Tésenfán jó volt. Ez a bejegyzésem lényegi mondanivalója, Tésenfán jó volt, a derékfájás, a lujzihiszti és a szúnyogok ellenére is.

Tésenfa egy kis zsákfalu az Ormánságban, ahol egy harmincas értelmiségi házaspár, megunván a trendi pesti közgazdászok wellness-szállós életét, leköltözött, és létrehozott egy gyerekbarát ökoüdülőhelyet. Az volt a céljuk, hogy a tápos pesti gyerekek megismerhessék kicsit a vidéki életet, birkástul, tehenestül, szalonnásrántottástul. Velünk kicsit melléfogtak, mert ugye vidékről mentünk vidékre, és a gyerek azért már fogott szarvasbogarat meg gilisztát meg sünt, meg dzsuvás is szokott lenni meg ilyenek, szóval neki nem volt nagy felfedezés a dolog rurális része, viszont remekül érezte magát és mi is, pedig én azért belül igencsak rettegtem a dologtól, mert így, három töpörödöttel még nem indultunk neki hosszabb útnak.

Gergőben abszolút pozitívat csalódtam, alig sírt, ellenben rengeteget vigyorgott, nézelődött, ráadásul stikában kinövesztette a két alsó fogát, és beturbósodott, ami azt jelenti, hogy fekvő helyzetben biciklizik, hátonúszik, helybenfut, és csapkod ezerrel, valami gorilla is lehetett a buliban anno, mert úgy döngeti a mellkasát, hogy Jane Goddall már napok óta nyomja a csengőnket a receptért. :-)

Lujzibujzi egy rettenet volt magunk közt szólva, az a mázlija, hogy a kocsiban a hátam mögött ült, mert különben esélyesen hátralendült volna a kezem egy párszor, az tuti. Több, mint fél órát visított mögöttem azért, mert kioldódott az egyik szandáljának a csatja, majd harmincöt perces szívettépő zokogással kifogásolta azt, hogy egy légy repült be a kocsiba (ZÜMIIIII, ANYAAA, ZÜMIIIIIII, stb,stb), és hasonlók. Folyamatosan nyávogott, nyafogott, hisztizett, úgyhogy eléggé megtépázta az idegeinket, mert ugyan ezek egy részét rá lehet arra fogni, hogy nehezen viselte, hogy kibillent a megszokott napi kis ritmusából, de azt senki nem magyarázza meg nekem, hogy egy étteremben miért csak és kizárólag azt lehet megenni, amit ÉN rendeltem, és azt is csak úgy, hogy eleinte visít, ha bárki megpróbálja etetni, viszont egyénileg beteríti az étterem padlóját gombás rizzsel, majd pár perc múlva meg azért hisztizik, hogy őt igenis etessük, mert neki derogál megemelni a kanalat, szóval vááááá.

Gaz Pömpöllér volt a legjobb arc Tésenfán, hihetetlen jól érezte magát, nagyon jól vislekedett, naponta többször megállapítottuk, hogy bakker, vele már tényleg bármikor bárhová el lehet menni, és élvezni is lehet az utat, mert okosakat kérdez, vagány, mindent kipróbál, minden érdekli, és a hisztifaktor a nulla felé tendál. Egyetlenegye grimbusz volt csak, amikor orrbanyomta a vendéglátóink kisfiát egy félreértésből kifolyólag, de ezen is túllendültünk.

Itthon aztán rekonstruáltuk, hogy az volt a jó, hogy Tésenfán lehetett szilvát enni a fáról

Gyula bácsi segédletével kopjafát faragni

lehetett szénát hordani

békát fogni

amit Lujzipicciolina mérsékelt lelkesedéssel fogadott, a smacipartiról pedig hallani sem akart :-)

de a legeslegjobb az egész nyaralásban a lovaglás, helyesebben póniglás és az íjazás volt, amin egy kicsit ledöbbentünk az apjával, ugyanis azt hiába tudtuk eddig is, hogy a gyerek egy atomtorpedóba oltott izomgombóc, most egy kicsit mi is meglepődtünk azon, hogy milyen természetes könnyedséggel pattan fel a póni nyergébe, és vagy másfél órát megy rajta úgy, hogy közben csinálja a gyakorlatokat, amiket az oktató mutat neki, majd a másfél óra leteltével leszáll, mintha mi se történt volna és megy rohangálni. Vendéglátóink mondták, hogy négyéves korban átlagban húsz percet bírnak a klambók a nyeregben, aztán egyszerűen fizikailag nem megy tovább. Na a mi gyerekünk nem olvasta ezt a részt a szakkönyvekben :-)

Másnap is visszamentünk a pacigolóhelyre, ahol, mint kiderült, íjászkodni is meg lehet tanulni, és a gyerek effektíve vérszemet kapott, mi meg megint csak lestünk, mint hal a szatyorban, hogy egy újabb egy órás lovagolás után a gyerek kapott egy közepesen nehéz íjat, amit általában a 8-9 éveseknek szoktak adni (azóta ezt meséli mindenkinek, annyira büszke magára a lelkem), és megtanult vele lőni, ami nála azt jelentette, hogy az oktatósrác párszor megmutatta neki a fogásokat, lőttek párat együtt, majd a gyerek közölte, hogy most már akkor egyedül, és lőtt egy kurva nagy tizest a céltábla közepébe vagy tíz méterről :-)

majd ezek után lőtt még kábé vagy kilencvenezerszer, szemlátomást nem bírta megunni a témát, és hiába kérdezgették tőle, hogy ugye kisfiú, már nagyon fáj a karod, ő nemes egyszerűséggel közölte hogy nem, és lőtt.

Tell Pömpöllér :-)

annyira büszkék voltunk rá, plána amikor a lovarda szűkszavú tulaja a búcsúzásnál azért odadörmögte, hogy hej de jó lenne, ha közelebb laknánk, mert ilyen legényekkel öröm a munka, ja mert a félórás lovaglás meg az egy órás nyilazás után pömpöllér még lovagolt egy adagot, majd kérő tekintetének nem bírván ellenállni, a tulaj elvitte őt magával egy kis erdei terepíjászkodásra :-D

Imádom a kölyköt, Isten egyértelműen jókedvében teremtette :-D