogy a Balázs nagyon csúnyát mondott ám rám, el se ismételem inkább, mondom jó, de persze kikívánkozott belőle, hogy nem mondja ki, de legalább a fülembe belesúgja, jó? Jó, mondtam, tartottam a fület, amibe a gyerek jól tagoltan belesuttogta, hogy FASZPUSZILÓ.

Elkomorodtam, mondtam kimegyek, megbeszélem ezt apával, majd kint rettenetesen felelőtlen anya módjára tíz percig röhögtem a falnak borulva, de aztán erőt vettem magamon, visszamentem, megegyeztünk benne, hogy hát ez tényleg elég csúnya szó, ne mondjuk ki soha többet, se hangosan, se suttogva, továbbléptünk.

Azon viszont már fennakadtam, amikor esti mese után a betakargatott gyerek közli velem, hogy anya, tudod hogy hívja a Balázs a kukimat? Há mondom nem, bár eleve nem értem, miért foglalkozik a Balázs a te kukiddal már úgy alapjáraton, de mindegy, hogy hívja, készítettem fel magam megint valami ordenáré hülyeségre.

Kalauz.

Kalauz???

Kalauznak hívja a kukidat? Pislogtam, mint hal a szatyorban. Igen, ő se érti, miért, de igen, de hát mondom, tudod, mi az a kalauz? Igen, persze, ő az, aki a vonaton körbejár, és mindenkinek kilyukasztja a jegyét. Nabazz, itt esett le a tantusz, és rohadt ideges lettem, mert ez annyira egyértelműen apuka-poén, hogy lyukasztónak hívja a saját vagy a fia farkát, hogy nemhogy az én gyerekem, de a drágalátos Balázska se tudja nagy eséllyel, hogy mi is itt a poén, de könyörgöm, milyen undorító színvonal ez? Vááááá.

És akkor most üljek le velük beszélni, hogy kedves apuka, maga egy paraszt?

Címkék: ovi pömpöllér  |   | 9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pompoller.blog.hu/api/trackback/id/tr18777719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanyu 2008.11.19. 14:51:19

ááááááááááá, nagyon kemény

Magdaléha 2008.11.19. 15:18:03

huhhhhhhhh, ez nagyon gáz....

megara 2008.11.19. 15:49:24

be kall valljam konnyesre rohogtem magam. tudom hogy szomoru ez eshogy idiotasagokra tanitja a fiad, de rohognom kellett :-DDD

erre jártam 2008.11.19. 17:06:04

Hát én nem nagyon tudok ezen röhögni, de lehet, hogy rossz a humorom. Nekem is megtanitotta apám, hogy "Akikinéz azablakon, tarkakutya fossa nyakon" és ezt elö is adtam az óvodában. De ez a kalauz meg az elöbbi nem ugyanez a kategória. Szerintem fölösleges beszélni a kedves apukával, aki bunkó, az úgyse fogja föl, hogy ö bunkó.

AliceCsodaországban 2008.11.19. 18:37:40

Ez undorító, ezt a pasit ki kéne herélni. Ha nálunk fordulna elő ilyen, akkor hétszentség, hogy valamit csinálnék, ha mást nem, akkor a többi szülővel együtt írnék egy levelet az ovodának, amit az orra alá dörgölhetne az ovónő, mindenki felsorolhatná, hogy milyen kifejezésekkel gazdagodott a saját gyereke... hátha alábbhagy az a fene nagy péniszbüszkesége.

(Sajna vannakilyen szexuálisan túlfűtött pasasaok, akiknek mindenről ez jut az eszébe, és kifejezetten férfias és jópofa dolognak tartják, ha a saját gyereküket is erre tanítják.)

norka 2008.11.19. 20:42:18

Ha ez az a család, amelyikre gondolok, akkor most jól meg vagyok döbbenve. Döbb!

ehbien 2008.11.19. 21:27:43

Itt szerintem a csúfolás az, ami naggyon rossz. És nem tudom, hogy lehet belőle kijönni. (Ha valakinek van 5lete szívesen látom, nálunk csak egy okos, jó humorú tanárnő volt a megoldás.)
Nagyon ciki az apuka is, de biztos vagyok benne, hogy aki sokat erőlteti szóban, annak gyakorlatban bajai vannak vele. (Kutya és ugatás, ugye.)
Szóval, első beszólása: csak szeretné, a kis rücsök, csak szeretné.
A második: azt azért mindenki tudja, hogy mekkora lyukra is képes a kalauz.
Hehe, eh.

kadarm 2008.11.20. 09:30:59

attól tartok, hogy apukával hiába beszélnél, egy ilyen szerencsétlen, impotens faszkalap nem fogja megérteni, akármit is mondasz neki. ja, talán erőszak, de abból meg semmi jó nem jön ki. én az ilyen helyzetekben csak a saját gyerekem érdekét nézem és simán elmondom neki, hogy annak a kisfiúnak nagyon nehéz a helyzete, az apukája szörnyű butaságokat tanít neki, ami azt jelenti, hogy a kisfiú is buta lesz. nem tehet róla, sajnálni kell érte, mert rossz élete van, a szülei nem szeretik eléggé ahhoz, hogy rendesen bánjanak vele. és kurvára nem érdekel, ha a gyerek visszamondja, csak az a lényeg, hogy az én gyerekem jobban érezze magát.

tilia · http://lillavanottan.blogspot.com 2008.11.21. 12:34:47

kadarm, ez a megoldás nagyon közel áll hozzám :-)))
süti beállítások módosítása