Ugyanis hiába erőlködöm én itthon mindenféle Benedek Elekkel meg János vitézzel meg Süsüvel, a gyerek már részben kikerült a befolyásom alól, beszippantotta az óvoda, és az óvodában ugye trendek vannak, nem is akármilyenek, mert ugye a Pisti Power Rangerst néz, a Márkónak Bentíz órája van, és körülbelül minden fiúgyermek hordoz a testén valami pókembereset, az a tény, hogy szerintem a tizedük is csak nagyjából tudja miről van szó, most teljesen irreleváns, haladni kell a divattal, pókemberes alsógatya nélkül nem lehet manapság sikeres már egy kiscsoportos sem.

Namost Pömpöllérnek a leghalványabb fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen ki a fene is az a Pókember, nem is áll szándékomban megmutatni neki, ahogy a Power rangerst (ahogy ő ejti: páváléndzsörz, és ezt nekem komoly fejjel kell végighallgatni :-)), meg a Bentizet sem, őt hálistennek teljesen kielégíti és szociális helyzetét megóvni segít egy-egy pókemberes ruhadarab vagy egy papírból hajtogatott Bentíz óra, amire Zalán rajzolt neki mutatókat. Bentíz egyébként valami japán kis köcsög, aki az órája segítségével mindenfélévé mutálódik, és szörnyekkel küzd, képzelem.

De eljött a pillanat, amikor az én gyerekem úgy érezte, hogy Transzformer nélkül az ő élete egy siralomvölgy, és mivel ráadásul még tök jó is volt mostanában, és nagyon régen kapott bármit is, elmentünk transzformert venni, ami tulajdonképpen autóból robottá illetve robotból autóvá hajtogatódni képes kis izé.

Először picit fibrilláltam a játékboltban, mert a legolcsóbb cucc is ötezer volt, de aztán hálistennek a corában találtunk kisméretű transzformert ezresért, és annyira de annyira röhögtem a gyereken, a kiválasztott robotunk neve ugyanis Bonecrusher - amit természetesen nem fordítottam le neki, de van egy ilyen nagy (relatíve nagy, az egész akkora mint egy matchbox) vasvillaszerű cucc, ami kiáll a hátából, alias lethal weapon

namost az én gyerekemnek nem nagyon jutott eszébe a csonttörés, mint lehetséges opció, először is deklarálta, hogy ez egy magyar transzformer, és Magyarországot védi, másodsorban pedig milyen jó is neki, mert meg tudja vakarni a saját hátát, és spagettit is ehet bárhol, mert van saját villája, de kócos sem lesz soha, mert csak előrántja a hátifésűjét, elnevezte Robinak, és Robi azóta is változatos kalandokat él át nálunk, eredeti funkcióját hálistennek elvesztve.

Mondtam már, hogy imádom a gyerekem?